-
Rajzpályázat a Kríziskezelőben
Több mint 200 alkotás érkezett a legkisebbektől a Kríziskezelő Központ Hogyan segíthetek egy hajléktalan embernek? című rajzpályázatára. A legszebb, legötletesebb alkotásokat csütörtökön délután díjazták, de valamennyi gyermek rajza látható lesz a központ Sörházi téri épületében.
2024.05.17. -
Fehérvár katonáit ünnepelték
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a több mint 20 éves hagyományokhoz híven, a Magyar Honvédelem napjához kötődően idén is gálaesttel köszönte meg a helyőrségben szolgáló katonák áldozatos munkáját. A gála előtt 22. alkalommal adták át a Gyuricza-emlékgyűrűt és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának elismerését, a Sipos Gyula-díjat.
2024.05.16. -
Előadás a Regőczi Alapítványról
A koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyermekek segítésére jött létre a Regőczi Alapítvány. Az alapítvány küldetéséről Herczegh Anita kuratóriumi elnök tartott előadást a székesfehérvári Városháza Dísztermében.
2024.05.16. -
A gyermekorvosi rendelőt támogatták
Közel egymillió-nyolcszázezer forintos orvosi eszközállománnyal gazdagodott a Móri Gyermekorvosi Rendelő. Az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. támogatta az intézményt.
2024.05.15.
Online ülésezett a Városkörnyéki Koordinációs Bizottság
Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere kérte a településeket, hívják fel a lakosok figyelmét a megyeszékhelyen bevezetett szabályokra, illetve egyeztettek a helyi járványügyi tapasztalatokról is.
A Városkörnyéki Koordinációs Bizottság Székesfehérvár és a térségi települések önkormányzatainak összehangolt és hatékony együttműködését végzi.
A november 11-i, szerdai rendhagyó online ülés első napirendi pontja szerint két infrastrukturális fejlesztésről döntöttek a résztvevők: Füle község részére 6 millió forintot szavaztak meg a polgármesteri hivatal épületének a felújításához, Polgárdi városának pedig 9 millió forintot a közterületek karbantartásához szükséges traktor vásárlására. A települések a visszatérítendő kamatmentes kölcsönöket három év alatt fizetik vissza, 2023-ig egyenlő mértékben. A másik pontban Soponya és Nádasdladány aktuális törlesztéseinek átütemezését szavazták meg: a kölcsönök visszafizetésének a meghosszabbításáról döntöttek, a járványhelyzetben előállt anyagi fedezet hiányát figyelembe véve.
Az egyéb témák között eszmét cseréltek a működőképesség megtartását feltételező iparűzési adóról, továbbá az állami jogszabály iskola-óvoda-bölcsődei, illetve a szociális szektort érintő tesztelésének kérdéséről. Az ülés kitért a temetéseket érintő létszámkorlát betartatására és a járványügyi maszkhasználattal kapcsolatos helyi szabályokra, például a közterületekkel kapcsolatban. Dr. Cser-Palkovics András megkérte a polgármestereket, hívják fel az ide érkező térségi lakosok figyelmét arra, hogy például a pályaudvarokon és valamennyi nyilvános parkolóban kötelező maszkot viselni Székesfehérváron, és hogy kövessék a különböző aktuális helyi szabályokat.