-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Újra teljes létszámban ülésezett a közgyűlés - nem zár be október 31-én az uszoda
Az ülés kezdetén tette le önkormányzati képviselői esküjét Rédei Norbert a testület legfiatalabb tagja, aki a nyáron lemondott Barlabás András önkormányzati képviselő helyett ült be a képviselői padsorokba.
A közgyűlésen elfogadott egy nyilatkozatot a testület a közoktatási, köznevelési és szakképzési rendszerrel kapcsolatban, ami innen is LETÖLTHETŐ!
Az uszoda nyitvatartásával kapcsolatban a város polgármestere, dr. Cser-Palkovics András elmondta, hogy a működtetéssel kapcsolatos finanszírozási adatokat megküldte a város az államnak - részben december 31-ig, részben pedig a teljes fűtési szezonra. „A hét elején pedig volt egy egyeztetés, miközben Vargha Tamással is azon dolgoztunk, hogy finanszírozni lehessen a költségeket. Ez az iskolások és óvodások úszásoktatása miatt is fontos, hiszen azt nem lehetett volna a sátorban megtartani.”
Fehérvár polgármestere kiemelte, hogy az állam nem zárkózott el attól, hogy a január 1-je utáni időszakban is nyújtson kiegészítő segítséget. A pénteki döntéssel az eredetileg október 31-re tervezett bezárást december 31-ig tolta el az önkormányzat. „A jelenlegi távhődíjjal számoltunk, ami szintén év végéig érvényes, azonban ha közben kedvezőbb lesz a távhő ára, akkor sok más döntéssel együtt ezt is felül lehet vizsgálni.” - mondta Cser-Palkovics András.
A Városgondnokság megkezdte már korábban azt a tervezési munkát, ami az uszoda teljes felújítását, energiahatékonyságának növelését készíti elő. Muszáj csökkenteni a város legdrágábban üzemelő létesítményének működési költségét. A felújításra biztosan be kell vonni külső forrást, ezt az önkormányzat önerőből nem tudja elvégezni. A legvalószínűbb egy olyan banki finanszírozás, melyet az üzemeltetési költségek megtakarításából lehet finanszírozni.
Cser-Palkovics András a közgyűlés után az uszodával kapcsolatban elmondta, hogy a strandon található, nem beépített területen lehet majd elhelyezni egy második nagymedencét és gyermekmedencét úgy, hogy a jelenlegi uszoda gépészete szolgálná ki ennek a működését. A felújítás is úgy fog elkészülni, hogy a bővítéssel megvalósuló medencéket is ki tudja majd szolgálni. „Egyértelműen mutatkozik, hogy erre a fejlesztésre van igény, de ezt üzemeltetni is kell majd.”
Nem érkezett pályázat az Arany János utca 10 szám alatti ingatlanra
Az Arany János utcai épületet annak idején csere útján azért szerezte meg a város, mert ott irodai kapacitást terveztek növelni, amire jelenleg nincs szükség. Forrás pedig a felújításra nincs. Korábban is pályáztatta az épületet az önkormányzat sikertelenül, ami után volt érdeklődés és ezért írta ki újra a város az értékesítést. Az épületet 250-260 millió forintra értékelte az igazságügyi értékbecslő, ami alatt nem értékesítheti az önkormányzat az ingatlant. Ár alatt pedig nem értékesít vagyont a város.
Sárrét kerékpárút
Még idén elkészül a tervezése a Sárrét kerékpárútnak, ami Úrhida-Sárszentmihály-Székesfehérvár települések között épülne meg. A terv fizikai megvalósítása a 2021-2027 közötti uniós támogatási időszakban előreláthatóan lehetséges lesz, de természetesen bármely más finanszírozási lehetőség esetén is a létrejövő dokumentáció felhasználható az érintett önkormányzatok számára – olvasható az előterjesztésben. A kerékpárút megépítése, majdani megvalósítása és annak finanszírozása az adott települési önkormányzat döntésének függvénye.