A Vasasnak is hármat rúgott, újabb lépést tett a bajnoki cím felé a Vidi

A pontelőnnyel a táblázat élén álló Videoton a kiesőjelölt Vasas vendége volt a Szusza Ferenc Stadionban, és az egy hete a rivális Ferencvárost meglepő angyalföldiek ellen hamar előnybe került. Hátul szervezett volt a Vidi, nem engedett sok esélyt az ellenfélnek, a második játékrésznek pedig az elején és a végén is betalált. Az újabb győzelemmel megőrizte vezető pozícióját a bajnokságban Marko Nikolics csapata.
2018.05.19. 18:58 |
A Vasasnak is hármat rúgott, újabb lépést tett a bajnoki cím felé a Vidi

Nagy szívességet tett az előző fordulóban a Ferencvárostól pontot rabló Vasas a Vidinek, „hálából” a fehérváriak már az 5. percben vezetést szereztek a fővárosi piros-kékek vendégeként. Kovács húzott befelé egy már elhalni látszó akció végén balról, lőtt, Nagy lábbal védett, de a kipattanó labdát a jól helyezkedő Stefan Scsepovics a kapu közepébe emelte. Álomkezdés volt, amit nem követett hasonló folytatás, a Vidi nem ambicionálta a támadásokat, hátul ellenben vészesen kihagyott egyszer, de Varga rossz hazaadását Kovácsik hiába adta majdnem az ex-vidis Barczinak, a csatár elől Vinícius menteni tudott. Ezután kakaskodások színesítették a meccset, meg az értük kiosztott sárga lapok – a Hadzicot „megbólintó” James kaphatott volna pirosat is… A 38. percben Varga lőhetett volna 15 méterről, de inkább továbbpasszolt, nem pontosan, és Hadzic lövésére odaértek a védők. Többet támadott a Vasas, de nem tudott helyzetet kialakítani a Vidi védelmével szemben.
A második félidőt is góllal indíthatta volna a listavezető, ha Juhász pontos és erős fejesénél nem véd bravúrral Nagy. Az 57. percben már nem segíthetett a kapus: Scsepovics visszaadta a kölcsönt Kovácsnak, most ő lőtt keresztbe és a Vidi 10-ese a hosszú oldalon érkezve a kapuba továbbított – a gólvonalon álló Jamesről vágódott a sarokba a labda. Hogy nincs lezárva a meccs, mutatta, hogy két perc múlva Gaál nagy helyzetbe került, Kovácsik remek mozdulattal védte a csatár lövését. A 64. percben ismét a Vidi kapusa mentett nagyot, Pavlov fejesénél reflexből, a levegőben úszva ütötte ki a labdát. Scsepovics-Scsepovics cserét követően a frissen beállt öcs, Marko azonnal helyzetbe került Kovács indításából, kevéssel fölé lőtt. A 79. percben Varga indított gyors kontrát, melynek végén ő lőhetett, de blokkolták. A legveszélyesebb fehérvári ezzel együtt Kovács volt, a 85. percben is csak centik választották el az újabb góltól, alig lőtt mellé. A 91. percben „csodacserét” hajtott végre a Vidi: Tamás Krisztián beállt, majd azzal a lendülettel megindult, és Scsepovics passzából a kapu bal oldalába bombázott.

Két utolsó meccsét két kiesőjelölt ellen egyaránt 3-0-ra nyerte a Vidi, és két fordulóval a bajnokság vége előtt biztosan a tabella élén marad a fehérvári csapat.

Vasas - Videoton 0-3 (0-1)
Videoton: Kovácsik - Nego, Juhász, Vinícius, Stopira - Vraga - Nikolov (Tamás), Hadzic, Pátkai - Kovács I. (Huszti), S. Scsepovics (M. Scsepovics)

Gl.: S. Scsepovics, Kovács I., Tamás.