Városgondnokság

2017.04.03 |
| 2020.09.08. 12:11:34 |

A hét minden napján, egész nap van két szabad sáv az uszodában

Szeptember elsejétől minden hétköznap reggel fél hattól egészen este tíz óráig várja a vendégeket a Csitáry G Emil Uszoda, szombaton reggel hat és este nyolc, vasárnap pedig reggel hét és este nyolc között tart nyitva. A nyitvatartás ideje alatt a legforgalmasabb időszakban is mindig biztosított minimum kettő szabad pálya az uszóknak.
| 2020.09.08. 08:33:00 |

Vasárnap délutáni virágos séta Székesfehérváron

Szeptember első hétvégéjén is szemet gyönyörködtetően pompáztak városszerte az egynyári virágok. A Városgondnokság idén tavasszal összesen 86.661 egynyári dísznövény palántát ültetett ki a virágágyakba. A kertészek által összeválogatott fajták egészen az első hajnali fagyokig mosolyt csalnak az arcunkra.
| 2020.09.03. 16:37:38 |

A város polgármestere és a városgondnok közösen köszönte meg a nyugdíjba vonuló főkertész munkáját

Tavaly az év főkertészévé választották, munkája során kétszer is az ország legvirágosabb városa lett Székesfehérvár, neki és kollégáinak köszönhető, hogy a Petőfi parkban szinte egész évben csodálatosak a virágok, most pedig 28 évnyi főkertészi munka után nyugdíjba vonul. Spanyárné Halász Szilviának város közössége nevében Cser-Palkovics András polgármester és Bozai István városgondnok mondott köszönetet.
| 2020.09.01. 20:29:00 |

A Városgondnokság zárt tereiben is kötelező a maszk használata

A Városgondnokságon újra bevezetik a szájmaszk kötelező használatát a zárt helyiségekben és belépéskor, az ajtóban mindenkinek kötelező a kézfertőtlenítés. Minden zárt térben dolgozó munkatárs maszkot visel és ez a szabály vonatkozik a kívülről érkező ügyfélre is.
| 2020.09.01. 11:44:20 |

Kölyökbérlettel lehet várakozni Fehérváron az iskola és az óvoda mellett

Azok a szülők, akiknek fizető parkolási zónában található iskolába jár az 1. vagy 2. osztályos, óvodás vagy bölcsődés gyermekük válthatnak ki ún. kölyökbérletet. Ezzel az intézmény környékén maximum 30-30 percet várakozhatnak a reggeli és a délutáni időszakban. A kölyökbérletet jól látható helyre kell kihelyezni az autóba.
| 2020.08.14. 12:35:26 |

Jelképes táborzáró - kreatív kiállítás a Napraforgó Városi Napközis Táborban

A Napraforgó táborban egy kis kézműves kiállítás elkészítésével zárult a hetedik turnus a Bregyóban. A kreatív alkotó foglalkozások remekeinek, ötletes munkadarabjainak a bemutatásával szimbolikusan lezárul a tábor az utolsó pénteki napon, ami hétről hétre számos prevenciós, ismeretterjesztő foglalkozást, sportolási lehetőséget, zenét és játékot kínált a gyerekeknek.
| 2020.08.03. 14:40:26 |

143 nap után ismét a megszokott rendben várja a vendégeket az uszoda

Március 12-én zárta be kapuit az uszoda, azonban a veszélyhelyzet alatt sem tétlenkedtek a Városgondnokság szakemberei. Az éves tervezett karbantartás ugyan augusztusban szokott lenni a városi uszodában, ezt most kényszerűségből előre hozták és több korszerűsítés is történt a leállás 143 napja alatt.
| 2020.08.01. 18:51:36 |

Hétfőn reggel hat órakor nyit a városi uszoda

Hétfőn reggel kinyit a városi uszoda - adta hírül közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester. A strand természetesen továbbra is nyitva tart.
| 2020.07.24. 10:58:55 |

Minden elemét felújítják a Bregyó BMX és gördeszka pályájának -

A Városgondnokság asztalos és lakatos kollégái minden nap azon dolgoznak, hogy a lehető leghamarabb újra megnyithassák a már felújított BMX és gördeszka pályát a Bregyóban. Szeretnék, ha jövő hét vége fele már használhatnák a pályát fiatalok. A nyári szünetben minden nap reggel kilenc és este kilenc között lesznek nyitva.
| 2020.07.16. 10:24:02 |

KÉPES program – három fehérvári iskola udvarát újítják fel

A KÉPES, azaz a Közösségi Értékteremtő Program – Együtt Székesfehérvárért! elnevezésű kezdeményezés célja, hogy a vállalati szféra és az önkormányzat összefogásában olyan megoldásra váró feladatok valósuljanak meg, melyek maradandó értéket teremtenek a helyi közösség számára 2013 óta.