KÉPES program – három fehérvári iskola udvarát újítják fel

A KÉPES, azaz a Közösségi Értékteremtő Program – Együtt Székesfehérvárért! elnevezésű kezdeményezés célja, hogy a vállalati szféra és az önkormányzat összefogásában olyan megoldásra váró feladatok valósuljanak meg, melyek maradandó értéket teremtenek a helyi közösség számára 2013 óta.
2020.07.16. 10:24 |
KÉPES program – három fehérvári iskola udvarát újítják fel

A tavalyi évben négy óvodaudvar újult meg: a Rákóczi Utcai Óvoda, a Napsugár Óvoda Nefelejcs Utcai Tagóvodája, a Ligetsori Óvoda Palotavárosi Tagóvodája és a Szárazréti Óvoda.

Az idei intézményfelújításokról Cser-Palkovics Anadrás polgármester, Szincsák Attila a Denso Magyarország kereskedelmi és pénzügyi igazgatója, Bozai István városgondnok, Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója, Bottka Rózsa, a Zentai Úti Általános Iskola igazgatóhelyettese, Lángfalvy Péterné, a Hétvezér Általános Iskola igazgatója, valamint Mészárosné Törzsök Zsuzsanna, az Arany János EGYMI intézményvezetője közösen számolt be a Hiemer-házban csütörtökön reggel.

A székesfehérvári óvodaudvarok után a felújítások az általános iskolákban folytatódnak a KÉPES program keretében. Az Arany János, a Zentai Úti és a Hétvezér Általános Iskola udvarán lesznek felújítások, továbbá a Teleki Blanka Gimnázium kémia tanterme is megújul a programon belül.

A felújítási munkálatokat az előző évekhez hasonlóan a Városgondnokság szakemberei végzik és szeptember végéig mindegyik beruházással végeznek.

A KÉPES Program a Szent István Emlékévben indult és az összefogáshoz a tankerület is csatlakozott idén – mondta Cser-Palkovics András Fehérvár polgármestere. „Külön köszönet a cégeknek, hogy ebben az évben is meg tudjuk tartani a programot és minden cég kitartott mellette. Ebben az időszakban ennek az üzenete még fontosabb, mint az bármikor is volt.”

Múlt héten tudtuk elkezdeni az eszközök megrendelését és szeptember végéig mindenhol igyekszünk végezni – mondta Bozai István városgondnok. Az iskolaudvarokon is ugyanúgy dolgozunk majd, mint a közterületi játszótér-építéseknél.

2020-tól a Székesfehérvári Tankerületi Központ is csatlakozott a programhoz.

Török Szabolcs a tankerület vezetője elmondta, hogy nagy örömmel csatlakozott az állami fenntartó a programhoz. „Fehérvár évről-évre bebizonyítja és országosan is egyedülálló ez az összefogás. Ennek a célja a diákok környezetének megújítása, hiszen az infrastrukturális kialakítás is nevelő hatású.”

Szincsák Attila a Denso Magyarország kereskedelmi és pénzügyi igazgatója kiemelte, hogy már nyolcadik éve megy a program, mely idén az óvodák és bölcsődék után az általános iskolák felé mozdult el. „Ha egyszer beleállunk valamibe azt végigvisszük.” - mondta, majd köszönetet mondott a Videotonnak, hogy a Teleki kémia termét megújítják.

A programban jelenleg 25 székesfehérvári és Székesfehérvár környéki vállalat, vállalkozás vesz részt, akik az együttműködés aktív támogatói. A résztvevő cégek az idén több mint 14 millió forinttal támogatják az iskolák felújítását. A Székesfehérvári Tankerületi Központ is ugyanezzel az összeggel járul hozzá a költségekhez, Székesfehérvár Önkormányzata a fennmaradó rész fedezi, és a Városgondnokság által elvégzett kivitelezés munkadíját is az önkormányzat finanszírozza.

A programban az idei évben résztvevő cégek:

ALBA MINERAL SZÉKESFEHÉRVÁRI ÁSVÁNYVÍZ Kft.
ALPHA-VET Állatgyógyászati Kft.
Auchan MAGYARORSZÁG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Brooks Instrument Kft.
DENSO Gyártó Magyarország Kft.
GEALAN Hungary Plast Kft.
G.E.B.E. Belföldi - és Nemzetközi Árufuvarozó Kft.
GRUNDFOS Magyarország Gyártó Kft.
Győri Keksz Kft.
Hanon Systems Hungary Kft.
Harman Becker Gépkocsirendszer Gyártó Kft.
Hungrana Keményítő és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft.
Hydro Extrusion Hungary Kft.
HTM Magyar - Osztrák Ipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt.
Balance-99 Zrt.
IVANICS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
KLEMOL Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
MACHER Gépészeti és Elektronikai Zrt.
MASTERPLAST Nyrt.
SeaCon Europe Kft
Etyeki Tüzép Kft.
Regnum Intertrans Kft.
VIDEOTON HOLDING Zrt.
VT - ASYST Kft.
Pannonjob Humán Szolgáltató és Tanácsadó Kft.

Városfejlesztés

  1. Zöld bajnok Fehérvár!

    A lakossági LED-csereprogram legjobbjai között szerepelt Székesfehérvár. A CYEB Kft. által két évvel ezelőtt indított, a lakossági energiamegtakarítást segítő ingyenes programhoz Székesfehérvár Önkormányzata is sikeresen csatlakozott.

    2024.05.29.
  2. Városfejlesztés a levegőből

    Januárban látott napvilágot A jövő települései Magyarországon című tanulmány az Egyensúly Intézet jóvoltából, mely a vármegyeszékhelyek fejlettségét vizsgálva Székesfehérvárt az első helyre sorolta. Cikkünkben egyetlen városrész fejlődését mutatjuk meg a 2011 februárjában és 2024 áprilisban készült légi fotókkal: a Budai út és az M7-es közötti területet, az Alba Ipari Zónát, ahol pár év alatt egy új gazdasági erőcentrum jött létre cégek százaival, munkahelyek ezreivel.

    2024.05.24.
  3. Egyedülálló energetikai fejlesztés

    Országosan is egyedülálló szintű energetikai fejlesztést hajtottak végre az Alba Regia Sportcsarnokban. A Gáz utcai csarnok tetejére olyan napelemrendszert telepítettek, amely nem csak energiát képes termelni, hanem akár későbbi felhasználásra is képes elraktározni azt. A módszerrel jelentős üzemeltetési költségcsökkentés érhető el a létesítményben. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertették csütörtök délután.

    2024.05.23.
  4. Elkészült a felújítása

    Átadták csütörtökön a felújított Szent György-kutat a Felsővárosban. Bory Jenő szobrászművész alkotása a városrész határán, az Illyés Gyula tér sarkán kapott új helyet. A felújításról Földi Zoltán önkormányzati képviselő tájékoztatott a közreműködő szakemberek részvételével, majd Nyárai-Horváth István Felsőváros plébánosa áldotta meg az alkotást.

    2024.05.23.