Új műfüves pályák és kiszolgáló létesítmények a Sóstón

 Helyszíni bejáráson mutatták be azokat a jelentős fejlesztéseket, amelyek a Sóstói Stadionban és az azzal szemközti területen folynak. Két ütemben, a látványcsapat-sportágak támogatására kiírt pályázat keretében több füves és műfüves pálya létesül, megépül egy csarnok és egy öltöző, valamint a működtetéshez szükséges egyéb infrastrukturális fejlesztések is elindultak. A beruházások önrészét a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia biztosítja.
2012.10.31. 18:21 |
Helyszíni bejáráson mutatták be azokat a jelentős fejlesztéseket, amelyek a Sóstói Stadionban és az azzal szemközti területen folynak. Két ütemben, a látványcsapat-sportágak támogatására kiírt pályázat keretében több füves és műfüves pálya létesül, megépül egy csarnok és egy öltöző, valamint a működtetéshez szükséges egyéb infrastrukturális fejlesztések is elindultak. A beruházások önrészét a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia biztosítja. A nagyszabású munkálatok befejeztével nemcsak a labdarúgás utánpótlás-nevelés, hanem a fehérvári diák- és tömegsport számára is új lehetőségek nyílnak.
KÉPGALÉRIA a bejárásról
 Meghaladja a 1,5 milliárd forintot az az összeg, amelyet két ütemben a Sóstói Stadion területén, illetve a szemközti sporttelepen fejlesztésre fordítanak. A környéken élők az első lépéseket már biztosan észre is vették, hiszen szinte már kész az 1716 m2-es csarnok, amelyben egy fedett műfüves pálya kap helyet és már megkezdődött mellette egy szabadtéri, szintén műfüves pálya kialakítása is. A nagyszabású beruházásokra két ütemben kerülhet sor. A látványcsapat-sportágak támogatására kiírt TAO-s pályázatok a költségek 70 %-át fedezik, a fennmaradó 30 %-ot pedig a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia biztosítja. Minderről Mészáros Lőrinc, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke beszélt a sajtótájékoztatóval egybekötött helyszínbejáráson.
 Az első ütem keretében a mostanáig is használt edzőpálya műfüvét újítják fel. Emellett sikerült megvásárolni a stadionnal szemben fekvő területet, itt épül a csarnok, benne egy fedett és mellette egy nyitott műfüves pályával. A most véglegesedő második ütemben pedig a stadion melletti területen terveznek további nagyszabású építkezéseket, azaz a meglévő három pálya helyett öt új pálya épülne meg megfelelő világítással, kapukkal, öntözőrendszerrel, valamint közlekedő járdák kiépítésével. A tervek között szerepel egy öltözőkomplexum kialakítása is. A 624 m2-es épületben nyolc öltöző, szertár és irodahelyiség is helyet kap. A pályák mellé pedig három mobillelátót is beszereznek. Ezzel egy teljes utánpótlás-komplexum alakul ki. Tassy Márk, a Videoton FC ügyvezetője arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy milyen fontos ez a Vidinek az utánpótlás-nevelésben, valamint azét, mert így a felnőtt csapat már itt is edzhet.
 Székesfehérvár Önkormányzatának képviseletében dr. Cser-Palkovics András vett részt a programon. A bejárást követő sajtótájékoztatón ő is a TAO fontosságát emelte ki, valamint azt, hogy ebből a fejlesztésből nemcsak a versenyszerűen sportoló tanulók, hanem a városi diáksport és szabadidősport is profitálhat. Emellett Székesfehérvár polgármestere arról is szólt, hogy az Önkormányzat területbiztosítással segíti a sportcélú nagyberuházást, azonban egyetlen fillérjébe nem kerül a beruházás az önkormányzatnak. A labdarúgó utánpótlás-nevelés központ kialakítására határozatlan időre, térítésmentesen bérbe adta a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak a Sóstói stadion és a mellette található edző pályák területét.
 
 „Már a hétkezdő Vidis sajtótájékoztatón is elmondtam, hogy soha rosszabb heteket, már ami a sportot illeti. Jól szerepelnek a fehérvári csapatok, rangos mérkőzések zajlanak városunkban, akár a november 3-i válogatott vízilabda meccsre, akár a Videoton Európa Liga-szereplésére gondolunk. Előttünk pedig kirajzolódik a jövő. A fehérvári foci jövője és gyermekeink jövője. Büszke vagyok rá, hogy a mi városunkban zajlik ez a nagyszabású sportfejlesztés. Köszönöm a kormányzatnak, hogy lehetővé tette a TAO révén az utánpótlás-nevelés támogatását és köszönöm a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának, hogy ekkora pályázati forrásból itt épít ki utánpótlás-nevelési központot. Arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy a most megépülő pályák nemcsak „profikat” szolgálják, hanem a fehérvári diáksportot és szabadidősportot is. Erről még folynak a tárgyalások, de az már biztos, hogy a Tóvárosi Általános Iskola fociosztálya is edz majd itt.” – mondta el dr. Cser-Palkovics András polgármester.