Hírek

/ 2013.01.20. 21:17:13 |

Katasztrofális zárás Klagenfurtban, ahol "örök vesztes" a Volán

A szezon legnagyobb különbségű veresége az alapszakasz utolsó játéknapjára madat: már az első harmadban ötöt kapott, végül pedig héttel maradt alul a Sapa Fehérvár AV19 Klagenfurtban. Az egyetlen csarnokban, ahol bár minden évben próbálkozott, még sosem nyert a Volán... Ezúttal húsz perc alatt szinte minden eldőlt, hiába cserélt kapust is jan Neliba. Kilencedik lett, és 2 ponttal kezdi a középszakaszt a Fehérvár.
Klagenfurt - Sapa Fehérvár AV19 8-1 
/ 2013.01.20. 15:24:17 |

Sikeresen zárult a közgyűjtemények átvétele - kormányzati támogatás a Szent István Emlékév programjaira

A közgyűjtemények átadás-átvételének folyamatát értékelte Székesfehérvár polgármestere, kiemelve, hogy a Magyar Állam megfelelő költségvetési támogatással segíti az önkormányzatok fenntartói tevékenységének elvégzését.  Sikeresnek értékelte az átadás-átvételi folyamatot L. Simon László kulturális államtitkár is, aki kiemelte, hogy idén 4 milliárd forintra nő a múzeumi intézményrendszerre fordítható összeg. Az államtitkár bejelentette azt is, hogy az állam 25 millió forinttal támogatja a Szent István Emlékév programjait.
/ 2013.01.20. 12:00:54 |

Székesfehérvár fogadalmi miséje Szent Sebestyén napján a Felsővárosi templomban

 Székesfehérvár hagyományos fogadalmi miséjét tartották vasárnap délelőtt a Szent Sebestyén templomban. Január 20., Szent Sebestyén napja fontos ünnep nemcsak Székesfehérvár életében: 1739-ben, a pestisjárvány idején a felsővárosiak böjtöt tartottak és körmeneteken kérték Szent Sebestyén közbenjárásával Istent, hogy menekítse meg őket. A fehérváriak szerencsésen megmenekültek és fogadalmuk részeként először kápolnát, majd templomot emeltek Szent Sebestyénnek.
/ 2013.01.19. 22:01:02 |

Ezt gyorsan felejtsük el - kikapott a Fehérvár KC a BSE-től

Hatalmas meglepetés született Budapesten, a Népfürdő utcában az eddig egyetlen pontot szerző BSE legyőzte a 2013-ban előző három meccsén hibátlan Fehérvár KC-t! Pedig a sereghajtót decemberben nagyon simán verte a kupában a Fehérvár, amely a papírforma szerint sokkal jobb csapat is a fővárosinál. Talán éppen ezek az előzmények altatták el az éberséget, így nem tud tovább tapadni az élmezőnyre az FKC.
/ 2013.01.19. 19:47:54 |

Esküvői nyílt napot tartottak szombaton a Hiemer-házban

 Első alkalommal szerveztek esküvői nyílt napot a Hiemer Házban szombaton. A jegyespárok megismerhessék a házasságkötő teremet és a bálteremben kiállításon is részt vehettek. A jegyespárok nemcsak a menyasszonyi ruhák kiválasztásában kaptak segítséget, hanem díszítéséhez is ötleteket kaptak. A cél az volt, hogy minél többen megismerkedhessenek a Házasságkötő teremmel.
/ 2013.01.19. 19:35:53 |

Sárika Meseháza - gyermekprogram a Hetedhét Játékmúzeumban

 Sára napján megnyílt Sárika meseháza. A Hetedhét Játékmúzeumban szombaton a gyermekeknek szerveztek foglalkozást, akik csodaceruzával újságot írhattak és kézműves foglalkozáson is részt vehettek. Az egész napos programon a gyerekek megismerhették Sárikát, aki Moskovszky Éva saját, gyermekkori babája volt és közel száz éves.
/ 2013.01.19. 12:42:09 |

Hagyomány és közösség - KALOT- találkozó a Felsővárosi Közösségi Házban

  A Katolikus Agrárifjúsági Legény- egyesületek Országos Testülete az-az a KALOT tagja az 1930-as évek közepétől a felsővárosi legényegylet. Szent Sebestyén napját megelőzően szombaton KALOT konferenciát szerveztek a Felsővárosi Közösségi Házban, melyre az országban működő KALOT csoportok képviselői is eljöttek.
/ 2013.01.19. 12:35:20 |

Miden út járható Fejér megyében - téli útviszonyokra készüljenek ha vidékre indulnak

Fejér megyében szombat reggelre mérséklődött a szél, az Országos Meteorológiai Szolgálat visszavonta a másodfokú riasztást, de az elsőfokú riasztás, mely szerint gyenge hófúvás még előfordulhat, érvényben van. Éjszaka egészen szombat reggelig még további nyolc esetben kérték a katasztrófavédelem tűzoltó egységeinek segítségét elakadt járművek miatt.
/ 2013.01.18. 22:09:38 |

Talpraállás a meccsen - és remélhetőleg a szezonban is

Nehéz periódusban, keretátalakítás közepette fogadta az alapszakasz utolsó előtti meccsén a Sapa Fehérvár AV19 a Dornbirnt. A szezonban sokkal több pontot gyűjtöttek eddig a fehérváriak, de az elhúzódó negatív szériában várható volt, hogy nagyon küzdeniük kell a győzelemért: megtették, és 0-2-ről fordítva 4-3-ra nyertek, fontos pontokat szerezve az alsóházi középszakasz előtt.
Sapa Fehérvár AV19 - Dornbirn 4-3
/ 2013.01.18. 19:30:52 |

Távozik Eric Johansson a Sapa Fehérvár AV19-től

 A Sapa Fehérvár AV19 jégkorong szakosztálya a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontott Eric Johanssonnal, a csapat kanadai-svéd centerével. A játékos a pénteki, Dornbirn elleni mérkőzésen már nem lép jégre. A felek komoly sportsikereket kívánva köszöntek el egymástól.
/ 2013.01.18. 14:54:59 |

Indulásra felkészülve - ha kell a fehérvári katonák is segítenek a hófúvásban bajba jutottaknak

 Már csak az indulási parancsot várja az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred téli vészhelyzetet felszámoló csoportjának kijelölt állománya, ha kell segítséget nyújtanak a bajba került állampolgároknak - adta hírül a honvedelem.hu. Szükség esetén a megkülönböztetett jelzéssel ellátott tíz gépkocsi közvetlen kapcsolatot tart az elöljárókkal, a rendőrséggel, a katasztrófavédelemmel és a tűzoltósággal is.
/ 2013.01.18. 13:31:49 |

Sárika Meseháza - egész napos program a Hetedhét Játékmúzeumban

 Sárika Meseháza címmel rendeznek programokat január 19-én, szombaton a Hetedhét Játékmúzeumban. Az érdeklődőket délelőtt 10 órától egészen 18 óráig várják a szervezők, lesz Levendula Játszóház és újságszerkesztés is a Csodaceruza című újság szerkesztőivel. A program egész nap kedvezményes múzeumi belépővel lesz látogatható.
/ 2013.01.18. 10:05:37 |

A magyarság szentjei - Szent István, Szent Imre című film vetítése a Barátság Moziban

 Szent István és Szent Imre életéről vetítenek dokumentumfilmet január 23-án, a Barátság moziban. A filmből megismerhetjük államalapító királyunk életét. A program a Szent István Emlékévhez is kapcsolódik. Napközben ingyenes vetítések lesznek az iskolás csoportok részére, több időpontban. A vetítésre azonban előzetes bejelentkezés szükséges, melyet a (22) 313-175 számon tehetnek meg.
/ 2013.01.18. 10:00:31 |

Az adósságkonszolidációban való részvételről és a járóbeteg szakellátásról is döntött a közgyűlés

 Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése nyílt ülésen döntött arról, hogy az önkormányzat május elsejét követően is szeretné a járóbeteg szakellátást végezni és folytatni. A képviselők döntöttek arról is, hogy Székesfehérvár részt kíván venni az adósságkonszolidációs lehetőségben és megteszi a szükséges lépéseket a Magyar Állam felé. Zárt ülésen tárgyaltak a Fűtőerőmű Kft. ügyéről, a felszámolás alá került cégre vételi ajánlatot kíván benyújtani az önkormányzat.
/ 2013.01.18. 07:57:14 |

Másodfokú riasztás hófúvás miatt Fejér megyében - ne induljon útnak!

  Fejér megye nyugati részén (Mór, Székesfehérvár, Enying térsége) hófúvás miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú, narancs riasztást adott ki január 18-án, pénteken délelőtt. A megye többi részén elsőfokú riasztás van érvényben. A felerősödő légmozgás miatt hóátfúvásos útszakaszok alakulhatnak ki Fejér megyében is, a szél hótorlaszokat emelhet, ezért a katasztrófavédelem továbbra is arra kéri a hosszabb, több megyét is érintő utat tervező gépjárművezetőket, elindulás előtt mindenképpen érdeklődjenek a tervezett útvonal járhatóságáról, és vigyenek magukkal hóláncot.