Oktatás

2017.04.10 |
| 2017.10.31. 08:10:00 |

November 15-ig még lehet pályázni a Tóth István és Tóth Terézia Ösztöndíjra

Székesfehérvár városa ösztöndíjjal segíti azokat a jól tanuló helyi fiatalokat, akik szociális helyzetük okán rászorulnak a támogatásra. A Tóth István és Tóth Terézia Ösztöndíjat az adatlap kitöltésével és a szükséges mellékletek csatolásával lehet megpályázni november 15-ig. A támogatást általános és középiskolások, valamint a felsőoktatásban tanulók igényelhetik.
| 2017.10.30. 16:24:17 |

Oktatási központ is helyet kapott a DENSO új szolgáltató épületében

Két szinten, mintegy négyezer négyzetméteres területen alakította ki új kommunikációs központját a DENSO Gyártó Magyarország Kft. Az új szolgáltató épület földszintjén tárgyalók, orvosi rendelő és egy ebédlő, az emeleten pedig tizenegy tanteremmel egy oktatási központ kapott helyet, amely azzal a céllal jött létre, hogy a székesfehérvári középiskolák tanulói és egyetemek duális képzésben részt vevő hallgatói gyakorlati ismereteket szerezhessenek.
| 2017.10.27. 12:41:50 |

Kondiparkot avattak a Tóvárosi Általános Iskola udvarán pénteken

Új kondicionáló parkot avattak a testnevelés tagozatos Tóvárosi Általános Iskola udvarán, pénteken. Az elkészült park a minden napos testnevelés órákat és az intézményben zajló sportköri foglalkozásokat, edzéseket is kiszolgálja majd. A létesítmény építését a Magyar Olimpiai Bizottság és Székesfehérvár Önkormányzata is támogatta.
| 2017.10.26. 11:39:39 |

Játék és közösség – könyvbemutató a játéktörténeti konferencián

Játék és Közösség címmel, könyvbemutatóval kísért játéktörténeti konferenciára invitálták az érdeklődőket csütörtökön a Városházára és a Hetedhét Játékmúzeumba. A konferencián a játék közösségépítő szerepéről beszéltek a szakemberek, elméleti és gyakorlati oldalról egyaránt megközelítve a témát. A konferencián bemutatjuk a „Játék és tudomány a Hetedhét Játékmúzeumban. Válogatás a Moskovszky Éva emlékére rendezett konferenciák előadásaiból 2012-2016.” című kötetet is.
| 2017.10.25. 15:18:11 |

A műszaki és mérnöki pályák megismerését támogatja az Arconic a Vasváriban

Több mint 5 millió forinttal támogatja az Arconic Alapítvány a Vasvári Pál Gimnáziumot a STEM program keretében, amelynek célja, hogy a természettudományos, műszaki és mérnöki pályák felé irányítsa a diákok érdeklődését. A tanulói csoportok ipari vállalatokat, intézményeket, kiállító- és foglalkoztató helyeket keresnek fel, ahol betekintést kapnak majd az adott terület tevékenységeibe, hétköznapjaiba.
| 2017.10.24. 17:01:14 |

Természettudományos élményközpont lesz a Civil Központban

A Fehérvári Civil Központban az Echo Innovációs Műhely és az Óbudai Egyetem egy természettudományos élményközpontot hoz létre egy pályázatnak köszönhetően. A programot a természettudományi tárgyak népszerűsítéséért valósítják meg mintegy háromszáz négyzetméteren. Az Echo és az egyetem alkotta konzorcium a 436 millió forintos program keretén belül 56 millió forintból újítja a földszinti helyiségeket.
| 2017.10.17. 12:59:39 |

Rendhagyó órán ismerkedtek 1956 történetével a nyolcadikos vasváris diákok

A közelmúltban megjelent „Nem hiába haltatok meg! - Tercsi naplója” című, az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit bemutató kötetet mutatta be rendhagyó történelemóra keretében a szerző, Dr. Vajda Jenőné Németh Terézia, kedden, a Vasvári Pál Általános Iskolában. A rendhagyó órán 8. osztályos diákok vettek részt, akik a szemtanú hitelességével dokumentált történéseken keresztül ismerhették meg 1956 eseményeit és szellemiségét.
| 2017.10.17. 11:05:29 |

Fehérvár sportéletével ismerkedtek a sportközgazdász hallgatók a Városházán

Kedden délelőtt a Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának Sportközgazdász MSc hallgatói érkeztek tanáraikkal a Városházára, ahol Székesfehérvár polgármestere köszöntötte őket, majd Mészáros Attila alpolgármester beszámolóját hallgatták meg a város sportéletéről, létesítményeiről. A szeptemberben indult képzés hallgatói az országban egyedülálló szakon elsőként kaptak lehetőséget arra, hogy speciális ismereteket szerezzenek, akár duális képzés formájában is.
| 2017.10.16. 15:19:59 |

Felsőoktatási expo - piacképes tudást adnak a fehérvári egyetemek

Idén már harmadik alkalommal rendezik meg Székesfehérváron az Alba Regia Felsőoktatási Expo-t, melyen a középiskolás diákok és szüleik a Székesfehérváron elérhető egyetemi képzésekről, azon belül is hangsúlyosan a duális képzés nyújtotta lehetőségekről kaphatnak tájékoztatást. Az Alba Regia Sportcsarnokban nem csak az egyetemek, hanem a duális képzésben résztvevő cégek is ott voltak. 
| 2017.10.16. 08:15:24 |

Felsőoktatási Gólyabállal indul a fehérvári báli szezon

A II. Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabállal indul a fehérvári báli szezon. Október 18-án a város felsőoktatási intézményeibe járó diákok találkozhatnak egymással és a báli hagyományok szerint szórakozhatnak.