színház

2017.06.03 |
| 2020.09.23. 11:50:22 |

Bemutatóra készül a Vörösmarty Színház - jön a Boeing, Boeing!

Újratervezés után, a járványügyi rendelkezéseket figyelembe véve a Vörösmarty Színház társulata újabb fába vágta fejszéjét. Némi átszervezés után az évad egyik bemutatóját előrébb hozta a teátrum, így az olvasópróbával elkezdődött a Boeing, Boeing – leszállás Párizsban című légies vígjáték feszített tempójú próbafolyamata. Marc Camoletti Guinness-rekorder művét a tervek szerint október 10-én mutatják be a nagyszínpadon Bagó Bertalan rendezésében.
| 2020.09.23. 07:26:36 |

Utcaszínház helyett tévéjátékkal emlékeznek idén az októberi forradalomra

Idén a járványhelyzet miatt elmarad október 23-án a hagyományos, a Városház téren tartott utcaszínházi bemutató, helyette készül a Szemek című tévéjáték Matuz János forgatókönyve alapján, ő lesz a darab rendezője is. 
| 2020.08.24. 09:22:09 |

A fehérvári Szabad Színház nyerte a Komlói Amatőr Színházi Találkozó fődíját

A székesfehérvári Szabad Színház társulata Mikä Myllyäho és Nagy Judit Pánik című népszínművével mutatkozott be, a darab színészei közül hárman - Balogh Mihály, Kovács Máté és Szabó Miklós Bence - nyerték el megosztva a legjobb színésznek járó elismerést is.
| 2020.08.12. 15:40:00 |

Tánc a csillagfényes égbolt alatt a Székesfehérvári Balett Színházzal

Akik szeretnének részt venni egy igazán különleges, nyáresti programon, azoknak ajánlja következő előadását a Székesfehérvári Balett Színház. A társulat három táncnovellából álló, kétrészes produkcióját augusztus 15-én tekinthetik meg a Csajághy Laura Színpadon, Kápolnásnyéken.
| 2020.08.10. 12:17:00 |

Kapunyitási Pánik - pénteken újra fellép a Szabad Színház az Igézőben

Augusztus 14-én Myllyaho Pánik, avagy Férfiak az idegösszeomlás szélén című előadásával lép fel a Szabad Színház. A fekete komédiára már lehet regisztrálni az Igéző elérhetőségein; www.facebook.com/igezo, telefon: 22/790-758; e-mail: igezo2014@gmail.com
| 2020.08.07. 13:05:00 |

Nagy Péter az évad legjobb színésze - mérföldkő volt a Bűn és bűnhődés

A Vörösmarty Színház augusztus 3-án tartotta ünnepélyes évadnyitóját. A Nagyszínházban összegyűlt társulat jelenlétében vette át „Az évad legjobb színésze” díjat Nagy Péter. Kicsit félszegen nyilatkozott arról, hogy nem is tudja, megérdemelte-e. Aki azonban látta színpadon az elmúlt évadokban, nyugodt szívvel mondhatja: megérdemelte.
| 2020.08.03. 13:55:45 |

Tragédiával indul és nevetéssel folytatódik az új évad a Vörösmarty Színházban

Az Ember tragédiája 2.- vel kezdődik az új évad a Vörösmarty Színházban, ezt követően azonban bőven lesz alkalma az önfeledt szórakozásra a nézőknek a Boeing, Boeing, leszállás Párizsban című bohózat, a Mágnás Miska, vagy a Koccanás megtekintésével. Székesfehérvár polgármestere az évadnyitón arra kérte a színházbarátokat, hogy bérletvásárlással segítsék a társulatot.
| 2020.07.02. 08:01:00 |

Régimódi történet - pénteken ismét online vetítés a Vörösmarty Színházban

Hétvégre újra online programot kínál a Vörösmarty Színház, a facebookon és youtube csatornájukon július 3-án, pénteken, este hét órától vetítik Szabó Magda Régimódi történet című művéből készült előadást.
| 2020.06.19. 10:36:00 |

Az ember tragédiájával folytatódik ma a színház online sorozata

Madách Imre klasszikus drámai költeményének előadásával a 200 éves magyar nyelvű színjátszás előtt tisztelgett a Vörösmarty Színház 2018 decemberében. Az egyedülálló színháztörténeti vállalkozás ma 19 órától látható a színház Facebook és Youtube oldalán.
| 2020.06.17. 11:03:52 |

Megújult a nézőtér a Gorsium Régészeti Park szabadtéri színházában

A következő színpadi előadást már az új ülőkékkel felszerelt nézőtérről láthatjuk a Gorsium Régészeti Park szabadtéri színházában. A római korhoz hű vörösfenyő és borovi fenyő keresztezéséből készült padok húsz évig szolgálják majd a kulturális rendezvényeket.