-
Fehérvár visszafoglalása
Székesfehérvár török alóli visszavételének 336. évfordulójára emlékeztek pénteken. A Nemzeti Emlékhely Várkörút felőli oldalán található emléktáblánál néma koszorúzást tartottak.
2024.05.17. -
Rajzpályázat a Kríziskezelőben
Több mint 200 alkotás érkezett a legkisebbektől a Kríziskezelő Központ Hogyan segíthetek egy hajléktalan embernek? című rajzpályázatára. A legszebb, legötletesebb alkotásokat csütörtökön délután díjazták, de valamennyi gyermek rajza látható lesz a központ Sörházi téri épületében.
2024.05.17. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Segítség az iskolakezdéshez a Székesfehérvári Szociális Alapítványtól
Az utalványokat egy Gáz utcai papír-írószer boltban válthatják be, ahol kedvezményt is kapnak, így összesen 11 ezer forint értékben vehetnek a tanévkezdéshez szükséges eszközöket a rászoruló családok gyermekeik számára.
Róth Péter Székesfehérvár alpolgármestere a családok iskolakezdési támogatásával kapcsolatban kiemelte, hogy az állam ebben az évben is ingyenesen biztosítja a tankönyveket az iskolásoknak, de így is több családnak nehézséget jelent a tanévkezdés, amihez jelentős segítséget kapnak a Székesfehérvári Szociális Alapítványtól.
A Székesfehérvári Szociális Alapítvány nehéz anyagi körülmények között élő családokat támogat. Láng Györgyné, az alapítvány elnöke elmondta, hogy az iskolakezdési terheken próbálnak segíteni az iskolaszerek megvásárlására fordítható, tízezer forint értékű utalványokkal. A bolt 10%-os kedvezményt is ad, így a tízezer forintos utalvány tizenegyezer forintot ér és az összeget több részletben is lehet vásárolni.
Az utalványok átadásán ott volt dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő és Horváth Ildikó, az alapítvány titkára és szakmai vezetője is.
Dr. Horváth Miklósné, Viziváros önkormányzati képviselője hangsúlyozta, hogy a Székesfehérvár Önkormányzata által létrehozott alapítvány segítségével azok a családok is támogatást kaphatnak, akik a szociális hálón kívülre kerültek.