Felavatták az ipari elektronikai labort az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán

Az ipari folyamatok modellezését és megoldásait segítő elektronikus laboratórium létrehozását az Arconic Alapítvány 100 ezer dollárral támogatta. Az ipari elektronikai labor a hallgatók legfrissebb ismereteinek megszerzését és hatékonyabb gyakorlati elsajátítását szolgálja az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán. Az avatáson Katus István, az Arconic-Köfém Kft. vezérigazgatója bejelentette, hogy újabb 22 millió forinttal támogatja a cég a labor további bővítését.
2017.10.12. 15:11 |
Felavatták az ipari elektronikai labort az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán
Az Arconic- Köfém Kft. és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara 2015-ben kötött stratégiai szerződést, amely többek között lehetővé tette, hogy duális képzési formában mérnök informatikus, gépészmérnök, villamosmérnök és műszaki menedzser szakos hallgatók képzésében is szerepet vállaljon a cég. Az elektronikus laboratórium projektet 2016-ban indította el az Arconic-Köfém az egyetemmel közösen. Az ipari elektronikai labor a hallgatók legfrissebb ismereteinek megszerzését és hatékonyabb gyakorlati elsajátítását szolgálja az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán. A labor hivatalos avató ünnepségén Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere kiemelte, országosan is egyedülálló az az együttműködés, ami az Óbudai Egyetem és partnercégei között van, közülük is kiemelkedik az Arconic-Köfém Kft. Elmondta, hogy az egyetem időben meglátta azt, hogy az akadémiai tudás mellett a gyakorlat megszerzése is kiemelkedően fontos az egyetemi évek alatt. Kiemelte, hogy az Óbudai Egyetem az országban az elsők között csatlakozott a duális képzés rendszeréhez, ugyanakkor fontos az is, hogy fiatalok ne csak a vállalatoknál, hanem az egyetem épületében is kapjanak lehetőséget az ipari folyamatok megismerésére. Székesfehérvár alpolgármestere az avatáson köszönetet mondott az Arconic-Köfém Kft.-nek és az Óbudai Egyetemnek az egyedülálló projektért.
Az Óbudai Egyetem rektora, prof. Dr. Réger Mihály megjegyezte, hogy egyetemük képzéseinek alapvető jellegzetessége a gyakorlatorientált megközelítés. Ezt tükrözi az ipari elektronikai labor is, ami számtalan új lehetőséget kínál a fehérvári karon oktatott szakok hallgatóinak. A rektor hozzátette, kiemelkedően fontos, hogy a hallgatók már az egyetemen gyakorlati mérnöki problémákkal ismerkedjenek meg és a feladatokat a legkorszerűbb, csúcstechnológiás eszközökön tudják megoldani.

Az avatáson Katus István, az Arconic-Köfém Kft. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a laborban a hallgatók ugyanolyan gépekkel találkozhatnak, mint majd a valós életben is. Elmondta, hogy az egyetem új PLC laborjának kialakítását tavaly 100 ezer dollárral támogatta a cég. A vezérigazgató szólt arról is, hogy újabb összeggel, mintegy 22 millió forinttal járulnak hozzá a labor bővítéséhez és fejlesztéséhez.

A köszöntő beszédeket követően leleplezték felavatták a ipari elektronikai labort, amely a Mérnöki Intézet 41-es termében kapott helyet. A beszerzett eszközöket működés közben is bemutatták az OE Alba Regia Műszaki Kar oktatói és duális hallgatói.

Gazdaság

  1. Nitrogénüzem a Harmannál

    Nagyértékű beruházás keretében épített nitrogénüzemet a Messer Hungarogáz az elektronikai gyártással foglalkozó Harman Becker Gépkocsirendszer Gyártó Kft. székesfehérvári gyárának területén. A cél az autóipari elektronikai gyártó nitrogénigényének közvetlen, helyszíni kiszolgálása egy új, energiahatékonyságot növelő technológiai megoldással. 

    2024.04.18.
  2. Alba Regia Állásbörze

    Harmadik alkalommal rendezték meg az Alba Regia Állásbörzét a Sóstói Stadionban pénteken. Többek között iparvállalatok, kereskedelmi szolgáltatók és közlekedési társaságok jelentek meg a seregszemlén, de voltak munkaerő-közvetítők is. A kiállítás iránt már a nyitáskor nagy volt az érdeklődés.

    2024.04.12.
  3. A magyar gazdaság helyzete, kilátásai

    A magyar gazdaság helyzete, kilátásai és a VOSZ programja volt napirenden a szövetség Fehérváron tartott vállalkozói fórumán. Az aktív szerepvállalás a fenntartható gazdaság kialakításában, a növekedés beindítása, a vállalkozói aktivitás fokozása és egy korszerű, hatékony vállalkozásfejlesztési rendszer kialakítása a legfontosabb feladat - hangzott el a fórumon, ahol vállalkozóktól azt kérték, nyissák meg a cégeiket a fiatalok előtt a duális képzés terén.

    2024.04.12.
  4. Fejlesztett az Alba-Kor Kft.

    Átadták az Alba Ipari Zónában az Alba-Kor Kft új felületkezelő üzemcsarnokát. A felületkezeléssel foglalkozó fehérvári Alba-Kor Kft. 722,86 millió forint összköltségvetésű fejlesztésének megvalósításával erősíteni tudja Magyarország zöldgazdaságát, az ipar környezettudatosabbá zöldebbé válását és egyedülálló technológiájával növeli a piaci részesedését.

    2024.04.11.