Jótékonysági esttel zárta az évet a Székesfehérvári Diáktanács

Ünnepi műsorral, adományok átadásával és az óvodások és kisiskolások számára meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetésével zárta az idei évet a Székesfehérvári Diáktanács. Az adventi jótékonysági esten tehetséges fehérvári fiatalok léptek fel, a belépő pedig egy tábla csokoládé, vagy házi sütemény volt, amelyet a jótékonykodás keretében összegyűlt játékokkal együtt adtak át a Székesfehérvári Gyermekotthon lakói és más rászoruló gyerekek számára.
2017.12.19. 19:39 |
Jótékonysági esttel zárta az évet a Székesfehérvári Diáktanács
A jótékonysági esten Cser-Palkovics András polgármester köszönetét fejezte ki a fiataloknak, hogy ki-ki a saját iskolájában és városi szinten is felvállalt sok olyan feladatot, amivel hozzájárult ahhoz, hogy erősebb közösséggé formálódjanak a fehérvári diákok. „Ahhoz, hogy ennek a városnak ne csak ezer éves történelme, jelene, hanem hosszú jövője is legyen, ahhoz kellenek a fiatalok minden korszakban.” – fogalmazott Cser-Palkovics András, aki Polgármesteri elismerő emlékérmet adott át azoknak a fiataloknak, akik az elmúlt hét esztendőben elnökként, vagy elnökségi tagként segítették az országos szinten is kiemelkedő szervezettségű mozgalom kiépülését és működtetését. Az ünnepi műsorban elsőként versenytánc bemutatóval szórakoztatták a közönséget, majd Ferenczy-Nagy Boglárka és Jenei Márton adta elő A.A Milne János király karácsonya című versét. Ezt követően néptánc bemutató következett, majd Reményik Sándor: Havasi feszület című versét szavalta el Varga Eszter. A jótékonysági esten a Tüzér utcai gyermekotthon műsorát és a Székesfehérvári Diáktanács adventi flashmobját is láthatta a közönség. A jótékonysági esten került sor a diáktanács által óvodások és kisiskolások számára meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetése is. A résztvevőknek azt kellett lerajzolniuk, hogy miként tudnának örömet szerezni a rászoruló gyerekeknek az ünnep teljessége jegyében. A diáktanács jótékonysági gyűjtést is hirdetett, amelynek során használt, de még jó állapotú játékokat, könyveket, vártak. Az estre a belépő egy tábla csokoládé, édesség, vagy házi készítésű sütemény volt, melyet a jótékonykodás keretében összegyűlt játékokkal együtt adtak át a Székesfehérvári Gyermekotthon lakói és más rászoruló gyerekek számára. Az est zárásaként Mészáros Attila alpolgármester köszönte meg a fiatalok közösségépítő munkáját. A rendezvényen részt vett Molnár Tamás ifjúsági és civil tanácsnok, Deresné Tanárki Mária, a Székesfehérvári Gyermekotthon vezetője, a város diák-önkormányzati képviselői, valamint az őket segítő pedagógusok.

Fehérvári színes

  1. Szenior karácsony

    Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. 2025-ben Horváth Orsolya hegedűs előadóművész, valamint Nyári Károly, Nyári Alíz és Nyári Edit érkezik a szenior közönség elé december 10-én, szerdán 14 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban.

    2025.12.04.
  2. Szeretet Karácsony 2025.

    Az elmúlt három évhez hasonlóan Székesfehérvár Önkormányzata idén is meghirdette karácsonyváró adománygyűjtő akcióját, amelyben nyolc szociális szervezet vesz részt az adventi időszakban. A Szeretet Karácsony keretében december 22-ig fogadják a tartós élelmiszereket az Alba Bástya Központban és a Városház téri Adventi Faházban.

    2025.12.04.
  3. Családi mesedélelőtt Sóstón

    Folytatódnak a családi mesedélelőttök a Sóstó Látogatóközpontban. December 6-án, szombaton 10.00 órakor a közeledő karácsony jegyében telik a mintegy kétórás program. A belépéshez regisztráció szükséges.

    2025.12.04.
  4. Karácsonyi csodák Székesfehérváron

    Az ünnepi fénybe öltözött székesfehérvári belvárost képeskönyvbe illő művészeti installációk és fényjátékok színesítik, minden a közös ünnepvárásra hívogat. Kézműves ajándékkészítő műhelyek, karácsonyváró családi programok, meghitt elcsendesülés jótékonysági vásárral és míves kézműves portékákkal, ünnepi koncertek, színházi és balettszínházi előadások.

    2025.12.04.