Szünet után Alba-henger, huszonegy pontos győzelem a vége

Hazai pályán esélyesebb volt az Alba az őt ősszel legyőző Pécsnél, és érvényesítette is a papírformát. Igaz, a tartalékos vendégek az első két negyedben megnehezítették a Fehérvár dolgát, szünetben még vezettek is. A végére azonban felőrölte ellenfelét a bajnoki címvédő, és látványos zsákolásokkal tarkított meccsen végül simán nyert.
2018.03.03. 21:16 |
Szünet után Alba-henger, huszonegy pontos győzelem a vége

Miután a szezon egyik legsúlyosabb vereségét Pécsen szenvedte el az Alba, volt miért visszavágni a baranyaiaknak, akik most hasonló cipőben járnak, mint a Fehérvár az októberi pécsi meccsen. Akkor az Alba nélkülözte Lórántot és Hortont, most a PVSK-ból hiányzott Budimir és Supola személyében két meghatározó ember. A sokat emlegetett első félidőben azon a meccsen csak tizenkét pontra volt képes a Dzunics-csapat, most erre éppen ö percet kellett várni. Ekkor Simpson triplájával lett 13-11, és jött az addig vezető Pécs időkérése. Amikor rohanhatott, jó ritmusban támadott az Alba, Hill szép kosaraival és gólpasszaival vezetett, de a lepattanókra odafigyelő Pécs a center Sarlija vezetésével fordított. Chris Horton hasznos játéka mindkét palánk alatt sokat ért, a kiegyenlített első negyed pedig döntetlennel zárult.
A másodikat sokkal jobban kezdték a vendégek, három triplát is bevágtak, miközben az Alba három percen át csak két büntetőből volt eredményes. Türelmes támadójátékkal zilálta szét a hazai védekezést a Pécs, 33-22-re vezetett, amikor jött a fehérvári időkérés. A szokotthoz képest megkésve érkeztek Lóránt első pontjai, de legalább védekezésben mutatott életjeleket az Alba, így nem nőtt a különbség. Sőt, három pontra meg tudta közelíteni ellenfelét a Fehérvár és támadhatott az egyenlítésért is. Lerohanásból eladott labda, rossz dobások akadályozták meg, hogy utol is érje a Pécset, a vendégek pedig Durham révén újabb triplával tudták le a rosszabb periódust. Jól kontrollálta a játékot, több lepattanót gyűjtött és vezetett szünetben a PVSK.
Két támadást is elrontott forulás után az Alba, Antóni ellenben triplát dobott. Igaz, ugyanő követett el sportszerűtlen hibát, ami után közel zárkózott a Fehérvár. Az egyenlítés sem sokat váratott magára, Pointer triplája hozta, majd megint Horton megmozdulásai váltottak ki elégedett morajt. Zsákolásaival fordított az Alba. Elfogyott az ötlet a pécsieknél, a hazaiak pedig elővezethették kedvenc fegyverüket, a lerohanást. Gyorsan kinyílt az ollóm tíz fölé ment a fehérvári előny, miközben kedvére zsákolgatott Horton és Pointer. A negyed végén azért betaláltak a vendégek is, de ez a játékrész egyértelműen fordulatot hozott, a meccsbe megérkező Lóránt vezérletével harmincnál többet dobott az Alba.
Úgy tűnt, a negyedik negyed elején el is dönti a meccset a favorit, mert tizennyolc ponttal is elhúzott, miközben eladott labdákba kergette ellenfelét és látványosan játszott. De visszajöttek a vendégek, Durham triplája után kivédekeztek pár támadást és egy 7-0-val közelebb kerültek. Dzunics időkérése után azonban megint Alba-lerohanások jöttek és egy perc elteltével már Csirke Ferencnek kellett maga köré gyűjtenie övéit. Ezután beállt a különbség, a szűkebb rotációval játszó Pécs játékosai elfáradtak, de támadásban tudták kompenzálni a védekezésbeli lemaradásokat. Az utolsó percekre azonban már nem maradt üzemanyag a pécsi tankban, az Alba pedig Pointer látványos kosaraival a végére tornázta a legnagyobbra a különbséget.

Alba Fehérvár - PVSK-Veolia 92-71 (20-20, 14-19, 32-15, 26-17)

Alba: Hill 9, Mohammed 1, Simpson 3/3, Keller Á. 10, Lóránt P. 21/6. Csere: Pointer 14/3, Horton 19, Kovács Á. 8, Filipovics 7/3.