-
Fehérvár visszafoglalása
Székesfehérvár török alóli visszavételének 336. évfordulójára emlékeztek pénteken. A Nemzeti Emlékhely Várkörút felőli oldalán található emléktáblánál néma koszorúzást tartottak.
2024.05.17. -
Rajzpályázat a Kríziskezelőben
Több mint 200 alkotás érkezett a legkisebbektől a Kríziskezelő Központ Hogyan segíthetek egy hajléktalan embernek? című rajzpályázatára. A legszebb, legötletesebb alkotásokat csütörtökön délután díjazták, de valamennyi gyermek rajza látható lesz a központ Sörházi téri épületében.
2024.05.17. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Szülői fórumot rendeztek a Tuti Menza Programról
Fórum keretében kaphattak praktikus tanácsokat az érdeklődők pénteken délután arról, miként lehet egészséges ételeket készíteni a gyerekeknek és miként lehet elfogadtatni a szokatlan ízeket. A Tuti Menza Programban résztvevő intézmények mellett minden érdeklődő szülő előtt nyitott volt a program. Zsolnay Gábor Venesz-díjas mesterszakács előadásában a szemléletformálásra helyezte a hangsúlyt a felelősségtudat felébresztésével.
VIDEÓ a cikkben!
2012.04.13. 18:02 |
Fórum keretében kaphattak praktikus tanácsokat az érdeklődők pénteken délután arról, miként lehet egészséges ételeket készíteni a gyerekeknek és miként lehet elfogadtatni a szokatlan ízeket. A Tuti Menza Programban résztvevő intézmények mellett minden érdeklődő szülő előtt nyitott volt a program. Zsolnay Gábor Venesz-díjas mesterszakács előadásában a szemléletformálásra helyezte a hangsúlyt a felelősségtudat felébresztésével.
A Tuti Menza Program kapcsán Brájer Éva alpolgármester arról beszélt, hogy a felnőtt társadalmat nehéz megszólítani, de a gyerekeken keresztül nem lehetetlen a feladat. Székesfehérvár alpolgármestere elmondta, a gyerekek körében hatalmas sikere van a programnak, legutóbb az Albapark étteremben lehettünk szemtanúi, hogy élvezettel fogyasztják az egészséges ételeket. Brájer Éva köszönetet mondott Zsolnay Gábornak, hogy elfogadta a meghívást a fórumra. „Õ a legfőbb szakmai irányadója a programnak, az ő segítségére támaszkodunk nemcsak azért, mert Venesz-díjas mesterszakács, hanem azért is, mert a Magyar Gasztronómiai Szövetség oktatási bizottságának elnökeként pedagógiai oldalról is van tapasztalata.” - tette hozzá az alpolgármester, aki arról is beszélt, hogy az előadást a következő hetekben számos családi program követi majd.
Zsolnay Gábor mesterszakács szerint a Tuti Menza Program olyan kezdeményezés, ami példaértékű az országban. „A magyar lakosság nagy része küzd egészségügyi gondokkal, ennek forrása leginkább az étkezés és az életmód. Ebben a kérdésben a legnagyobb hiányosság az, hogy amikor megszólalnak pedagógusok és szakértők, akkor az ismereteket akarják átadni. Ezzel szemben azt gondolom, hogy a feladatunk nem az, hogy ismereteket adjunk át, hanem az, hogy a hozzáállást próbáljuk megváltoztatni.” - mondta a Venesz-díjas mesterszakács, aki pénteki, szemléletformáló előadásában számos szülőben ébresztette fel a felelősségtudat érzését az egészséges ételek fogyasztása iránt.