-
Újra Kortárs Fesztivál
A Kortárs Művészeti Fesztivál szervezőit is megtréfálta a péntek délutáni időjárás, így a programsorozat megnyitóját a Csónakázó-tó partjáról a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ épületébe költöztették. A hirtelen jött jégeső közepette köszöntötte Lehrner Zsolt alpolgármester a résztvevőket.
2024.05.17. -
Rajzfilmek állami gondozottaknak
Állami gondoskodásban – otthonban és családban – élő gyermekek részére tart ingyenes filmvetítést a tapsi.hu – Lapu Bt. csapata május 25-én. A Szent István Művelődési Házban 11 órától Dargay Attila: Az erdő kapitánya, 15 órától Ternovszky Béla: Macskafogó meséjét láthatják a kicsik és nagyok.
2024.05.17. -
Parnasszus kortárs apostolai
Shakespeare kicsit másként. Az Igézőben Takács Tamás vendége volt Fazekas Sándor, aki újra fordította Shakespeare 154 szonettjét.
2024.05.17. -
40 év a népzenében
Ünnepelt a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium. Az iskola egykori és jelenlegi diákjai a Szent István Művelődési Házban köszöntötték az intézmény születésének 40. évfordulóját.
2024.05.17.
Tragédiával indul és nevetéssel folytatódik az új évad a Vörösmarty Színházban
A bizonytalanságon túl a színészeknek tenniük kell azt, ami számukra adatott
Az ünnepélyes színházi évadnyitóra a hagyományoktól eltérően most nem készült rövid filmösszeállítás az előző évad emlékezetes pillanatairól, helyette Szikora János igazgató olvasott fel egy színházi szakmában ismert levelet, amelyet Giorgio Strehler, a híres operarendező írt "Az emberi színházért" címmel: “Az én mesterségem az, hogy történeteket meséljek a többieknek. El kell mondanom, mert nem tudom magamban tartani őket. Mások történeteit mesélem a többieknek. Vagy a sajátjaimat- magamnak vagy másoknak. Egy deszkaemelvényen mesélek, társaimmal, más emberi lényekkel együtt, különböző tárgyak és fények között. Ha nem lenne emelvény a puszta földön állva mondanám el őket, tereken, utcákon, az utcasarkon, egy erkélyről, vagy az ablak mögül. Ha nem lennének társaim, elmondanám fadarabokkal, rongyokkal, kivágott papírral, vasdarabokkal, bármivel, ami csak létezik a világon. És ha az sem volna, hát elmondanám csak úgy, jó hangosan.."
Székesfehérvár polgármestere az évadnyitón hangsúlyozta, hogy a jelenlegi szabályok szerint rendben elkezdődhet a színházi évad és arra kérte a színházbarátokat, hogy bátran vásároljanak bérleteket!
"Az elején nagyon örültünk, mert azt láttuk, hogy nagyon szépen megindult a vásárlás, nem volt különbség az elmúlt év azonos időszakához képest, de az elmúl 1-2 hétben megtorpant a bérletvásárlási kedv, az emberek kivárnak. A mai szabályok alapján az évad rendben elindulhat és nem láthatunk előre őszig, azt azonban tudjuk, hogy bármi történik is, kárpótolják a bérleteseket, így ez sem lehet akadály. Aki szereti a színházat, azzal tud segíteni, ha megveszik a bérletet." - hangsúlyozta a polgármester.
Cser-Palkovics András felidézte azt is, hogy nemrégiben megállapodást kötött Székesfehérvár Önkormányzata és Magyarország Kormánya arról, hogy fele-fele arányban járulnak hozzá a Vörösmarty Színház működésének finanszírozásához. A költségekből az állam évente 485 millió forintot biztosít a fehérvári színház működéséhez egészen 2024-ig.
Székesfehérvár polgármestere szólt a koronázási szertartásjátékról is ,amire idén megváltozott helyszínen, a Nemzeti Emlékhely helyett az Aranybullánál kerül sor egy jóval kisebb, 300 körüli néző befogadására alkalmas nézőtér előtt várhatóan augusztus 21, 22, 23-án.
Szikora János színházigazgató az évadnyitón elmondta, hogy a csonka évadban nem ítélték oda a hagyományos Vörösmarty Gyűrűt. Szólt a távozókról és az érkezőkről is, a távozók között van Lábodi Ádám, Tűzkő Sándor és Seress Zoltán, míg az érkező színészek listáján Trokán Péter, Tenki Dalma és Sarádi Zsolt szerepel. Az érkezőknek azt kívánta, hogy érezzék jól magukat ebben a befogadó és összetartó közösségben. Szikora János beszámolt arról is, hogy igazgató-helyettest nevezett ki Hargitai Iván személyében, így az igazgatói teendőket részben megosztva viszik tovább annak érdekében, hogy a jövő az egység jegyében teljen.
A rendezvényen sor került az évad dolgozójának és színészének elismerésére is: az évad dolgozójának Cserpák Nikolett recepcióst, az évad színészének pedig Nagy Pétert választották.
Egy nagyszabású vállalkozással, Az Ember tragédiája 2. vel kezdődik az új évad szeptember 12-én. Szikora János szerint azért is kell bemutatni a darabot, mert az emberek, azon kívül, hogy szeretnének szórakozni, nevetni, érezik, hogy az egész világban a járvány felszínre hozott olyan konfliktusokat, tisztázatlan problémákat, amire az emberiségnek választ kell adnia.
Nevetésre azonban bőven lesz lehetőség az új évadban, olyan darabok kerülnek színre, mint a Boeing, Boeing, leszállás Párizsban című bohózat, a Mágnás Miska operett, vagy a Koccanás, Spíró György szatírikus, vidám műve. Bemutatják majd a Fame, a hírnév ára című musicalt is.
A gyerekeket Csukás István Diótörőcske című művének magyarországi ősbemutatója várja. Az író utolsó színpadi művét Szikora János felkérésére a Vörösmarty Színház számára írta, és gyermeki örömmel várta a bemutatót, amit már nem érhetett meg.