-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Vasárnap nyit a Seuso kiállítás a Szent István Király Múzeumban
A Seuso-kincs az egykori Pannonia provincia területén fellelt, az egyetemes antik kultúra egyik legnagyobb értékű lelete.
Október 29-én Székesfehérvárra érkezik elsőként az országban a Seuso-kincs mind a 14 darabját bemutató vándorkiállítás. A Szent István Király Múzeum Dísztermében együtt lesz látható mind a tizennégy, étkezéshez és tisztálkodáshoz használt ezüst edényből álló ókori római eredetű kincslelet.
A Seuso-kincset néhány évtizeddel ezelőtt, a '70-es években találtak meg Kőszárhegy mellett, majd illegális körülmények között jutott ki az országból.
2014-ben mintegy 35 ezer ember látta a Seuso kincsek első hat hazaérkezett darabját Székesfehérváron. A magyar kormány a Seuso-kincset két lépésben - az első hét darabot 2014-ben, a második felét idén nyáron - szerezte vissza. A leletegyüttest augusztus végéig a Parlamentben lehetett megtekinteni, most pedig Székesfehérvár az első helyszín ahol megnézhető lesz.