-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Székesfehérvár 2018 - ez történt júliusban
Százharmincöt hallgató vette át diplomáját az Alba Regia Műszaki Karon
Életének 99. esztendejében elhunyt Dr. Barlay Ödön Szabolcs, paptanár, irodalom- és egyháztörténész, bölcsész doktor, cserkészvezető, a történelemtudományok kandidátusa.
Böjte Csaba és a marosszéki gyermekkar látogatott Fehérvárra
Marosvári Péter orgonaestjével kezdődött el a Harmonia Albensis
72 esztendős korában elhunyt Matus György színművész. Jellegzetes alakját, ősz haját gyakran láthattuk a Belvárosban. Közöttünk élte mindennapjait immár két évtizedes távlatban.
Speciális eszközzel gazdagodott a Szent György Kórház traumatológiája
Új, speciális eszközzel gazdagodott a kórház traumatológiai osztálya. Az egyik sebészeti vizsgálóba a mozgássérültek ellátására alkalmas ágy kerül, ami megkönnyíti az orvosok mindennapi munkáját.