Továbbjutott és már biztosan európai csoportkörben játszik a Vidi!

Már a play-offba jutás volt a tét a Bajnokok Ligája selejtezőjében a MOL Vidi és a Malmö között. A visszavágó első félideje svéd fölényt hozott, de helyzete nem akadt a vendégcsapatnak, a Vidi pedig főleg a védekezésre figyelt. Szünet után Lazovics 11-est hibázott, de a csapat kibekkelte a meccset, és továbbjutott, amivel már biztosan csoportkörben szerepel ősszel! Kérdés, melyikben, a BL főtábláért az AEK Athén lesz az ellenfele.
2018.08.14. 20:59 |
Továbbjutott és már biztosan európai csoportkörben játszik a Vidi!

Idegenben elért 1-1-es döntetlenje után előnyösebb helyzetből fogadta a MOL Vidi FC a Malmőt a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének visszavágóján. A tét a biztos európai kupaszereplés volt, amely a Vidinek és úgy általában magyar csapatnak legutóbb hat éve adatott meg, amikor a fehérváriak Paulo Sousa irányításával az Európa-liga főtáblájára jutottak.  A Pancho Aréna pénteki, Debrecen elleni bajnokit követően sok kritikát kapott talajára ezúttal kiadós eső is zúdult, amely a kezdésre sem állt el. A Vidi a Kovácsik – Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira – Nikolov (Pátkai), Hadzic – Nego, Kovács (Huszti), Lazovics (Tamás) – M. Scsepovics kezdővel lépett pályára. Már a második percben veszélyeztetett a Malmö, Strandberg fejesét fogta Kovácsik, majd a túloldalon Nego lőtt fölé estében tizenhatról. A 27. percben jött a meccs első igazi ziccere, Scsepovics centerezéséről Kovács centikkel maradt csak le. Az első félidőben nem is adódott több nagy helyzet, a Malmö tartotta a labdát, a Vidi kontrázni próbált, de szünetre maradt a 0-0.

A 48. percben aztán a Malmö is közel járt a gólhoz, Strandberg hozta helyzetbe Christiansent, de Kovácsik a helyén volt. Öt perccel később ismét riogattak a vendégek, Larsson éles szögből leadott lövésébe Kovácsik beleütött, végül Hadzic mentett hatalmasat a gólvonalról. Az 56. percben Rosenberg megpattanó szabadrúgása szállt el nem sokkal a kapu fölött. Három perc múlva jött a félidő első Vidi-helyzete, Lazovics felívelt szabadrúgását a bevetődő Juhász fejelte fölé. A 65. percben hatalmas lehetőség nyílt a fehérváriak előtt: Nego lépett ki ziccerben, Bahlin kapus buktatta őt, a játékvezető pedig befújta a tizenegyest. Hiába, Lazovics gyenge büntetőjét simán fogta a vétkes hálóőr. Utána percekig foltozták a hálót, amibe a dühös szerb játékos belecsimpaszkodott...

A hajrában aztán mindkét csapat támadott, a 87. percben Kovácsik a szívbajt hozta a Vidi-szurkolókra, felszabadítás helyett Rosenberget találta telibe, a 93. percben viszont mindent jóvá tett, amikor megfogta a csatár közeli fejesét. A hat perces hosszabbítás végére teljesen beszorította ellenfelét a Malmö, de hiába, a fehérváriak foggal-körömmel harcolva kihúzták kapott gól nélkül, és hat év után újra véghezvitték a bravúrt, európai csoportkörbe jutott a Vidi! Az Európa-liga részvétel már biztos, a Celticet kiejtő AEK Athén ellen pedig a BL-főtábla is összejöhet.

MOL Vidi FC - Malmö FF 0-0

Továbbjutott: a MOL Vidi 1-1-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal.