Szakmai elismerésben részesült a város honlapja az Év Honlapja pályázaton

Idén már 16. alkalommal rendezték meg az online marketingkommunikációs szakma legrangosabb hazai eseményét, Az Év Honlapja pályázatot. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre összesen 201 portál nevezett. Városunk honlapja a szekesfehervar.hu is indult a pályázaton, amin különdíjjal ismerte el a szakma az idén megújult városi portált.
2017.11.16. 10:46 |
Szakmai elismerésben részesült a város honlapja az Év Honlapja pályázaton

Fotó: Év Honlapja 2017 Facebook
Szerdán este a Magyar Marketing Szövetség konferenciájának első estéjén Varga Edit (MTVA) és Varga István, a pályázat alapítója, valamint Dr. Eszes István, zsűrielnök ünnepélyes keretek között hirdették ki az idei nyerteseket.

„Székesfehérvár honlapja megfelel a 21. századi magyar városok honlapjával szemben támasztott minden szakmai követelménynek. Szép, felhasználóbarát, ergonómikus és folyamatosan frissül, gazdag a tartalom.” -hangzott el a díjátadón.

Minden vállalkozás példát vehet az idei nyertesekről, hiszen ők azok, akik most 2017-ben maradandót alkottak. A jövő egyértelműen az egyedi, kreatív technológiai és marketingkommunikációs megoldásokban van. A közösség ereje óriási dolgokra képes! Érdemes ezt kihasználva dolgozniuk a marketingeseknek!” - mondta Varga István, a pályázat alapítója.

Az estről díjjal térhetett haza többek között a TelenorMyTV, a Simple alkalmazás, a Bónuszbrigád weboldala, az Inforadio.hu, de elismerést kapott Kaposvár és Székesfehérvár városának honlapja, valamint a Vöröskereszt és a Greenpeace weboldala is. 2017 abszolút Év Honlapja győztese a Korszakalkotók mecénás program (UniCredit Bank Hungary) lett. A Közönség díjat több mint 3000 szavazattal a FaszaCuccok.hu weboldal nyerte. Az Internet Kultúra Fővárosa díjat pedig negyedik alkalommal Debrecen városa tudhatja magáénak.

A 2017-es díjazott honlapokat itt tudja megnézni!

Közélet

  1. Fehérvár köszöntötte katonáit

    Évtizedes hagyományokhoz híven és a Magyar Honvédelem Napjához kötődően Székesfehérvár Önkormányzata gálaesttel köszönte meg a helyőrségben szolgáló katonák áldozatos munkáját. Az ünnepség keretében idén is átadták Székesfehérvár városának rangos elismerését, a Sipos Gyula-díjat, valamint a Gyuricza-emlékgyűrűt.

    2026.05.19.
  2. HTBK közgyűlés elismerésekkel

    Hétfő délután a Városháza Dísztermében tartotta éves közgyűlését a HTBK Székesfehérvári Szervezete. Az eseményen dr. Cser-Palkovics András Polgármesteri Elismerő Emlékérmet adományozott Selyem Antóniának a Székesfehérvár és Gyergyószentmiklós közötti kapcsolatok ápolása, fejlesztése, valamint a katonai értékek megőrzése érdekében végzett, kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.

    2026.05.18.
  3. Drogdílereket fogtak el

    Hét kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe Fejér vármegyében. Seregélyesi, perkátai és fehérvári személyeket gyanúsítanak azzal, hogy tiltott szert árultak. Többek között több mint egy kg kristályos anyagot foglaltak le a rendőrök a házkutatások során.

    2026.05.20.
  4. Kiszáradás határán a Velencei-tó

    Kritikusan alacsony a Velencei-tó vízszintje, már a nyár kezdetén 70%-a hiányzik a tó vízkészletének! Hiába a múlt héten lehullott 30 mm-nyi csapadék, jelen pillanatban úgy áll, hogy június közepére elérheti a vízállás Agárdnál a valaha volt legalacsonyabb szintet.

    2026.05.20.