-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Új hálózati térkép és járatútvonalak - változások július 17-től
A lakossági vélemények figyelembevételével véglegesített hálózati térkép, valamint az új menetrendben szereplő járatok útvonallistája megtalálható a június 17-én megjelent FehérVár hetilapban, illetve olvasható és letölthető a városi honlapról.
A főbb úti célokat többségében átszállás nélkül elérhetővé tevő, gyakoribb járatsűrűséggel és reggel/este kibővített üzemidővel működő új közösségi közlekedési rendszer megismerését a jövő hét második felétől a városi honlapon újra elérhető, aktualizált útvonaltervező program segíti, valamint a teljes menetrendi füzet is rendelkezésre áll július elejétől elektronikusan, illetve a FehérVár újság mellékleteként is megjelenik majd.
A vonalhálózati térkép nagyításhoz kattintson a képre!
Az Önkormányzat célja, hogy minél többen kipróbálják a közösségi közlekedést, ezért – és a hálózat megismerésének segítésére – az új menetrend bevezetésének első két hetében, július 31-ig ingyenes lesz a közösségi közlekedés Székesfehérváron.