Köszönöm, hogy jöttek néma, igaz öleléssel! – előadás a Regőczi Alapítvány munkájáról

A koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyermekek segítésére jött létre a Regőczi Alapítvány, melynek küldetéséről dr. Herczegh Anita kuratóriumi elnök tartott előadást szerdán délután a székesfehérvári Városháza Dísztermében.
2024.05.15. 20:32 |
Köszönöm, hogy jöttek néma, igaz öleléssel! – előadás a Regőczi Alapítvány munkájáról

Áder János volt köztársasági elnök és felesége 2021-ben hozta létre a civil szervezetet, amely már több mint 1600 gyermeknek nyújtott és nyújt támogatást.

Áder János 2021-ben – még köztársasági elnökként –, feleségével közösen hozta létre a Regőczi Alapítvány a Koronavírus Árváiért civil szervezetet azzal a céllal, hogy felkarolja a szüleiket elveszítő magyarországi gyermekeket és családjaikat. A koronavírus-világjárvány miatt árván vagy félárván maradt kis gondozottjaikat addig kísérik, segítik, amíg a gyermek nagykorú lesz, vagy befejezi a tanulmányait, munkába áll és képes saját magáról gondoskodni. A kuratórium elnöke dr. Herczegh Anita, Áder János volt köztársasági elnök felesége, tagjai Prof. Dr. Bagdy Emőke szakpszichológus, valamint Dr. Ürge-Vorsatz Diána fizikus, a környezet- és környezetmérnöki tudományok doktora.

Az Alapítvány névadója a tizenegy esztendeje elhunyt Regőczi István atya, aki egész életében az árvák védelmezője, oltalmazója és támasza volt.

Hosszú és tartalmas, a 20. századi Magyarország történetéről is érdekes tanúságot adó élettörténetét az „Isten vándora” című könyvből mindenki megismerheti.

A Regőczi Alapítvány nemes, embert próbáló küldetéséről a Városháza Dísztermében tartott előadást dr. Herczeg Anita. Mint elmondta: a covid négy évvel ezelőtt jelent meg és ragadott el minden korosztályból egyre többeket. 2021 márciusában gondoltak arra férjével, hogy olyan mértéket öltött az áldozatok és a csonkává váló családok száma, ami részükről is tetteket kíván, amivel hosszútávú és személyre szabott segítséget tudnak nyújtani. Május 11-én volt három éve, hogy létrejött az Alapítvány, ekkortól eredeztethető az a sok együttműködés, amely máig meghatározó a karitatív szervezet munkájában.

„Az első évben egy egyösszegű gyorssegélyt folyósítottunk, arra volt a leginkább szükség, hiszen az egyik – volt, hogy az egyetlen – családfenntartót veszítették el a gyermekek. A pénzügyi segítségnyújtás természetesen továbbra is fontos és folyamatos, de az élmények biztosítása is fontos. Szerencsére nagyon sok támogatónk van, így színházba, az Atlétikai VB-re és cirkuszba is eljuthattak a gyermekek. Az idő múlásával egyre kevesebbet beszélünk a covidról, ami egyrészt jó dolog, de fontos emlékezni rá, hogy az árvák itt vannak közöttünk és továbbra is segítenünk kell őket. Gyűjtjük a táborozási és a programlehetőségeket is, amelyeket nekik nyújtani tudunk.” – emelte ki dr. Herczegh Anita.

A gyakorlat azonban azt mutatta, hogy a családoknak ugyanilyen szükségük volt jogi, illetve pszichológusi segítségre, illetve a közös élményszerzésre is. Immár több mint 1600 covid-árva fordult hozzájuk, ez több mint ezer családot jelent. A tragédiák háromnegyedében az édesapa, egynegyedében az édesanya hunyt el. A támogatott gyermekek 1 %-a teljesen árva, 18 százalékuk pedig hatéves vagy ennél fiatalabb volt az őt ért tragédia idején, tehát hosszú évekre feladatot ad az ő segítésük az Alapítvány és támogatói számára.

Dr. Herczegh Anita elmesélte, számos olyan élethelyzetet is megéltek, amikor az alig nagykorúvá vált testvér lett a kisebbek gyámja, és hogy mennyire sokféle élethelyzetet megtapasztaltak az alapítványi munkájuk során, és hogy a lelki terhek tudnak éppoly nehezek lenni, mint az anyagi természetűek.

Az előadás házigazdája dr. Cser-Palkovics András polgármester volt, aki köszöntőjében arról beszélt, hogy bár teljesen érthető, ha a covidot szeretnénk magunk mögött tudni, de sajnos nagyon sok családban és közösségben történtek tragédiák, amelyek nyomai nem tűnnek el, amelyekkel együtt kell élni.

Fontos, hogy ma is segítsük a nehéz helyzetben lévőket. Székesfehérvár Önkormányzata már támogatta az Alapítvány működését, és mint a városvezető megerősítette: ezt a pénzügyi segítségnyújtást az idei esztendőben is megteszi a város. „Az anyagi támogatáson túl arról is egyeztettünk Elnök Asszonnyal, hogy önkormányzatunk a frissen felújított Velencei Gyermek- és Ifjúsági Táborban megszervezhető táboroztatási lehetőséggel is segítené az Alapítványt és a gyermekeket. Bízom benne, hogy ezt is meg tudjuk valósítani.” – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András.

Dr. Herczegh Anita férjével a köztársasági elnöki ciklus alatt összegyűlt protokollajándékokat bocsátotta árverésre, de nagyon sok szervezet és intézmény, és rengeteg cég és magánszemély segíti őket, ki-ki a lehetősége szerinti módon.

Ahogy a szükség, úgy a segítség is sokféle lehet – vallják a Regőczi Alapítványnál, így mindennemű támogatást köszönettel fogadnak. Ez alapján tárgyi eszköz felajánlást és pénzadományt is szívesen fogadnak. Van adományvonaluk, melynek száma 13650, és a személyi jövedelemadó 1%-os felajánlásokat is fogadni tudják (a Regőczi Alapítvány a Koronavírus Árváiért adószáma: 19302599-2-43). Küldetésükről és működésükről minden információ elérhető honlapjukon, a https://regoczialapitvany.hu/ oldalon.

A városházi előadáson részt vett Spányi Antal megyés püspök, Mészáros Attila alpolgármester és több fehérvári szociális intézmény, szervezet képviselője.