Májusfát állítottak a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központ udvarára

Harmadik alkalommal díszítettek és állítottak májusfát a a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban. Az ünnepi rendezvényen a Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi úti Tagiskolájának diákjai adtak műsort, majd a Pitypang együttes muzsikált a gyerekeknek.
2018.04.27. 15:14 |
Májusfát állítottak a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központ udvarára

Néhány évvel ezelőtt kezdtünk különböző eseményekhez köthető rendezvényeket szervezni, amelyekről úgy gondoltuk, hogy hagyománnyá válhatnak. A közösségépítés szerves része, hogy olyan programokat szervezzünk, amelyek összekovácsolják az itt élőket. A gyerekeknek különösen fontos, hiszen ők még nem láthattak májusfa állítást, így ezt a szokást is megismerhetik.” - hangsúlyozta Szigli István, a városrész önkormányzati képviselője.

„Amikor elkészült a Kultúrudvar, úgy gondoltuk, hogy megpróbálunk többféle hagyományt is feléleszteni, így a májusfa állítás hagyományát is átadni a tagiskola alsósainak. A gyerekek fel is dolgozzák ezt a hagyományt, beszélgetnek velük erről, majd énekelnek, táncolnak és verset mondanak.” - tette hozzá Kiss Dorottya, A Szabadművelődés Háza igazgatója.