-
Bajnoki döntőben a DKKA
A női B-csoport indulása előtt nagyjából lehetett sejteni, hogy melyek azok az együttesek, akik odaérhetnek a legjobb négy közé. Talán ki lehet jelenteni, hogy a több A-csoportban is pallérozódó játékossal felálló Sportdarázs-SMAFC-nak megvolt a helye egy előzetes „álomelődöntőben”, és a fináléba is teljesen megérdemelten jutott be.
2024.05.21. -
13. TESZ futás Fehérváron
Hagyományosan Pünkösdhétfőn, immár 13. alkalommal rendezte meg idén a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és a város Önkormányzatával közösen. A TESZ futást méltán nevezhetjük városunk egyik legnépszerűbb tömegsport-rendezvényének, hiszen ezúttal minden eddiginél többen neveztek. Nem maradhatott el a Depónia-futás sem, ahol 1500-an álltak rajthoz.
2024.05.20. -
A tiszta, egészséges Fehérvárért
Minden eddiginél többen álltak rajthoz a tizenkettedik TESZ futáson pünkösdhétfőn. A résztvevők különféle távok közül választhattak, majd ezt követte a Depónia Nonprofit Kft. futóversenye, amelyre közel 1500-an neveztek.
2024.05.21. -
Bronzérmes az Alba
Véget ért a Magyar férfi kosárlabda NB1 bronzéremért vívott párharca. A pénteken rendezett mérkőzés győzelmének köszönhetően a következő szezonban nemzetközi kupában is bizonyíthat az Arconic-Alba Fehérvár.
2024.05.20.
Vidi-Debrecen rangadóval folytatódik a bajnoki pontvadászat szombaton
Március 30-án, szombaton 19:30-as kezdettel a Debreceni VSC látogat a MOL Aréna Sóstóba. Az utolsó öt forduló alapján a MOL Vidi FC az egyetlen NB I-es csapat, amely nem szenvedett vereséget, vagyis a legjobb formában lévő együttesként várhatja a tabella 3. helyén álló DVSC elleni hazai rangadót.
2019.03.27. 09:04 |
Székesfehérváron három útvonalon is különbuszok indulnak a stadionba; 18:30-kor a Köfém lakótelepről és a feketehegyi Sajó utcából indulnak járatok, illetve 18:45-kor a Piac térről, majd a mérkőzést követően ugyanezeken az útvonalakon visszafelé.