-
13. TESZ futás
Tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és az Önkormányzattal közösen a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt május 20-án, pünkösdhétfőn.
2024.05.19. -
Döntetlen a Sóstón
Mindent megtett a győzelemért a Vidi, hogy elérje az NB I dobogóját, de hiába szerzett két gólt is a csapat, a VAR - Szőts Gergely - mindkét gólt érvénytelenítette, így a tabella negyedik helyén végzett Fehérvár FC. Különösen a második gólnál tűnt úgy, hogy érvényes találattól fosztották meg a Vidit, letaszítva így a dobogóról. Fehérvár FC - Diósgyőr 0-0
2024.05.18. -
Jön a megyei kupadöntő
A Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség immár másodszor rendezhet megyei kupadöntőt a Sóstói Stadionban. Az idei kiírásban a Sárbogárd és a Mór között dől el az elsőség sorsa.
2024.05.17. -
Ismét a pályán Kalmár
Ha minden jól alakul, a 2024/25-ös szezonban újra keretében láthatja Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC svéd, lengyel trénere. A játékos mint mondja, nagyon jó ütemben halad a fél éve történt sérüléséből való felépülés.
2024.05.16.
Szünet után kiütötte a Vidi az Újpestet, ötig meg sem álltak a fehérváriak
Az újpestiek közleménye szerint néhány játékosuk elkapta a koronavírus-fertőzést, de ettől függetlenül kiállnak a soros bajnokira a Fehérvár ellen. A liege-i meccs után első bajnokiját játszotta a nemzetközi porondtól elbúcsúzó Vidi, amelyben pár változás volt az Európa-liga selejtezőhöz képest. Támadólag léptek fel a hazaiak, sok labdabirtoklással, de kevés helyzettel. Az első félidő végén láttuk a legnagyobbat, amikor Zivzivadze csapott le egy labdára, a kapus mellett is elvitte, de nem tudott betalálni, Funsho pedig a kipattanót rontotta el.
A második játékrészben negyed órán át még tartotta magát az Újpest, akkor Stopira feesével meglett a fehérvári vezetés. Ettől pedig beundult a henger, két perccel később Funsho lépett ki Houri passzával és nem hibázott. Újabb öt perc elteltével Bolla, Evandro, majd Zivzivadze volt a labda útja, a grúz támadó szerezte a harmadik Vidi-gólt. Eldőlt a meccs, de a gólgyártásnak nem volt vége. Sőt, két perc múlva jött a következő, Nikolov szerezte. Kilenc perc alatt négy gólt lőtt a Vidi! A hajrában Risztevszki öngólja tette végleg kiütéssé a meccset, igaz, egy szépítésre a legvégén még futotta az Újpest erejéből.
A Vidi továbbra is veretlen a bajnokságban, első helyen áll az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Ferencváros előtt.
MOL Fehérvár - Újpest 5-1 (0-0)
MOL Fehérvár: Kovácsik (Rockov) - Bolla - Musliu, Stopira, Fiola (Hangya) - Nego, Nikolov - Funsho (Petrjak), Houri, Evandro (Géresi) - Zivzivadze (Nikolics).
Gl.: Stopira, Funsho, Nikolov, Zivzivadze, Risztevszki (öngól), illetve Beridze