Cerbona Fehérvár Futófesztivál - ezren futották körbe a várost

Az Alba Triatlon SE által szervezett futófesztiválon ezernél is többen vettek futócipőt, és álltak rajthoz, hogy Székesfehérvár történelmi Belvárosát átszelve hét vagy tizennégy kilométeren, váltóban, vagy akár a félmaratoni távot teljesítve célba érjenek.
2018.07.07. 23:19 |
Cerbona Fehérvár Futófesztivál - ezren futották körbe a várost

Av futófesztivál idén is egész napos rendezvénysorozattal várta a futókat a Bregyóban: kora délután a gyerekeké volt a főszerep, akik több versenyszámban is összemérhették tudásukat, a felnőttek futása pedig este hatkor indult. A hét kilométer hosszú pályán a versenyzők áthaladtak Székesfehérvár történelmi Belvárosán is.

A futást Baji Balázs, világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó által vezényelt közös bemelegítés előzte meg. 

Fehérvár egészségügyi és sporttanácsnoka Östör Annamária a rendezvény megnyitóján a város nevében köszöntötte az indulókat. Mint mondta nagy öröm, hogy a többéves hagyományokra visszatekintő futáson idén is mintegy 1000 futó vesz részt.