-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
93 nap 22 óra 52 perc 9 másodperc - Fa Nándor nyolcadikként a célban (helyszíni tudósítás)
Többezres tömeg várta, köztük rengeteg magyar Fa Nándort, aki bőven eredeti célján, vagyis száz napon belül teljesítette a világ legnehezebb vitorlásversenyét, a Vendée Globe-ot. Fa valamivel déli tizenkét óra előtt haladt át a hivatalos célvonalon, ideje: 93 nap 22óra 52 perc 9 másodperc. A fehérvári versenyző elé több mint húsz hajó ment ki három mérföldnyire Les Sables d'Olonne partjaitól. Fa végig ugrálta, integette az „utolsó métereket”.
2017.02.08. 13:58 |
93 nap 22 óra 52 perc 9 másodperc. Ennyi idő alatt teljesítette Fa Nándor a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyt. A fehérvári vitorlázó szerdán, valamivel déli tizenkét óra előtt lépte át a hivatalos célvonalat Les Sables d'Olonne partjaitól néhány kilométerre.

Többezres tömeg várta, köztük rengeteg magyar Fa Nándort, aki bőven eredeti célján, vagyis száz napon belül teljesítette a világ legnehezebb vitorlásversenyét, a Vendée Globe-ot. Fa valamivel déli tizenkét óra előtt haladt át a hivatalos célvonalon, ideje: 93 nap 22óra 52 perc 9 másodperc. A fehérvári versenyző elé több mint húsz hajó ment ki három mérföldnyire Les Sables d'Olonne partjaitól. Fa végig ugrálta, integette az „utolsó métereket”.

A színpadon, a közönséghez szólva azzal zárta beszédét, hogy elmondta, Õ ízig-vérig magyar, Magyarországon él, dolgozik, ott a családja, de második otthonaként gondol Les Sables d'Olonne-ra.
A kikötőben vastaps, és a magyar himnusz fogadta Fa Nándort, aki a nyolcadik helyen fejezte be a Vendée Glob-ot. Még a Spirit of Hungary fedélzetéről köszöntötte rajongóit, olykor elcsukló hangon. Elmondta, a verseny második felében „csak” vitorlázott, nem versenyzett, hogy kimélje hajóját. De elmondta azt is, hogy az volt a legfontosabb, hogy ne éljen érzelmi életet, hiszen nagyon hiányzott neki a családja. Majd ezt a gondolat menetet folytatva hasonlította magát egy géphez, mondván a tengeren nem szabad, hogy hideget, meleget, fáradtságot, fájdalmat stb. érezzen, csak az számít, hogy koncentráljon folyamatosan, minden egyes másodpercben, végig a majd' 94 nap alatt.
A város Facebook oldala ÉLÕ adásban közvetítette a befutót és az utolsó mérföldeket:
A város Facebook oldala ÉLÕ adásban közvetítette a befutót és az utolsó mérföldeket: