Mint arról már beszámoltunk, remek kezdeményezést indított útjára a Vörösmarty Társaság. Az első rendezvényükre jöttek a Kuckóba fiatalok, hajdan volt fiatal költők, írók. Erről beszélgettünk P. Maklári Évával, a Vörösmarty Társaság alelnökével, Bokros Judittal, aki segíti majd az ifjakat, és Király Martinnal, aki elsőként érkezett a hívó szóra.
Csütörtök délután a Kossuth u. 14-ben, a Grund presszóban tartották meg a Vörösmarty Kuckó első találkozóját a Vörösmarty Társaság szervezésében. A havi rendszerességgel tervezett együttlétek célja az, hogy lehetőséget biztosítsanak a tizenéves, elsősorban középiskolás korosztály diákírói számára a bemutatkozásra, de egyben friss szellemiségű közösséget is szeretnének teremteni.
Csütörtök este a Hiemer ház báltermébe várták az irodalom barátait. Akkor és ott mutatták be Kelemen Erzsébet: A szavak ereje – L. Simon László alkotói munkásságáról, valamint a Huszonöt év – L. Simon László műveiről című, most megjelent köteteit. A házigazda Bobory Zoltán, a Székesfehérvári Vörösmarty Társaság elnöke volt.
Még élünk! - közli alkalmanként keserv optimizmussal Bobory Zoltán, a Székesfehérvári Vörösmarty Társaság elnöke. Mindennek kimelt hangsúlyt ad két újabb rendezvényük tervének nyílvánosságra hozatalával. Mi más lehetne a téma, mint a helyi és a magyar irodalom?
A Székesfehérvári Vörösmarty Társaság, igaz, a helyiségük még mindig alkalmatlan a programok megrendezésére, de azért nem nyughat, vezetőik tagjaik törik a fejüket, miként tehetnék érdekessé, vonzóvá mindennapjaikat.
Királykút. Legendás helye Székesfehérvárnak, a Vörösmarty Társaság "kinyújtott keze". A hely, ahol találkozhatnak a kultúra, az irodalom, a szép versek, az ihletett írások kedvelői. A hely, ahol találkozhatnak az érdeklődők alkotókkal, költőkkel, írókkal, művészekkel, közéleti emberekkel.