Szezonértékelő szurkolói ankétot tartottak a hokisok

Véget ért a szezon a Fehérvár AV19 EBEL-csapatának és a Titánoknak is, itt volt az ideje, hogy a vezetők értékeljék a látottakat, a szurkolók előtt. Az ankétnak a Városháza adott otthont, a klubbal kapcsolatos észrevételeken kívül szó esett a válogatottról is, amelyet újra látharunk majd Fehérváron.
2018.03.11. 09:39 |
Szezonértékelő szurkolói ankétot tartottak a hokisok

A Városháza díszterme megtelt, és az érdeklődő szurkolók rögtön az ankét elején jó hírt kaptak, mert Gál Péter Pál, a klub elnöke bejelentette, hogy a magyar válogatott a hazai vb előtt Székesfehérváron is játszik felkészülési mérkőzést, ezzel 2011 után visszatér a városba! Jarmo Tolvanen legénysége Ausztria A-csoportos válogatottjával mérkőzik meg az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, ahol hétről hétre ezrek töltik meg a lelátót. A találkozót 2018. április 4-én rendezik és 18:30-kor kezdődik. A jegyértékesítés várhatóan március 19-én kezdődik, az állóhegyi jegyek 1800 forintba, míg az ülőhelyi jegyek 3000 forintba kerülnek majd. A helyszíni jegyértékesítés mellett online is lesz lehetőség megváltani a tiketteket.

A klubvezetők ezután egyenként értékelték a hátunk mögött hagyott szezont, amelyben a Fehérvár AV19 az utolsó fordulóig versenyben volt, hogy bejusson az EBEL rájátszásába, de ez idén sem sikerült.

Gál Péter Pál, a Fehérvár AV19 SC elnöke:
"Március eleje van, nem úgy terveztük mi sem, hogy már ezen a napon évértékelő ankétot tartunk. Sokat gondolkoztam, hogy milyen szavakkal kezdjem, amikor értékelem a szezont. Elsőként szeretném megköszönni mindenkinek, hogy kitartottak és velünk voltak, szurkoltak a csapatnak, igyekeztek megteremteni a hangulatot akkor is, amikor nem úgy ment a szekér, ás amikor nem sikerült jó játékkal megörvendeztetni a szurkolókat. Az utolsó mérkőzés után úgy éreztem, hogy a pohár félig üres, azóta ez megváltozott, a pohár most félig tele. Ez ennek az önállóvá váló klubnak az első szezonja, remélem, hogy sikerült lerakni olyan alapokat, amivel a küszöböt át tudjuk lépni. A multicsarnok minden, a megépítéséhez szükséges engedélye jogerős, az első fázis lezárult, kezdődik a második szakasz, áprilisban újabb döntés vár ránk. Reméljük, a kormány meghozza azt a döntést, ami a kivitelezéshez szükséges. Ezután egy május végi döntésben reménykedünk, ezt követi a 18 hónapos kivitelezési időszak. Jelenleg úgy néz ki, hogy a város tartani tudja azt az ígéretét, hogy 2019 év végére új csarnok álljon Fehérváron."
Szélig Viktor. a Fehérvár AV19 general managere:
"Egy elég felemás szezonon vagyunk túl, ezt mindenki másképp értékeli. Azzal a céllal vágtunk neki az évnek, hogy két szezon után bejussunk a rájátszásba, nem is voltunk messze, de végül nem értük el a célt. Arra a játékra, arra a küzdőszellemre, arra az útra, amire a szezon második felében a csapat lépett, lehet alapozni, meg fogjuk találni a kis pluszt a csapathoz és a játékhoz az extrát, amivel nem csak reménykedünk, hanem be is fogunk tudni jutni. Ennél kevesebbel nem is szabad elindulni, hogy ebben az időpontban ne arról beszélgessünk, hogy vége a szezonnak. Elég nagy hullámvasút volt, jobb és rosszabb periódusok, nem volt tervben, hogy edzőt kell cserélni. Benoit Laporte alatt voltak jobb és rosszabb periódusok, utána olyan más út kellett nekünk, amivel elérhettük azt, hogy a csapat a teljesítőképességének maximuma felé tudjon elmozdulni. Nem tudtunk átlépni a küszöbön, mindig visszapattantunk a bejáraton. Jövőre, Hannu Järvenpää irányítja majd a csapatot, ami a prioritás, az a magyar játékosok szerződtetése, ez többé-kevésbé sikerült is, azt kell majd nézni, hogy kikkel tudjuk ezt majd megerősíteni. Megnézzük, ki tud segíteni az előrelépésben."

Hannu Järvenpää, a Fehérvár AV19 vezetőedzője:
"Szeretném megköszönni Székesfehérvár városának a lehetőséget, hogy itt lehetek. Ha ránézek ezekre a srácokra, kiváló embereket és sportembereket látok. Idén megpróbáltuk a legjobbatnyújtani, biztos vagyok benne, hogy a jövő évben még többre leszünk képesek."

Fekti István, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia sportigazgatója:
„Idén elsőként az országban All Star Napot rendeztünk, ahol több száz szülő és akadémista mérkőzött meg egymással az ügyességi feladatokban. Tudjuk, hogy az akadémia erőn felül teljesít, és erőltetett menetben vagyunk, ehhez a 350 játékos és 18 főállású edző is kevésnek tűnik néha. Az EBEL-alapú és a magyar bajnokságban való szereplés mindig extra igényeket jelent z edzők és a játékosok számára is. A kölyök csapatunk a múlt héten Finnországban, Hämeenlinnában szerepelt, komoly együttműködés van az északi klubbal, amely az egyik legjobb nevelési programmal rendelkezik. A felsőbb korosztályokban haladunk szépen előre, a várakozásoknak megfelelően teljesítünk. Vannak olyan játékosok, akiknek 10 nap alatt akár 7-8 mérkőzést kellene játszani, így sokat sakkozunk az edzőkkel, hogy mindenki megfelelő terhelést kapjon. Kiemelném a családokat, akik nagy támogatást nyújtanak nekünk, így meg tudunk oldani minden problémát. Ez példamutató hozzáállás, ezen az úton szeretnénk tovább menni.

Szélig Viktor beszélt a Fehérvári Titánok csapatáról is:  "Tehetséges junior korosztályunk van, akiket inkább előbb, mint utóbb meg kell meríteni a felnőtt korosztályban. Olyan sportszakmai döntés született, hogy ezekre a fiúkra is alapozva még fiatalabb Titánokkal vágunk neki a következő szezonnak. Szeretnénk, hogy ha ezeket a srácokat minél hamarabb ki tudnánk próbálni a felnőtt mezőnyben. Ki kell derülnie, hogy ki lesz alkalmas arra, hogy a jövő EBEL-generációját alkossa. A jövőben Kiss Dávid fogja majd irányítani az együttest, aki a junior csapattal sikeres. Ezzel egyidőben köszönjük a Titánok edzői stábjának a munkát, sokra értékeljük azt, amit tettek, de most más felé tereljük ezt a csapatot"

Az ankét végén a szurkolók között kisorsolták a csapat idegenben viselt mezeit.