Szökőkút, több fa és nagy virágágyások is lesznek az új Jávor Ottó téri parkban

Kezdődik a parképítési munka a Jávor Ottó téren, ahol a fákkal együtt összesen 6000 tő növényt ültetnek el. A tervek szerint a park megszépült, virágosabb környezetben és új burkolat kialakításával, sétányokkal, illetve egy új szökőkúttal várja a jövőben a fehérváriakat. Itt kap helyet a születések parkja, továbbá megújul a közvilágítás is. A munkálatokkal várhatóan szeptemberre végeznek.
2018.05.16. 14:28 |
Szökőkút, több fa és nagy virágágyások is lesznek az új Jávor Ottó téri parkban

A Jávor Ottó téren a jelenleginél sokkal nagyobb lesz a terület biológiai aktivitása.

Egy újabb nagyon szép közparkkal gazdagodik Székesfehérvár - mondta Cser-Palkovics András polgármester, majd kiemelte, hogy, hatezer növényt telepítenek a felújítás során, nő a faállomány, a murva helyére pedig burkolattal fedett sétányok kerülnek, és egy új vizes látványelem, egy szökőkút is kerül a parkba. Hangsúlyozta, hogy a három emlékmű a téren marad. A parkosítás keretében három fa kerül kivágásra, 11 fa már beültetésre került a tavaly kialakított parkoló körül és további 14 nagy körméretű fát ültetnek a parkban, továbbá évente egy fával növekszik majd a születések parkjában a tér faállománya a következő 15 évben.

A tér felújításáról Cser-Palkovics András Fehérvár polgármestere a Polgármesteri Hivatal Környezetvédelmi Irodájának vezetőjével Kálmán Lillával és a kivitelező Deep Forest Kft műszaki igazgatójával, Szekeres Péterrel közösen ismertette a héten kezdődő parképítés terveit. A környéken élőktől a kivitelezés idejére türelmet és megértést kértek!

Kattintson a tervre a nagyításhoz!

A városi igényeket és a környék adottságait figyelembe véve Izmindi Réka tájépítész készítette el a terveket, melyek alapján a három köztéri emlékmű egy képzeletbeli háromszöget zár be: ez lesz a helyszíne a jövőben a hagyományos rendezvényeknek, megemlékezéseknek. A Corpus Hungarikum szobor körül térkő-gyöngykavics burkolatot alakítanak ki, ami széles sétányokkal kapcsolódik a park többi részéhez. A szobor körüli kis teret növények és gyepfelület szépíti. A Katyn emlékkereszt új helyre kerül: ezzel kiemeltebb pontján lesz a térnek, lépcsőfellépőkkel lehet megközelíteni, és térkő burkolaton áll majd. A Jávor Ottó emlékkövet a Várkörút – Kígyó utca kereszteződésénél lévő parkolóhoz vezető új út mellé helyezik. Az emlékművek környezetébe évelőket, hagymás virágokat, díszfüveket és rózsákat ültetnek.

A felújítás során 14 új fát ültetnek a téren, kiegészítve a tavalyi parkoló építésekor a Városgondnokság által ültetett 11 új fát.

A Jávor Ottó tér közepére egy 90 m² alapterületű vízmedencés szökőkút épül és a tér Ősz utca 5. szám alatti épülethez vezető sétányának két oldalán alakítják ki a születések parkját, ahol az elkövetkező 15 évben évente 1-1 fát ültetnek az előző évben Székesfehérváron született kisgyermekek tiszteletére. Az új tér határait változó magasságú kistámfalak és az azokhoz simuló lankás rézsűk adják, amikbe különböző növényeket ültetnek. A parkot keresztező széles sétányok térkő burkolatot kapnak, aminek az egyhangúságát a térkövek kétféle színe és a tervező által megálmodott sorminták oldják. A beruházás során átépítik a közvilágítást: a Fő utcai kandeláberekkel megegyező, díszes lámpaoszlopokat helyeznek el, amelyek a karácsonyi díszvilágítás elhelyezésére is alkalmasak lesznek.

A kivitelezési munkákat az építőipari nívódíjas DEEP Forest Kft. végzi, a befejezés várható időpontja 2018. szeptembere. "Örülünk, hogy egy olyan munkán dolgozhatunk, ami a közjóért létesülhet" – mondta Szekeres Péter a cég műszaki igazgatója. Tervezéssel, engedélyeztetéssel és kivitelezéssel együtt vállaltuk a feladatot és a munka előkészítésében rengeteg segítséget kaptunk. Igyekszünk a legjobb tudásunk szerint dolgozni és reméljük, hogy a kivitelezés végén mindenkinek tetszeni fog a végeredmény. Néhány bontási munkával kezdünk, hiszen a meglévő közvilágítást is új kandeláberekre cseréljük, a meglévő burkolatok, utak bontása után pedig a közműkiépítés, a szökőkúthoz kapcsolódó műtárgyak építése lesz a feladat, majd ez után következik a parkosítás és a térburkolás.

Ezernyi mobiltelefon figyeli majd a kivitelezést a környező házakból, felkészültek erre?

Biztosan lesznek por és zajterheléssel járó feladatok és biztosan lesznek olyanok, akik ezt nehezen fogják viselni, de azon leszünk, hogy minél hatékonyabban, gyorsabban és minél kevesebb zajjal és porral elvégezzük a feladatot. Egy ilyen csodálatos park kivitelezése sajnos ezzel jár, de remélem mindenkit kárpótol majd a végeredmény.

Városfejlesztés

  1. Győzelem az új arénában

    A jövő vasárnap kezdődő divízió I/A-világbajnokság előtt álló magyar férfi jégkorong-válogatott 2-1-re legyőzte az elitben szereplő norvég csapatot a székesfehérvári Alba Aréna avató mérkőzésén pénteken. Több ok miatt is nagyon különleges az új épület. Egyrészt mert Fehérvár összes szeretett sportágának helyet tud biztosítani, de koncerteknek, vásároknak, konferenciáknak és egyéb kulturális rendezvényeknek is otthont adhat.Magyarország - Norvégia 2-1 (1-0, 1-1, 0-0)

    2024.04.19.
  2. Új helyre kerül a Szent György kút

    Hamarosan elfoglalja új helyét a felújított Szent György kút. Bory Jenő alkotása továbbra is Felsővárosban hirdeti a sárkányölő hős tettét, a restaurálást követően az Illyés ligetet ékesíti majd – adta hírül közösségi oldalán a városrész képviselője, Földi Zoltán.

    2024.04.19.
  3. Új, korszerű gázmotor

    Új gázmotor-generátort állítottak szolgálatba a SZÉPHŐ Zrt. Bakony utcai telephelyén. A tavaly decemberben leszállított berendezés összeállítása, próbaüzeme után immár teljes kapacitással dolgozik a fűtőerőműben, a távhőrendszerbe bekapcsolt fehérvári háztartásokat és intézményeket ellátva.

    2024.04.18.
  4. Fehérvár lett az első

    Ünnepélyes keretek között vette át az Egyensúly Intézet által alapított Településindex-díjat dr. Cser-Palkovics András polgármester szerdán Gödöllőn A jövő települései Magyarországon konferencia keretében. Az Egyensúly Intézet minden évben frissítve teszi közzé településindexét, hogy minden döntéshozó és érdeklődő olvasó számára követhetővé válhasson az egyes magyar települések fejlődésének üteme. 

    2024.04.17.