-
13. TESZ futás
Tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és az Önkormányzattal közösen a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt május 20-án, pünkösdhétfőn.
2024.05.19. -
Döntetlen a Sóstón
Mindent megtett a győzelemért a Vidi, hogy elérje az NB I dobogóját, de hiába szerzett két gólt is a csapat, a VAR - Szőts Gergely - mindkét gólt érvénytelenítette, így a tabella negyedik helyén végzett Fehérvár FC. Különösen a második gólnál tűnt úgy, hogy érvényes találattól fosztották meg a Vidit, letaszítva így a dobogóról. Fehérvár FC - Diósgyőr 0-0
2024.05.18. -
Jön a megyei kupadöntő
A Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség immár másodszor rendezhet megyei kupadöntőt a Sóstói Stadionban. Az idei kiírásban a Sárbogárd és a Mór között dől el az elsőség sorsa.
2024.05.17. -
Ismét a pályán Kalmár
Ha minden jól alakul, a 2024/25-ös szezonban újra keretében láthatja Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC svéd, lengyel trénere. A játékos mint mondja, nagyon jó ütemben halad a fél éve történt sérüléséből való felépülés.
2024.05.16.
Fehérváron lesz a tizedik jubileumi felnőtt női és férfi öttusa világkupa
„Az Alba Volán SC 1997-ben fogalmazta meg sportpolitikai koncepcióját, amely az elmúlt évtizedeket meghatározta. Az öttusára vonatkozóan ebben négy prioritás szerepelt; az utánpótlás-nevelés koncepciója, ifjúsági, junior és felnőtt világversenyeken kimagasló eredmények elérése, ilyen versenyek megrendezése - elsősorban azért, hogy az utánpótlás korúak közvetlen közelről láthassák a világ élvonalát - és az infrastrukturális fejlesztések.” - emelte ki Tóth István, a sportklub elnöke.
„Az elmúlt esztendőkben ez a szervezőcsapat már több fantasztikus versenyt rendezett, két évvel ezelőtt az év nemzetközi versenye címet is elnyerte a klub, így okkal remélhetjük azt, hogy ez májusban is így lesz a város biztosítja mindehhez az anyagi és infrastrukturális hátteret.” - hangsúlyozta Mészáros Attila.
Székesfehérvár alpolgármestere megköszönte a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) és az Alba Volán SC öttusa-szakosztályának, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan Fehérvár 2019-ben sem marad nagy nemzetközi verseny híján. „Gyakorlatilag világbajnoki mezőny fog összegyűlni májusban Székesfehérváron, hiszen a világkupa-sorozat végén, a világkupadöntő győztese tokiói olimpiai kvótát szerezhet.” - vélekedett Gallai István, a Magyar Öttusa Szövetség főtitkára, aki megköszönte Székesfehérvárnak, hogy ismét partnerünk lesz és idehozhatják rangos versenyüket.
„Mivel jövőre világbajnokság is lesz, Budapesten, feltétlenül szükségünk volt egy olyan városra, amelyre a feladatok nagy részét bízhatjuk. Székesfehérvár az elmúlt esztendőkben bebizonyította, hogy tökéletesen el tudja látni azokat a feladatokat, amelyek szükségesek egy ilyen nagy verseny megrendezéséhez. Két héttel ezelőtt volt a Nemzetközi Öttusaszövetség kongresszusa, ott vált véglegessé, hogy megrendezhetjük ezt a versenyt. A tárgyalás másfél percig tartott, mikor elmondtam, hogy ezt a versenyt Fehérváron szeretnénk megrendezni, a nemzetközi szövetség vezetői pillanatok alatt rábólintottak és teljes nyugalommal hátradőltek, mert mint mondták, biztosak benne, hogy itt minden rendben lesz.” - tette hozzá Gallai István, szövetségi főtitkár.
„Nagyon örülök, hogy sikerült Székesfehérvárra hozni ezt a versenyt, a technika, a lőtér, a lovaspálya, az elhelyezés szempontjából nagyon hasonló körülmények lesznek, mint a világbajnokság helyszínén. A Bregyó Sportcentrumban lesz a lovaglás, a bónuszvívás és a kombinált szám (futás-lövészet), az úszást a városi uszodában, míg a vívást a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége sportcsarnokában rendezzük meg.” - tájékoztatott Kármán Sándor, versenyigazgató.
Vörös Zsuzsanna, a Volán SC öttusa szakosztályának igazgatója örömének adott hangot, hogy a világkupákon megszokott 4-4 magyar versenyző helyett 12-12 hazai öttusázó indulhat, vagyis sok fiatal lehetőséget kap majd a rutinos versenyzők mellett.