Nyári sportkavalkád, nagy versenyek és sztárok sora Fehérváron

Idén nyáron is egymást érik a rangos sportesemények Székesfehérváron. Ezek a résztvevő sportolókat és a közönséget tekintve is nagy tömegeket mozgatnak majd meg – a részletekről a város polgármestere tartott tájékoztatót.
2018.06.14. 12:24 |

Az utóbbi évek nyári programkavalkádjának hagyományosan részévé váltak a több ezer érdeklődőt vonzó nagy sportversenyek, idén nyáron pedig különösen gazdag lesz a kínálat Székesfehérváron. Már ezen a héten pénteken kezdődik a nagy sportos nyár, és augusztus végéig tart. A polgármester szerint még vonzóbbá teszi a város nyári kínálatát a sok sportesemény, amelyekről csütörtök délelőtt tartottak ismertetőt.
A sportrendezvények és kulturális események együtt teszik igazán élettel telivé a nyarat Fehérváron. A közösségformálás tekintetében ezeknek az eseményeknek kiemelt jelentőségük van, az itt lakók és az ide érkező turisták számára is” - kezdte Cser-Pakovics András. „Sokféle sportágban láthatunk hazai és nemzetközi versenyeket. Kiemelkedik az öttusa felnőtt Európa-bajnokság, amely jelzi, hogy a sportágban Fehérvár továbbra is vezető szerepet tölt be, itthon és a kontinensen. De emellett is nagyon sok rangos esemény lesz atlétikától rallye-n át a triatlonig. Ne feledkezzünk meg a ma kezdődő labdarúgó világbajnokságról sem, amelynek a meccseit sok helyen lehet majd nézni a fehérvári belvárosban is. Ennyi esemény és várható látogató mellett a szállodakapacitás kevés is, ami okozhat gondot, mégis örömteli hír, hiszen mutatja, vonzóak a város nyári programjai. Megígérhetjük, hogy nem lesz kevesebb rendezvény a következő években sem! A holnapi közgyűlésen javaslatot teszünk, hogy a 2021-es U21-es labdarúgó Európa-bajnokságnak, amelynek rendezésére Magyarország pályázik, legyen helyszíne Székesfehérvár is. Előre is köszönöm minden szervezőnek, közreműködőnek, önkéntesnek, hogy segítenek Fehérvárhoz méltó színvonalon megrendezni a nyári eseményeket! Bizonyos rendezvények útlezárásokkal járnak, ehhez mindenkitől türelmet és megértést kérünk” - mondta a polgármester
Mészáros Attila alpolgármester ismertette a nyári részletes programot. Elmondta, hogy már hétvégén megkezdődik a nagy események sora a Székesfehérvár Rallye-val. A szombat 17 órakor kezdődő szuperspeciál lesz az egyik leglátványosabb része ennek, ez tavaly is több ezer embert vonzott, most is invitálnak mindenkit. A gyorsasági szakaszok a városon kívül zajlanak, vasárnap aztán a céldobogót megint itt láthatják a nézők.
Június 22-24 között rendezik az atlétikai országos bajnokságot, ahogy az elmúlt években is megszokhattuk, a Bregyó-közi Atlétikai Centrumban. Ez már a 123. országos bajnoksága a sportágnak, a legjobb magyar atlétákkal és persze az ARAK esélyeseivel, hiszen Szabó Dániel, Mátó Sára és a többiek már bizonyították, hog a legjobbak között a helyük. A belépés idén is ingyenes.

Az ezt követő hétvégén, június 30-án a Hopp Parádé vezeti fel a Gyulai Memorialt a Hotel Magyar Király előtti téren, a tavaly már látott női rúdugró versennyel.  A Gyulai Memorialt már ötödik alkalommal rendezik Székesfehérváron, július 1-jén és 2-án a világ atlétikájának rengeteg klasszisa, igazi világsztárok, olimpiai és világbajnokok versenyeznek a Bregyóban. Az egyre bővülő mezőnyről folyamatosan tájékoztatnak a szervezők, de kijelenthető, ismét lesznek számok, amelyekben világbajnoki erősségű mezőny gyűlik össze. Jegyek még korlátozott számban kaphatók az eseményre.
Július 7-én, ezúttal Cerbona Futófesztivál néven rendezik a félmaraton futóversenyt, amelyen tizennégy, illetve hét kilométeres távot is teljesíthetnek az indulók, és lesz váltó is. Az útvonal kis módosítással a tavalyi, a nyári időpontra való tekintettel ezúttal kora este, hat óra után lesz a rajt a Bregyónál.
Július 17-én kezdődik az öttusa Európa-bajnokság, csaknem harminc ország mintegy háromszáz sportolójával. Különlegesség, hogy a Széna téri új csarnokot tulajdonképpen ezzel avatják, hiszen ott lesz a vívás, a többi helyszín a hagyományoknak megfelelő, vagyis az uszodában és a Bregyó-közi centrumban versenyzenek a kontinens legjobbjai. "Reményeink szerint addigra a mobil lőteret elhelyezzük a Bregyóban, ahol a lézer-run szakág versenyeit lehet a későbbiekben is megrendezni, egyben a nagyközönség is kipróbálhatja ezt a versenyformát, ami egyre népszerűbb és a jövőt is jelentheti" - emelte ki az alpolgármester.
Augusztusban 16-án a magyar kerékpáros körverseny, aTour de Hongrie második szakaszának célja lesz a városban. Ez, ellentétben a tavalyi átszáguldással, nemcsak részhajrát, és nem is csak befutót jelent, több kört is megtesznek a városban a versenyzők. Zámoly felől érkeznek, a város illetékesei arra kérték a szervezőket, hogy a délutáni legnagyobb csúcsforgalmat kerüljék el. Az esemény illeszkedik a Királyi Napok programsorozatába, és ismét igazi látványosságnak ígérkezik.

„Augusztus utolsó előtti hete az Alba Triatlon szervezésében valódi sport nagyhét lesz, több sportág versenyeivel a Bregyó környékén. Ezt a hetet az augusztus 25-i sprint triatlon Európa-kupa zárhatja. Ebben az ügyben a bizonytalanságot a Csónakázó-tó jelenti, a vízminőséget folyamatosan vizsgálják a szakemberek, az időjárási körülmények is befolyásolhatják ezt. A szövetséggel folyamatosan egyeztetünk ez ügyben” - mondta Mészáros Attila.

Sport

  1. Sima Vidi-győzelem a forduló előtt hibátlan Honvéd otthonában

    Első idegenbeli bajnokiját játszotta a szezonban a  MOL Vidi, a négy forduló után még hibátlan Honvéd vendégeként. A meccset a kispesti pálya közelgő átépítése miatt az MTK stadionjában rendezték, és hamar vezethetett volna a Vidi, de megint büntetőt rontott. Utána viszont két gólt szerzett a Nikolics-csapat és emberelőnybe is került szünetig. Utána pedig gyorsan növelte előnyét, hamar eldőlt a rangadó.

    2018.08.18.
  2. Újabb hajókategóriában rendez Balatonkerülő vitorlás versenyt Fa Nándor

    A legendás fehérvári vitorlázó hosszú idő óta szervezi a szóló Balatonkerülést, hétvégén azonban - kísérleti jelleggel - a verseny kétszemélyes változatára kerül sor. A hajók legénységeinek Csopakról indulva kell a lehető legrövidebb idő alatt körbehajózniuk a magyar tengert.

    2018.08.17.
  3. Matteo Moschetti nyert - Székesfehérvárra érkezett a Tour de Hongrie

    Matteo Moschetti nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második, csütörtöki szakaszát, amelyen Manuel Belletti megtartotta első helyét az összetettben. A velencei rajtra 27 fokos, derűs időben került sor, a Székesfehérvárig tartó 190 kilométer során három gyorsasági és két hegyi részhajrá várt a 126 fős mezőnyre. Fehérváron a városban ezrek szurkoltak az utak mellett a mezőnynek.

    2018.08.16.
  4. Sport nagyhét és Triatlon Európa-kupa Székesfehérváron

    Augusztus 21-én kezdetét veszi a székesfehérvári Sport nagyhét, melynek keretében keddtől csütörtökig minden délután programok várják az érdeklődőket. Szombaton pedig a Sprint triatlon Európa-kupának ad otthont a város.

    2018.08.16.

Koronázási szertartásjáték

Sport

Sportolási lehetőségek, sportágak