család

2017.05.26 |
| 2019.05.13. 12:35:50 |

Eszközfejlesztés négy fehérvári bölcsődében

Székesfehérvár Önkormányzata a „Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése” keretében nyújtott be pályázatot és nyert több mint tízmillió forintot bölcsődék eszközfejlesztésére. Négy intézményt, a Nyitnikék, a Napraforgó, a 7. számú és a 8. számú bölcsődét érintette a mostani fejlesztés.
| 2019.05.11. 13:50:51 |

Családnap játszópark-avatással és gyerekemeléssel a Palotavárosban

Nemzetközi családnapot rendezett szombaton a SZÉNA Egyesület a Családokért a Palotavárosban, melyen hivatalosan is felavatták a megújult játszóparkot és a műfüves focipályát. Az egyesület hagyományosan Szamóca-díjjal köszönte meg az önkéntes segítők áldozatos munkáját, illetve a résztvevők csatlakoztak az Emeljünk magasba minél több gyereket világrekord kísérlethez is.
| 2019.05.10. 12:50:49 |

Fehérvárra érkezik május 18-án az Ország gerinctornája

Május 18-án szombaton 9 órától a MOL Aréna Sóstó ad helyet az Ország gerinctornája elnevezésű rendezvénynek. Az alapítók célja az volt, hogy egy olyan "gerincexpót" hozzon létre, ami színtere lehet a gerincbántalmakkal érintett emberek és a rajtuk segíteni tudó, gyógyító szakemberek találkozásának.
| 2019.05.10. 09:12:43 |

Csalai majális lesz május 11-én örökzöld dallamokkal és utcabállal

Május 11-én, szombaton 15 órától rendezik meg a Csalai majálist. A Török Ignác utcai játszótéren örökzöld dallamokkal, sztárfellépőkkel és színes programokkal várnak minden érdeklődőt. Minden korosztály számára készülnek izgalmas programokkal.
| 2019.05.09. 11:41:11 |

Idén is pompáznak majd a fehérvári óvodások mesés kiskertjei a Zichy ligetben

A tavalyi kertépítő verseny sikere után idén is megrendezik Székesfehérváron a Mesés kertek elnevezésű gyermek kertépítő versenyt, amelyen a város 23 óvodás csoportja vesz részt. A kiskertek építését, amik két héten keresztül maradnak majd a Zichy ligetben, a Hetedhét Játékfesztivál előtti pénteken, május 24-én 16 órától láthatja majd a közönség. 
| 2019.05.09. 10:14:00 |

Hangszerbemutató program családoknak szombaton a Szent István Művelődési Házban

Hangszerbemutató, hangszersimogató programra várja a családokat május 11-én, szombaton 16.30 órakor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház. A foglalkozást követően a Hermann zeneiskola diákjainak műsorát hallhatják a résztvevők. A részvétel ingyenes, szeretettel várnak minden érdeklődőt.
| 2019.05.08. 08:31:00 |

Szombaton lesz a IV. Maroshegyi Családi Mesenap

Egy mesés délutánt tölthetnek együtt együtt kicsik és nagyok május 11-én, szombaton a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban, ahol újra a mese kerül a főszerepbe. A IV. Maroshegyi Családi Mesenapon színes programokkal várják az érdeklődőket.
| 2019.05.03. 17:22:00 |

Fehérvár adott otthont a VII. Demográfia, egészség- és szociálpolitika tudományos fórumnak

„A keresztény családi élet értékeinek bemutatása a médiában” címmel a VII. Demográfia, egészség- és szociálpolitika tudományos rendezvénynek adott otthont a Városháza pénteken. A tudományos rendezvényt megelőzően Fehérvár polgármestere és Prof. emeritus Dr. Bártfai György, a program főszervezője a konferencia előadóival, meghívott vendégeivel közösen tartottak sajtótájékoztatót.
| 2019.04.30. 11:09:26 |

Regionális Karizmatikus Találkozónak ad otthont az Öreghegyi Plébánia május 1-jén

Május 1-jén, szerdán lesz a XXI. Regionális Karizmatikus Találkozó Székesfehérváron, az Öreghegyi Magyarok Nagyasszonya templomban. Az alkalomra szeretettel várják a Székesfehérvári Egyházmegye területén élő közösségeket és minden kedves érdeklődőt. A találkozó mottója: „Evezz a mélyre Jézushoz!” Dicsőítés, tanítás, tanúságtétel, szentségimádás és püspöki szentmise is lesz szerdán. Emellett külön gyermekfelügyeletet is biztosítanak.
| 2019.04.30. 07:13:00 |

Családi játékdélután a Hetedhét Játékmúzeumban május 1-jén

Minden játszani szerető gyermeket és felnőttet várnak május 1-jén, szerdán 15 órától a Hetedhét Játékmúzeumba, ahol lehetőség nyílik kipróbálni Pierrot vadonatúj, megjelenés előtti társasjátékait. Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.