-
13. TESZ futás
Tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és az Önkormányzattal közösen a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt május 20-án, pünkösdhétfőn.
2024.05.19. -
Döntetlen a Sóstón
Mindent megtett a győzelemért a Vidi, hogy elérje az NB I dobogóját, de hiába szerzett két gólt is a csapat, a VAR - Szőts Gergely - mindkét gólt érvénytelenítette, így a tabella negyedik helyén végzett Fehérvár FC. Különösen a második gólnál tűnt úgy, hogy érvényes találattól fosztották meg a Vidit, letaszítva így a dobogóról. Fehérvár FC - Diósgyőr 0-0
2024.05.18. -
Jön a megyei kupadöntő
A Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség immár másodszor rendezhet megyei kupadöntőt a Sóstói Stadionban. Az idei kiírásban a Sárbogárd és a Mór között dől el az elsőség sorsa.
2024.05.17. -
Ismét a pályán Kalmár
Ha minden jól alakul, a 2024/25-ös szezonban újra keretében láthatja Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC svéd, lengyel trénere. A játékos mint mondja, nagyon jó ütemben halad a fél éve történt sérüléséből való felépülés.
2024.05.16.
Páratlanul sikeres éven van túl az Alba Regia Atlétikai Klub
Páratlanul eredményes évet tudhat maga mögött 2019-ben az ARAK. Vannak évek, amikor az ifjú versenyzők a hazai bajnokságokban teljesítenek túl, és duplázzák meg a bajnoki címek számát.
Idén a nemzetközi eredményességben sikerült nagyot előrelépniük úgy, hogy a magyar bajnoki címek és helyezések száma megmaradt – fogalmazott Tölgyesi Előd szakosztályvezető.
A hazai és a nemzetközi sikerek jelentősége között nincs vagy-vagy, csak és van. Utánpótlás Akadémiaként 13-tól 18 éves korig egyértelműen az országos bajnokságokon van az elsődleges hangsúly, viszont a 18 éves junior kortól az Európa- és világbajnokságok tekintetében nem csak a kijutás, hanem a helytállás is cél volt, ez 2019-ben maradéktalanul megvalósult.
Székesfehérvár Önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester gratulált a versenyzőknek. „Nagy örömmel hallottuk a híreket, hogy az ARAK atlétái milyen fantasztikus évet tudhatnak maguk mögött. Az egész város nevében szeretnénk megköszönni azt a munkát, melyet belefektettek a versenyekbe a fiatalok, az edzők és a szakvezetők! Ez az év nagy siker a város életében.” – mondta, majd hangsúlyozta, az ARAK kiemelt stratégiai partnere Székesfehérvárnak, az Önkormányzat pedig igyekszik a lehetőségeihez mérten a hátteret biztosítani.
Hirt Károly, az ARAK elnöke köszönetét fejezte ki a város támogatásáért, egyben reményét fejezte ki, hogy az növekedni is fog a teljesítmények figyelembe vételével. Megerősítette, hogy az ARAK 2019-ben szintet lépett, már nem arra törekszenek, hogy többen legyenek, hanem a meglévő versenyzők eredményeinek javítására, és szükség esetén minőségi cserére. A pár évvel ezelőtt elkezdett munka erősen kezd beérni.