-
Fehérvár visszafoglalása
Székesfehérvár török alóli visszavételének 336. évfordulójára emlékeztek pénteken. A Nemzeti Emlékhely Várkörút felőli oldalán található emléktáblánál néma koszorúzást tartottak.
2024.05.17. -
Rajzpályázat a Kríziskezelőben
Több mint 200 alkotás érkezett a legkisebbektől a Kríziskezelő Központ Hogyan segíthetek egy hajléktalan embernek? című rajzpályázatára. A legszebb, legötletesebb alkotásokat csütörtökön délután díjazták, de valamennyi gyermek rajza látható lesz a központ Sörházi téri épületében.
2024.05.17. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Fokozottan figyelnek a temetők körüli biztonságra is
A kegyeleti napok ideje alatt forgalomkorlátozást és erre az időszakra érvényes biztonsági intézkedéseket vezettek be.
A szokásosnál jóval erősebb gyalogos forgalom miatt október 31-én szombaton és november 1-jén vasárnap kizárólag reggel 7:00 és délelőtt 11:00 óra között hajthatnak be gépjárműveikkel a mozgásukban korlátozottak a temetőkbe, valamint azok, akik idős, beteg hozzátartozóikat szállítják. Ezen időpont után gépjárművel TILOS behajtani autóval a temetőkbe.
A Béla úti köztemető területén az ingyenesen használható, elektromos hajtású kisbusz 2020. október 31-én és november 1-jén 9 órától 17.00 óráig folyamatosan közlekedik, igazodva mind a két napon a Volánbusz 26-os és 31-es autóbusz járataihoz, segítve ezzel a temetőkert látogatóit a sírhelyek felkeresésében.
Egyéb intézkedések, hasznos információk:
Az önkormányzat tulajdonában álló, és a Városgondnokság kezelésében lévő temetőkertek
- október 30-ig 7:00 és 19:00 óra között,
- október 31-én 7 és 21 óra között,
- november 1 –én 7 és 21 óra között
- november 2-án 7 és 19 óra között
- november 3-tól – február 28-ig 7:00 és 17:00 között
tartanak nyitva.
A Béla úti köztemetőben felállított kopjafánál, a másutt nyugvó szeretteikről megemlékezők gyertyát gyújthatnak és elhelyezhetik a kegyelet virágait.
A Városgondnokság ebben az esztendőben is különös hangsúlyt fektet a temetők védelmére, a virág, és egyéb lopások csökkentésére. A temetőkertek nyugalma és az általános rend fenntartása érdekében a temetőellenőri szolgálat, a közterület felügyelők és a Városi Polgárőrség tagjai a temetők területén, valamint a parkolókban tartanak folyamatos ellenőrzést.
A méltó és kegyelet teljes megemlékezés és a látogatók nyugalma, biztonsága érdekében - az esetleges üzemzavarok elhárításán kívül - a temetőkertekben 2020. október 28-tól november 2-ig tilos a vállalkozásszerű munkavégzés!
A temetői látogatások alkalmával érdemes ellenőrizni a sírhelyek rendelkezési jogának érvényességét, amelyet a Városgondnokság Béla úti temető főbejáratánál lévő Temetőüzemeltetés ügyfélszolgálati irodájában, ügyfélszolgálati időben lehet meghosszabbítani. Fontos tudni, hogy a törvény engedi az üzemeltető részére a meg nem váltott sírhelyek újraértékesítését. A sírhelyek rendelkezési jogának lejárati ideje a sirhelykereso.varosgondnoksag.hu címen is ellenőrizhető.