Komplett fehérvári karate-víkend volt Vácon

Közel 250 versenyző részvételével rendezte meg az IBK magyarországi szervezete a IV. Hinomotó Kupa elnevezésű kyokushin karate versenyt, knock-down szabályrendszerben Vácon, a városi sportcsarnokban.

2017.11.14. 09:38 |

A rendezvény presztízsét emelte, hogy jelen volt számos hazai szervezet vezetője mellett az IBK világszervezet elnöke, Kancho Gerard Gordeau 9. danos mester is. A mester megnyitó beszédében hangsúlyozta a szervezetek közötti összefogás és a közös munka fontosságát.

Ez az esemény nem foglalt el kiemelt helyet a Fehérvár Karate Akadémia versenynaptárában. Így a kata versenyzőkön kívül csak az a néhány akadémista állt rajthoz küzdelemben, akiknek feltétlen szükségük volt a gyakorlásra. A csapatot ezúttal is Kajdi István edző vezette harcba, mivel Bőke Béla és Mátó Katalin mesterek bíróként működtek közre.

A csapat pedig a megszokott módon remekül teljesített. Formagyakorlatban, gyermek korcsoportban Reichert Jázmin első, míg serdülő korcsoportban Fekete Panna és Mayer Eszter harmadik helyezést szerzett. Küzdelemben a remek formában levő Kántor Viktória megszerezte zsinórban a harmadik aranyérmét KO szabályrendszerben.

A gyengébb szezonkezdés után Kovács Máténak sikerült végre lendületbe jönni. Edzője segítségével nem csak a küzdelem fizikális részével, de a lelki terheléssel is meg tudott birkózni, így végre a jól végzett munka jutalmaként elfoglalhatta a dobogó legfelső fokát.

Szintén a legfelső fok jutott osztályrészül a dobogóból Dezső Katának is. A junior korú ifjú hölgy már megkezdte a felkészülést a jövő évi felnőtt versenyekre és így felnőtt „B” kategóriában indult. Miként az elmúlt héten Antwerpenben, úgy Vácon is minden ellenfelét pontot érő találattal utasította maga mögé.

Németh Máté is jól szerepelt és csak bírói döntéssel maradt le a döntőbe jutásról. Így a bronzéremmel kellett megelégednie.

A vasárnap sem múlhatott el karate nélkül. Most azonban nem a Fehérvár Karate Akadémia versenyzőié volt a fő szerep, hanem az utánpótlás csapatok és a felnőtt clicker versenyzők kerültek reflektorfénybe a Szárazréti Közösségi Házban megrendezett I. Szárazrét Kupán.

Az IFK magyarországi szervezetéhez tartozó Vértesi Tömegsport Egyesület, Csákvári Torna Klub és Pátka Sportkör által kiállított 60 fiatal mellé még a szlovákiai IFK szervezet 20 versenyzője csatlakozott és mérte össze tudását kétféle szabályrendszerben. A legkisebbek fejtető-has-térdérintésben (tacsi-pacsi), a kicsit tapasztaltabbak testvédős pontversenyben bontogathatták szárnyaikat a tudásuknak, koruknak és testsúlyuknak megfelelő partnerekkel szemben.

Az egyes kategóriák győztesei:

Tacsi-pacsi:

Haag Blanka

Végh Levente

Francsics Ajsa

Simonek Alex

Mlatec Dominik

Silling Mátyás

Korponay Örs

Garai Fruzsina

Riba Dénes

Ványi Borbála

Testvédős pontverseny:

Reichert Jázmin

Nagy Daniella

László Sára Hanna

Kulcsár Gergő

Bóna Péter

Erdélyi Endre

Rontó Zsolt

Tihanyi Ábel

A gyermekek küzdelmei után a felnőttek következtek az I. Székesfehérvári Clicker Bajnoksággal. Egy hazánkban régen elfeledett szabályrendszer, a clicker elevenedett fel egy délutánra. Régen ebben a versenyszámban inkább a hölgyek brillíroztak, de most rendhagyó módon a felnőtt férfiak csaptak össze parázs hangulatú csatákban.

Eredmények:

I.hely: Bodzsár Dániel

II. hely: Fekete-Páris Szabolcs

III. hely: Kántor Sándor

Nyeste Viktor

Sport

  1. Scsepovics-mesterhármas, Vidi-kiütés a debreceni Nagyerdőben

    A listavezető Videoton a Debrecen vendége volt az OTP Bank Liga 16. fordulójában. A fehérváriak az utóbbi szezonokban rendre legyőzték a Lokit, és ezúttal is hamar kétgólos előmnyre tettek szert. Gyorsan szépített a hazai csapat, így nyílt maradt a meccs a második félidőre. Abban egyértelműen a Vidi volt jobb. Scsepovics mesterhármast szerzett, remekül játszot Géresi is, és végül kiütéses fehérvári győzelem született.

    2017.11.18.
  2. Kosárlabda: Pakson is győzött a bajnoki címvédő Alba

    Pakson folytatta jó sorozatát az Alba Fehérvár. A bajnokságban a forduló előtt nyolcadik helyen álló Atomerűmű otthonában zsinórban hatodik tétmérkőzését is megnyerte az ezúttal is jól védekező, és szinte végig vezető Alba Fehérvár.Atomerőmű – Alba Fehérvár 60-67 (12-20, 19-17, 16-16, 13-14)

    2017.11.18.
  3. A listavezető otthonában nyert a Fehérvár AV19 az EBEL-ben

    Rövid időn belül másodszor mutatta be azt a bravúrt a Fehérvár AV19, hogy mindössze egy gólt ütve meccset tudott nyerni az osztrák ligában. Ráadásul ezúttal idegenben nullázta le a címvédő és listavezető Vienna Capitalst, azt acsapítot, amelytől a szezon legelején kilenc gólt kapott Fehérváron...

    2017.11.17.
  4. Debrecenben folytatja a bajnokságot a Videoton szombaton

    Debrecenben folytatódik a bajnokság a Videoton számára szombaton. A Nagyerdei Stadionban 19:30 órakor kezdődő mérkőzés rangadó lesz a javából, hiszen a Herczeg András edzette együttes a harmadik, míg a Vidi az első helyről várja az összecsapást. A vendégbelépők ára egységesen 1300 forint. A Debrecen a legutóbbi fordulóban 2-1-re kikapott a Ferencváros vendégeként, előtte azonban 9 meccsen maradt veretlen.

    2017.11.16.

Sport

Sportolási lehetőségek, sportágak