Négy fehérvári karatékát is kitüntettek

Kedden délután Budapesten, a Stefánia Palota dísztermében került sor a Magyar Karate Szakszövetség jutalmazással egybekötött 2017. évi évértékelő, és 2018-as évadnyitó ünnepélyére. Négy fehérvárit is megjutatlmaztak.

2018.02.07. 09:56 |

A nívós rendezvényen Szabó Tünde, sportért és ifjúságért felelős államtitkár és dr. Mészáros János, a MOB alelnöke, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke méltatta az elmúlt év sikereit. Ezt követően a kiemelkedő eredményeket elért versenyzők jutalmazására került sor, melynek keretében a Fehérvár Karate Akadémia négy fiatal sportolója is a díjazottak közé került.

Dezső Kata és Farkas Ágnes a berlini KWU EB-n elért második helyezésükért, míg Fekete Gergely és Kreitl Kitti a nagyszebeni IFK VB-n elért harmadik helyezésért vehette át az elismerést.

Sport

  1. Sima Vidi-győzelem a forduló előtt hibátlan Honvéd otthonában

    Első idegenbeli bajnokiját játszotta a szezonban a  MOL Vidi, a négy forduló után még hibátlan Honvéd vendégeként. A meccset a kispesti pálya közelgő átépítése miatt az MTK stadionjában rendezték, és hamar vezethetett volna a Vidi, de megint büntetőt rontott. Utána viszont két gólt szerzett a Nikolics-csapat és emberelőnybe is került szünetig. Utána pedig gyorsan növelte előnyét, hamar eldőlt a rangadó.

    2018.08.18.
  2. Újabb hajókategóriában rendez Balatonkerülő vitorlás versenyt Fa Nándor

    A legendás fehérvári vitorlázó hosszú idő óta szervezi a szóló Balatonkerülést, hétvégén azonban - kísérleti jelleggel - a verseny kétszemélyes változatára kerül sor. A hajók legénységeinek Csopakról indulva kell a lehető legrövidebb idő alatt körbehajózniuk a magyar tengert.

    2018.08.17.
  3. Matteo Moschetti nyert - Székesfehérvárra érkezett a Tour de Hongrie

    Matteo Moschetti nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második, csütörtöki szakaszát, amelyen Manuel Belletti megtartotta első helyét az összetettben. A velencei rajtra 27 fokos, derűs időben került sor, a Székesfehérvárig tartó 190 kilométer során három gyorsasági és két hegyi részhajrá várt a 126 fős mezőnyre. Fehérváron a városban ezrek szurkoltak az utak mellett a mezőnynek.

    2018.08.16.
  4. Sport nagyhét és Triatlon Európa-kupa Székesfehérváron

    Augusztus 21-én kezdetét veszi a székesfehérvári Sport nagyhét, melynek keretében keddtől csütörtökig minden délután programok várják az érdeklődőket. Szombaton pedig a Sprint triatlon Európa-kupának ad otthont a város.

    2018.08.16.

Koronázási szertartásjáték

Sport

Sportolási lehetőségek, sportágak