-
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16. -
A fehérvári fürdők titkai
Fürdőtől fürdőig címmel szervez újabb városismereti sétát Székesfehérvár Belvárosában a Tourinform Iroda. A május 18-án, szombaton 10 órakor induló programra előzetes regisztráció szükséges.
2024.05.16. -
50 év a Tóvárosban
90. születésnapját ünnepelte május 15-én, szerdán Sipos Imréné. A több mint 50 éve a Tóvárosban élő Margit nénit Mészáros Attila alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte a jeles alkalomból, majd barátai is felköszöntötték, akik 1972-ben vele együtt költöztek a házba.
2024.05.16. -
Kömives István 90 éves
A 90 éves Kömives Istvánt otthonában köszöntötte Székesfehérvár Önkormányzata és polgármestere nevében Földi Zoltán, Felsőváros önkormányzati képviselője. Az ünnepeltnek nem volt ideje megöregedni, hiszen közlekedésmérnökként vasúti kocsikat tervezett, mozdonyt vezetett, mechanikát tanított a gépipari technikumban, szőlőt gondozott, és saját kezével házat, nyaralót épített.
2024.05.15.
Ingyenes családi programokkal várja vendégeit szombaton a 8. Vízivárosi Kölyök Juniális
A Vízivárosban kis területen, a panellakásokban mintegy hétezer ember él. A városrésznek három hagyományos családi rendezvénye van, a vakációindító Vízivárosi Kölyök Juniális, az iskolakezdés előtti Palacsinta Péntek és a Vízivárosi Advent.
Az önfeledt szórakozást, sok-sok játékot kínáló Kölyök Juniális iránt mindig nagy az érdeklődés, hiszen sok itt élő család nem engedheti meg magának a nyaralást, itt azonban lehetőség van a kikapcsolódásra, a találkozásra, az ismerkedésre.
Dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő hangsúlyozta: a helyi LISZI Irodával közösen azon dolgoztak az elmúlt években, hogy a Vízivárosnak legyenek alapvetően gyerekközpontú, hagyományos rendezvényei, melyekkel a szülőket, nagyszülőket is megszólíthatják. A Juniális kellemes összejövetelt biztosít évről évre rengeteg játékkal, ovis próbákkal, színpadi programokkal, sok-sok zenével. A képviselő reményét fejezte ki, hogy a mintegy tíz év alatt megteremtett városrészi hagyományok a jövőben is fennmaradnak, hiszen a családok évről évre nagyon várják a programokat.
Pisch Norbert főszervező, az ART Kulturális Egyesület elnöke elmondta, idén a megszokott helyszíntől kissé távolabb, a Budai úti INTERSPAR Áruház Zrínyi utcai parkolójában tartják a rendezvényt. A program 9.00 órakor kezdődik, 9.30-tól jön a Pitypang zenekar koncertje, majd 10.00 órától indul az ovisoknak szóló nyolc próba, hiszen idén 8 éves a Kölyök Juniális. A város közszolgáltató cégei ismét különféle játékokkal települnek ki, a programok ebéd utánig tartanak. A rendezvény ezúttal is ingyenes, sok szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt!