Oktatás

2017.04.10 |
| 2019.01.15. 10:10:30 |

Felnőttképzési tanfolyam is indult az Alba Innovár Digitális Élményközpontban

Az intelligens gyártási technológiák kezelését, menedzselését tanuló húsz résztvevő az Arconic Európai Keréktermék Kft. dolgozója és egy 320 órás tanfolyamon vesznek részt az egyedülálló digitális műhelyben. A 320 órás digitálisszakember-képzési program elvégzésével a résztvevők intelligens gyártási technológiák kezelésére, menedzselésére lesznek képesek.
| 2019.01.14. 11:03:17 |

Versenyképes képzésekkel várják a diákokat - nyílt nap az Alba Regia Műszaki Karon

Nyílt napot tartottak hétfőn az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán, melyen a szakokkal és az egyetemi élettel is megismerkedhettek a fiatalok. A karon duális alapképzésben műszaki menedzser, mérnökinformatikus, földmérő és földrendező mérnök, gépészmérnök szakokra lehet jelentkezni, mesterképzésen pedig mechatronikai mérnök szak indul.
| 2019.01.10. 13:18:54 |

Gyakorlati bemutatóval színesített szakmai nap lesz a Vörösmarty Szakközépben

A Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnázium és Szakközépiskolában január 11-én 9 órától kerül sor a hagyományos „Vörösmartys Szakmai Napra”. A rendezvényen a legújabb technikai, technológiai újdonságokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők.
| 2019.01.09. 08:02:00 |

Ingyenes társadalmi integrációs képzést indít az Alba Caritas Hungarica Alapítvány

Az Alba Caritas Hungarica Alapítvány ingyenes, 38 órás társadalmi integrációs képzést indít január 12-én szombattól, egymást követő négy szombati alkalommal, 9 és 15 óra között a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. (Liszt Ferenc utca 1.)
| 2019.01.08. 11:07:00 |

A Gorsium Művészeti Szakgimnázium fotográfus diákjainak nyílik kiállítása

Január 14-én, hétfőn 17 órakor nyílik meg a Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium fotográfus diákjainak „Vissza a múltba” című kiállítása a Vörösmarty Mihály Könyvtár Budai úti Tagkönyvtárában. A tárlatot Bakonyi István, irodalomtörténész nyitja meg. A kiállítás február 22-ig tekinthető meg az intézmény nyitvatartási idejében.
| 2019.01.06. 10:20:24 |

Jótékonysági vacsoraesttel támogatják a Kárpát-medencei szakképzést

A vállalkozókat és a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara partnereit várják arra a jótékonysági vacsoraestre, amelyre január 25-én pénteken kerül sor a Hotel Magyar Királyba. A jótékonysági est résztvevői hozzájárulnak a Kárpát-medencei szakképzés fejlesztéséhez.
| 2019.01.04. 11:05:36 |

Nyílt napokat tartanak a fehérvári felsőoktatási intézményekben

Közeledik a felvételi jelentkezés a felsőoktatási intézményekbe. Nyílt napra hívják a diákokat és családtagjaikat a székesfehérvári felsőoktatási intézmények. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara január 14-én, hétfőn, a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusa január 18-án, pénteken tart részletes tájékoztatót az alap- és mesterképzésről, valamint a kapcsolódó duális képzési forma működéséről és lehetőségeiről. 
| 2018.12.21. 20:31:00 |

Közösen ünnepeltek a Szent Imre,- és a Don Bosco Iskolaházak gyermekei

A Székesfehérvári Szent Imre Iskolaház és a Polgárdiban működő Don Bosco Iskolaház közös karácsonyi ünnepségére várták az intézmények gyermekeit, nevelőit, támogatóit, segítőit és önkénteseit pénteken este a Felsővárosi Közösségi Házba. A Szent Imre Iskolaház már a hatodik tanévét kezdte meg szeptemberben, elsődleges feladata, hogy gondoskodást nyújtson a rászoruló gyermekeknek.
| 2018.12.18. 16:53:42 |

Robotika, programozás és 3D nyomtatás - digitális fejlesztések fehérvári iskolákban

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program kiírásán győztes, a „Digitális környezet fejlesztése a Székesfehérvári Tankerületi Központ intézményeiben” című pályázat értelmében 110 millió forintot biztosítanak a fehérvári tankerület négy iskolája számára, amelyet korszerű eszközökre és továbbképzésekre fordíthatnak. A program nyitó- és sajtótájékoztató rendezvénye kedden, Székesfehérváron, a Munkácsy Mihály Általános Iskolában volt.
| 2018.12.11. 08:23:56 |

Az István Király és a Németh László Általános Iskolában is a nagycsoportosokat várják

December 12-én, szerdán folytatódnak a leendő elsősöknek szóló beiskolázós programok. Ezúttal az István Király Általános Iskolába és a Németh László Általános Iskolába várják a gyerekeket és szüleiket.