Keresztelő Szent János ünnepén tartották hagyományosan a papszentelést a fehérvári Székesegyházban. Spányi Antal püspök Takács Nándor nyugalmazott püspök, és a papság körében pappá szentelte Bozai Mártont és Oravecki Attilát, diakónussá Tóth Andrást.
A fölszenteltek megbízatást kaptak az áldozópapi illetve a szerpapi szolgálat betöltésére. Ebben a szentmisében ünnepelték az egyházmegye jubiláló papjait is: a rubinmisés Izeli Józsefet, az aranymisés Eberhardt Ferencet, Kandi Istvánt és Maklári Istvánt, valamint az ezüstmisés Boros Zoltánt. A szentelésre nagy számban érkeztek az egyházmegyéből szerzetesnővérek, hívek, rokonok és barátok, hogy együtt ünnepeljenek és imádkozzanak a szentelendőkért és a jubiláns papokért.
A szentmise elején Kiss János nagyprépost, általános helynök mutatta be a szentelendőket, akiket az áldozó – és szerpapi rend fokozatának felvételére méltónak talált.
Spányi Antal püspök beszédében a papi hivatás alapjait, feladatait taglalta. Kitért arra, hogy az Egyház Krisztustól kapott, kétezer éves kincseit, a kinyilatkoztatás minden igazságát és az arra épülő tanítást minden körülmények között őrizni kell. Majd a szentelendőkhöz szólva hozzátette: „Isten ajándéka mindig több, mint amire számítunk. A papság hivatása és küldetése magasztos és szent dolog. Istentől ered, amelyet senki sem érdemelhet ki, Õ hívja meg azokat, akiknek ezt a küldetést szánja. Azzal, hogy az Úr kiválasztott Benneteket, egy egész közösség gazdagodik, Isten választott népe erősödik általatok hitben és istenismeretben. Másokat az Úrhoz vezetni, a legnagyobb ajándék - mondta a főpásztor - az Ige, az oltár, a jótékonyság szolgálatában mindenki iránt a szeretetet közvetítve.”
A püspök beszéde arra kérte a szentelendőket, egészen odaadott szívvel és lélekkel végezzék munkájukat, mert öröm nélkül hiteltelen a papi szolgálat. Isten bőséges kegyelmet ad ehhez azoknak, akikre nyáját bízza. „Ezt a kegyelmet adjátok át a Szentlélek vezetésével, amikor gyakoroljátok pásztori tevékenységeteket a szentségek kiszolgáltatásában, a pasztorációs munkátokban, a lelkek mentésében.” Végül a megyés püspök azt kívánta, szolgálatukban találják meg a kiteljesedett papi életet, Isten dicsőségére, a keresztény nép megszentelésére. Napról napra kapcsolódjanak szorosabban Krisztushoz, gazdagon teremjen gyümölcsöket papságuk az egyháznak.
A pap a feltámadt Üdvözítőnek szentségi jelenlétét és működését jeleníti meg a földön. Õ a látható emberi eszköze Krisztusnak – hangsúlyozta a püspök. Felelősségteljes szolgálatában szoros kapcsolatban püspökével hirdeti az evangéliumot, vezeti Isten népét, gondja van az istentiszteletre, elsősorban Urunk áldozatának vasárnapi megünneplésére.
A homília után a szentelendők ígérete következett feladatuk hűséges vállalásáról. Fogadalmat tettek püspökük előtt, hogy egy életen át szolgálják az Egyházat, hivatásukat Isten és az emberek szolgálatára végzik. A püspök kezét a szentelendők fejére tette csendben imádkozott, majd elmondta a szentelés imádságát. A felszentelt új papokra ráadták a stólát és miseruhát és a főpásztor megkente kezüket krizmával. Átadta szolgálatuk eszközeit: az ostyát a paténán és a kelyhet a borral, a diakónusnak pedig az evangéliumos könyvet.
A főpásztor a szentmise végén megköszönte mindazoknak, akik a felszenteltek útját segítették a papi hivatás felé: a családtagoknak, a szemináriumi tanároknak, az egyházi közösségeknek, a Prohászka Imaszövetségnek, hogy két új papi hivatás születhetett az egyházmegyében. Személyesen köszönte meg a hívek közössége előtt a jelenlevő jubiláns atyáknak buzgóságukat és hűségüket, az „Úr szőlőjében” elvégzett sok évtizedes szolgálatukat. Átadva a Szentatya áldását, azt kívánta, hogy életkörülményüknek megfelelően, imáikban vagy tevékeny szolgálatukkal építsék tovább köztünk Isten országát.
Az ünnepi szentmise után az újmisés atyák először a püspököket, majd minden jelenlévőt megáldottak. A papszentelés a jubiláló papok áldása után a megyés főpásztor záróáldásával ért véget.
