Elektromos kisbusz segíti a közlekedést a Béla úti temetőben

A Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány szeptember elején indított adományozási akciót annak érdekében, hogy a Béla úti temetőben egy elektromos kisbusz közlekedhessen, megkönnyítve a sírkertet látogató idősek közlekedését. A 14 személyes busz napi négy alkalommal közlekedik és igazodik a 26-os és a 31-es helyi buszok menetrendjéhez. A jármű október 24-től áll forgalomba, mindenszentekkor pedig folyamatosan közlekedik majd.
2015.10.22. 12:41 |
A Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány szeptember elején indított adományozási akciót annak érdekében, hogy a Béla úti temetőben egy elektromos kisbusz közlekedhessen, megkönnyítve a sírkertet látogató idősek közlekedését. A 14 személyes busz napi négy alkalommal közlekedik és igazodik a 26-os és a 31-es helyi buszok menetrendjéhez. A jármű október 24-től áll forgalomba, mindenszentekkor pedig folyamatosan közlekedik majd.
A Béla úti temetőt 1982-ben adták át és mára közel 10 kilométeres úthálózattal rendelkezik. A sírkertet fenntartó Városgondnokság nagyon sok levelet kap abban az ügyben, hogy nagyok a távolságok a temetőben és az időseknek nehézkes a közlekedés. Ezért tavaly mindenszentekkor már forgalomba állítottak néhány napra egy elektromos kisbuszt, amivel a temető távolabbi pontjaira is könnyen eljuthattak az idősebb emberek. A járat teljes kihasználtsággal működött.

Az elektromos kisbuszról a város polgármestere Cser-Palkovics András, a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány kuratóriumi elnöke Laufer Tamás és Bozai István városgondnok közösen tartott sajtótájékoztatót a Béla úti temető előtt, de ott olt Östör Annamária az Öreghegy északi részének önkormányzati képviselője A kisbusz megvásárlását majd kétmillió forinttal támogatta az alapítvány, jelentősen megkönnyítve ezzel sok idős ember életét.
 
A Béla úti temető útjai jók és jól járhatóak, melyen biztonságosan kialakítható egy olyan körjárat is, ami a helyi járatos buszokhoz igazodik és a temető előtti buszmagállótól segíti a eljutást a távolabbi sírokhoz. A Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány által indított adománygyűjtésnek köszönhetően mostanra sikerült beszerezni egy 14 személyes, alacsony építésű elektromos kisbuszt, ami a Városgondnokság ötödik elektromos autója. Az üzemeltetés is nagyon kedvező, hiszen kevesebb, mint 300 forintból közlekedik a kisbusz 100 kilométert.
A Béla úti köztemető területén az elektromos hajtású kisbusz október 31. és november 1. között az Alba Volán 26-os és 31-es helyi járataihoz igazodva, mindhárom napon 9 és 16 óra között folyamatosan közlekedik. Az utazás igénybevétele térítésmentes. A temetői elektromos kisbusz október 24-től minden nap, a Béla úti „köztemetői” autóbusz megállóból menetrend szerint közlekedik.
 
Buszmegállóból indul a Béla úti köztemetőbe: 9:15, 10:50, 13:15, 15:00
Béla úti köztemetőből indul a buszmegállóba:10:05, 11:35, 14:05, 15:40