Halálos gyalogosgázolás - lezárták a nyomozást a fehérvári rendőrök

Vádemelési javaslattal zártak le a székesfehérvári rendőrök a tavaly novemberi Budai úti halálos gyalogosgázolás miatt indított nyomozást. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást.
2018.03.13. 16:54 |
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt még 2017. november 28-án 16 óra 20 perckor Székesfehérváron, a Budai úton. A nyomozás adatai alapján egy 53 éves gárdonyi lakos a Kadocsa utca felől a Nagyszombati út irányába közlekedett személygépkocsival a belső forgalmi sávban, azonban haladása során egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez érve nem biztosított elsőbbséget egy ott áthaladó férfinak és elütötte őt. A gyalogos a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az ügyben folytatott nyomozást lezárta, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségre.

Kék hírek

  1. Útzár a 81-esen!

    Teljes útzár mellett emelik ki ma, április 17-én a tegnapi balesetben árokba borult kamiont a 81-es főúton, Székesfehérvár határában. Az útzár idején, dél és kettő óra között a forgalmat az Új Csóri út - Iszkai út - Moha útvonalra terelik mindkét irányban, így a szárazréti körforgalomban a szokásonál nagyobb forgalomra kell számítani.

    2024.04.17.
  2. Közlekedik a család

    Idén is megrendezi az Országos Balesetmegelőzési Bizottság a "Közlekedik a család" elnevezésű vetélkedőt. A többfordulós megmérettetésre olyan családok jelentkezését várják, ahol a szülők hat és tizenhét éves kor közötti gyermeket nevelnek és legalább egy "B" kategóriás jogosítvánnyal rendelkeznek. A fődíj egy új személyautó.

    2024.04.16.
  3. Életet mentett a szerkezet

    Egy székesfehérvári és egy dunaújvárosi társasházi lakásban is a szén-monoxid-érzékelő figyelmeztette a lakókat a mérgező gázra április 14-én. Székesfehérváron egy gázkazán, Dunaújvárosban a fürdőszobában lévő gázbojler működése közben keletkezett szén-monoxid.

    2024.04.15.
  4. Kataszrófavédelem - 87 lakástűz a megyében

    2024 első negyedévében összesen 87 alkalommal riasztották égő lakóépülethez a tűzoltókat Fejér vármegyében. Lakástűzben egy ember vesztette az életét, öten pedig megsérültek. Néhány hete Székesfehérváron egy Ősz utcai panelben keletkezett tűz, melyet az egyenruhások gyorsan eloltottak, ott senki nem sérült meg.

    2024.04.15.