család

2017.05.26 |
| 2023.06.20. 14:23:14 |

A mozgás, a közösség és a család éltető erő! - Harsányi Lászlóné köszöntése

Hetente egyszer jógaórát tart hatvan év fölötti kortársaknak, alapítótagja a 49 éves egykori ARÉV, ma Alba Regia SC Természetjáró Szakosztálynak, napi gondos munkájának köszönhetően ezer színben pompáznak a rózsák kertjében. A 90 éves Harsányi Lászlóné aktív életet élt és – korának megfelelően – él ma is.
| 2023.06.20. 12:13:58 |

Ingyenes családi programokkal várja vendégeit szombaton a 8. Vízivárosi Kölyök Juniális

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Vízivárosi Kölyök Juniálist június 24-én, szombaton. Ezúttal a Budai úti INTERSPAR Áruház Zrínyi utca felőli parkolójában lesz a rendezvény, ahol sok-sok játékkal, ovis nyolc próbával várják a családokat, és kitelepülnek a székesfehérvári közszolgáltató cégekis. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be.
| 2023.06.19. 13:59:31 |

Apukák és gyerekek együtt mentek a rendőrségre - rendhagyó munkanap a kapitányságon

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetése a férfi dolgozók iránti megbecsülése kifejezéseként, az APA-gyerek kapcsolat erősítése és a jövő generációjának nevelése érdekében a rendőr édesapákat gyermekeikkel együtt várta munkahelyükre 2023. június 16-án.
| 2023.06.19. 12:00:40 |

Kés, villa, olló – mesterségbemutatók, kézműves vásár, gyerekprogramok a szombati Tűzzel-Vassal Fesztiválon

Hetvennél is több késes, késkészítő mesterember érkezik a XIX. Tűzzel-Vassal Fesztiválra, melyet június 24-én, szombaton hagyományosan a Rác utcában rendez meg a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. Népi kézműves vásár, nyitott porták, bemutatók, színpadi programok, játékok és népzene várja az érdeklődőket reggeltől estig.
| 2023.06.15. 07:02:00 |

Élelmiszer adománygyűjtés - tizenketten segítettek a rászoruló gyermekeknek

Tizenketten segítettek a Lurkó Egyesületnek az adománygyűjtésben, nekik köszönhetően 158 fő rászoruló gyermeknek és fiatalnak jutott tartós élelmiszer.
| 2023.06.14. 19:36:00 |

Öko családi délutánt rendeznek vasárnap az Alsóvárosi Közösségi Házban

Zenés, mesés, játékos formában szerezhetnek ismereteket az ovis, kisiskolás korú gyerekek, akik június 18-án, vasárnap részesei lesznek az Alsóvárosi Közösségi Ház 15 órakor kezdődő öko délutánjának: a Lim-Lom mese és az Állatok olimpiája című előadások mellett kézműves foglalkozás is várja a családokat az ingyenes rendezvényen.
| 2023.06.14. 16:24:54 |

Arany minősítésű Felelős Foglalkoztató címet kapott a MACHER Zrt.

Ünnepélyes keretek között adták át az Arany minősítésű Felelős Foglalkoztató címet a Macher Zrt-nek szerdán. Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. elismerését dr. Varga Zsuzsanna Felelős Foglalkoztató tanácsadó nyújtotta át Macher Gábornak. A Macher Zrt. jelenleg az egyedüli arany fokozatú felelős foglalkoztató Székesfehérváron, továbbá Fejér megyében is csak két vállalkozás tudhatja magáénak ezt a címet.
| 2023.06.14. 13:09:31 |

KalandoZOO élménytáborokat szerveznek a Pákozdi Pagonyban

KalandoZOO napközis élménytáborokat szerveznek nyáron a Pákozdi Pagony Vadaspark és Arborétumban. Júliusban az alsósokat, augusztusban a felsősöket várják tematikus természetismereti foglalkozásokkal, jelentkezni június 20-ig lehet.
| 2023.06.14. 11:52:47 |

Június 24-én, szombaton rendezik meg a XIX. Tűzzel-Vassal Fesztivált

Június 24-én, szombaton rendezi meg a XIX. Tűzzel-Vassal Fesztivált a Rác utcában a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. A programok látogatása ingyenes.
| 2023.06.12. 11:36:37 |

Újabb gyerekelsősegély-oktatást szerveznek június 15-én a Gárdonyi Géza Művelődési Házban

Folytatódik a gyerekelsősegély-oktatás az Egészségfejlesztési Iroda szervezésében. Június 15-én, csütörtökön 16 órától a Gárdonyi Géza Művelődési Házba várják a résztvevőket. A képzés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.