-
Pünkösd a húsvéti időszak betetőzése, megkoronázása
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
2024.05.20. -
Táncszínházi emlékezés a holokausztra
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
2024.05.20. -
A Holokauszt emlékére
Kövek címmel mutatták be a Székesfehérvári Balett Színház a Holokauszt 80. évfordulója alkalmából készült darabját. Az előadás a 600 ezer magyar áldozat emléke előtt rója le kegyeletét.
2024.05.20. -
Parnasszus kortárs apostolai
Shakespeare kicsit másként. Az Igézőben Takács Tamás vendége volt Fazekas Sándor, aki újra fordította Shakespeare 154 szonettjét.
2024.05.17.
Székesfehérvár fogadalmi miséje Szent Sebestyén napján a Felsővárosi templomban
Székesfehérvár hagyományos fogadalmi miséjét tartották vasárnap délelőtt a Szent Sebestyén templomban. Január 20., Szent Sebestyén napja fontos ünnep nemcsak Székesfehérvár életében: 1739-ben, a pestisjárvány idején a felsővárosiak böjtöt tartottak és körmeneteken kérték Szent Sebestyén közbenjárásával Istent, hogy menekítse meg őket. A fehérváriak szerencsésen megmenekültek és fogadalmuk részeként először kápolnát, majd templomot emeltek Szent Sebestyénnek.
2013.01.20. 12:00 |

A búcsú a Szent Sebestyén Templomban fogadalmi szentmisével kezdődött, melyet Spányi Antal megyés püspök celebrált. A mise elején 86. születésnapja alkalmából köszöntötték Takács Nándor nyugalmazott megyés püspököt.
A pestisjárvány idején, 274 évvel ezelőtt a felsővárosiak böjtöt tartottak és körmeneteken kérték Szent Sebestyén közbenjárásával Istent, hogy segítse a megmenekülésüket. A fehérváriak szerencsésen megmenekültek és fogadalmuk részeként először kápolnát, majd templomot emeltek Szent Sebestyénnek.

Szent Sebestyén napján évszázadokig nem dolgoztak a felsővárosiak. Részt vettek a püspöki szentmisén, majd ünnepi ebéden látták vendégül a családtagokat, rokonokat. A menü hagyományosan húsleves, malacsült, párolt káposzta és fánk volt, ami a Felsővárosban élő családok többségénél a szombati búcsún került az ünnepi asztalra.
Szent Sebestyén a legnépszerűbb szentek közé tartozott. Mint segítőszenthez fordultak hozzá pestis és más - embereket vagy állatokat pusztító - járvány idején.
A mise után a templom előtti téren köszöntőt mondott Vargha Tamás államtitkár, országgyűlési képviselő és Földi Zoltán a Felsőváros önkormányzati képviselője, majd a búcsú a templom előtti téren és a városrész közösségi házában folytatódott. Felsőváros lakói és vendégeik fánk, forró tea és forraltbor fogyasztása mellett beszélgettek.