-
Egy győzelemre a bronztól
A bronzéremért zajló párharc szombati nyitányán az Alba Fehérvár 104-77-re verte hazai pályán a Zalaegerszeget, és az idegenbeli folytatásban is a Fejér vármegyeiek voltak jobbak, így már csak egy sikerre vannak a harmadik helytől. A csata pénteken folytatódik Székesfehérváron. Eredmény a 3. helyért, 2. mérkőzés: Zalakerámia ZTE KK - Arconic-Alba Fehérvár 67-83 (13-26, 16-20, 18-20, 20-17). Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-0 az Alba javára. A csapat tudósítása:
2024.05.14. -
Legyünk minél többen
Jelképes, 500 forintos jegyárakkal várják a szurkolókat és minden futballszerető fehérvárit szombaton a szezonbeli utolsó, Diósgyőr elleni hazai Vidi-meccsre. A C1-C6, illetve D1-D6 szektorokba váltható meg a kedvezményes belépő. Ezzel is azt szeretné segíteni a város, hogy minél többen biztassák május 18-án 17.45 órától a csapatot.
2024.05.13. -
Tisztesség, fegyelem, becsület
A székesfehérvári Senshi Karate-Do Egyesület szervezésében közel 200 versenyző részvételével rendezték meg a II. Senshi Kupát. A verseny több korosztályban, három páston zajlott az István Király Általános Iskolában.
2024.05.14. -
TESZ futás pünkösdkor
Immár 13. alkalommal rendezik meg a TESZ futást és a Depónia futást, melyet ezúttal is az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft. és Székesfehérvár Önkormányzata közös szervezésében valósul meg.
2024.05.13.
Több korosztályban is ARAK-sikerek a téli dobó országos bajnokságon
A két aranyérmet Fülöp László András szállította, aki sem kalapácsvetésben, sem diszkoszvetésben nem talált legyőzőre az újonc korosztályban. Sőt, Molnár Dániel tanítványa 50 méter fölé repítette a 3 kg-os kalapácsot, amivel több, mint tíz métert vert a második helyezettre. Ugyanebben a versenyszámban Pete Mihály a negyedik helyet szerezte meg egyéni csúccsal. Az ARAK harmadik érmét Bodnár Emma szerezte szintén újonc kalapácsvetésben, második lett szintén egyéni legjobbjával.
A serdülő korosztályban született még jó néhány értékes helyezés és egyéni csúcs. A lány kalapácsvetésben a legtöbb indulót az ARAK adta, ahol Potyondi Zsófia negyedik, Homoki Szidónia hatodik és Mergl Adél hetedik lett, mindhárman egyéni legjobbjukkal. Potyondi Eszter pedig 9. helyezést ért el. A serdülő fiúk is szépen versenyeztek, Bolla Dániel és Fekete Bertalan is egyéni csúcsoknak örülhetett.
Ezen a napon a felnőtt korosztályban is bajnokságot rendeztek, ahol négy ARAK-os döntős helyezés született. Negyedik lett Pásztor Bence a férfiak kalapácsvetésében, 71,51 m-es eredményével megközelítette az ebben az időszakban dobott legjobbját. Ugyanitt Hudi Ákos hatodik lett 68,07 m-es eredménnyel. A nők kalapácsvető mezőnyében Brandl Lilla ötödik helyezést ért el 56,38m-es eredménnyel, ami három méterrel nagyobb, mint a tavaly ilyenkor dobott eredménye. Thardi-Veress Vajk a férdi diszkoszvetők között mérette meg magát és lett hatodik nagy egyéni csúccsal.