Gazdasági hírek

/ 2007.06.08. 08:07:42 |

Az idén is lehet pályázni a regionális és a megyei Minőségi Díjra

 A Közép-dunántúli régióban ismét meghirdették a Közép-dunántúli Regionális Minőségi Díj és a Fejér Megyei Minőségi Díj pályázatot is. A pályázók maguk döntik el, hogy a megmérettetést megyei szinten kérik, vagy regionálisan. A kiírás bejelentése után az elismeréssel kapcsolatban regionális szakmai egyeztetésre is sor került a kamarák szervezésében, amelyet a felkért Nemzeti Minőségi Díjas szakértők, a Minőség Klubok vezetői koordináltak. Jelentkezni itt lehet a Minőségi Díjra!
/ 2007.06.01. 08:26:10 |

Év végére eléri a 350-400 főt az Alfabusznál foglalkoztatottak száma

Az Ikarus telephelyén az Alfabusz Kft. gyártja majd a buszokat, amelyek a tervek szerint sofőr- és utas barátok lesznek, és ami nem mellékes, hogy a cégnek jelentős megrendelései is vannak. Az Alfabusz Kft., amely a svéd Volvo magyarországi stratégiai partnere, az elmúlt napokban nyerte el az ÁPV Rt. busz beszerzésre kiírt tenderét. Ez azt jelenti, hogy a kft. a Volán társaságoknak közel 40 buszt fog legyártani, de az év végéig innen fut ki 35 olyan új busz is, amely a fővárosban fog közlekedni.
/ 2007.05.27. 09:09:19 |

A regionális pályázatokat május 29-től lehet beadni

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv regionális pályázataira keddtől lehet beadni a jelentkezéseket. Május 7-én a hét régióban összesen tíz felhívás jelent meg, mintegy 27 milliárd forintos keret felhasználására. Pályázni lehet akadálymentesítésre, kerékpárút, belterületi utak, ipari parkok és közoktatási intézmények fejlesztésére. Belterületi utak fejlesztésére a Közép-dunántúli Régióban jelent meg pályázati kiírás. A támogatás keretében önkormányzati tulajdonú belterületi utak felújítása, közterületi elemek korszerűsítése, burkolat megerősítéséhez kapcsolódó tevékenységek kiviteli tervének készítése valósulhat meg. A támogatásra 1,8 milliárd forint áll rendelkezésre.

/ 2007.05.26. 10:40:50 |

Döntöttek a hazai forrásból finanszírozott fejlesztési pályázatokról - 236 nyertes a Közép-Dunántúlon


Iskola, óvoda és bölcsőde felújítására, orvosi rendelő akadálymentesítésére, iskolabusz beszerzésére, könyvtár és irattár kialakítására, illetve útburkolat felújításra nyertek többek között támogatást önkormányzatok a régióban. A hazai pályázatok keretében 826 millió forintnyi támogatásról született döntés a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács legutóbbi ülésén Székesfehérváron. A Tanács döntött a Királyi Régióért díj adományozásáról. A cégek között kiosztandó díjat a Jüllich Glass Holding kapja.
/ 2007.05.23. 08:32:05 |

Elindult a buszgyártás az Ikarus székesfehérvári gyárában

Két új jármű összeszerelése folyik, több váza pedig vár a sorára az Ikarusbus székesfehérvári gyárában. Az alvállalkozókkal kötött szerződések alapján egyelőre néhány tucat Ikarus készülhet Széles Gábor érdekeltségénél. A tavaly még Műszertechnika érdekeltségként működő, ma már egy magánszemély tulajdonában lévő IK Járműtechnika Kft. műhelyében készülő autóbuszok látszólag megegyeznek az Ikarus tavaly bemutatott modelljével. Az Ikarusbus tulajdonosa nemcsak a buszgyártásban lát lehetőségeket. A nyolchektáros terület megvásárlásáról a motorvonatgyárának helyet kereső Stadler AG-val tárgyalnak.
/ 2007.05.21. 09:47:28 |

Május végén indul a regionális pályázatok beadása

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében május elején kiírt tíz regionális fejlesztési pályázatra május 29-étől lehet beadni a jelentkezéseket a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NÜF) honlapján szereplő információk szerint. Az ügynökség öt témában - akadálymentesítésre, kerékpárutak, belterületi utak, ipari parkok és közoktatási intézmények fejlesztésére - jelentetett meg pályázati kiírást. Utólagos akadálymentesítés támogatására a Nyugat-dunántúli Régióban 0,73 milliárd forint, az Észak-alföldi Régióban 1,84 milliárd forint, a Közép-dunántúli Régióban 0,42 milliárd forint, az Észak-magyarországi Régióban 2 milliárd forint áll rendelkezésre.

/ 2007.05.13. 11:33:21 |

Az idén is ezrek voltak a Korona Vásáron Székesfehérvár Belvárosában

Szombaton ezrek látogattak ki a hagyományos Korona vásárra Székesfehérvár Belvárosba. A délelőtti esős idő ellenére már reggel 9-kor tömeg volt a Fő utcán. Kevesen tudják, hogy a Fejér Megyei Népbolt Vállalat, az 1950-es év végéig működött, majd némi változtatással, kiválva e körből alakult meg a Székesfehérvári Kiskereskedelmi Vállalat, ami Fejér Megyei Iparcikk Vállalat néven létezett egészen a nyolcvanas évek elejéig és ezt a ma is létező Korona Rt elődjének lehet tekinteni. Képek a Korona Vásárról itt!
/ 2007.05.10. 07:04:21 |

Véleményezze Ön is Székesfehérvár Gazdasági Programját!

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése május 17-én tárgyalja Székesfehérvár Gazdasági Programját. A program különböző elemeit már több fórum megtárgyalta. A közgyűlés előtt azonban a honlap látogatóinak véleményét, észrevételeit is szeretné megismerni az önkormányzat. Szakmai észrevételeit, javaslatait kérem 2007. május 15. 14 óráig küldje el a polgarmester@pmhiv.szekesfehervar.hu címre. A Gazdasági Program megtekinthető és letölthető! A Gazdasági Program 2007-2010 véleményezésére Civil Fórumot is tartanak amire tisztelettel várják az érdeklődőket. A Civil Fórum helyszíne a Hiemer Ház első emeleti konferenciaterme. Ideje: május 15.(kedd) 16 óra.
/ 2007.04.20. 09:35:39 |

Két csarnokban is gyártanak Ikarus buszokat székesfehérváron

 Legalább két csarnokban folyik buszgyártás Székesfehérváron - közölte a Gazdasági Rádióval Széles Gábor, a Műszertechnika Holding elnöke. A vállalkozó azt állította: legalább kétszáz buszt gyártottak, illetve gyártanak. Széles a rádiónak az információkat nem cáfolta. Továbbra is állította: a hazai gyártást legfeljebb évi 400 busz előállításában tudja elképzelni, valamint orosz és kínai piacokon kíván üzemeket létesíteni, ott ugyanis jelentős megrendelésekre számíthat.

/ 2007.04.19. 15:58:35 |

EU-s trénerek az Alba Innovációs Park és Tudásközpont sikeréért

Az Alba Innovációs Park és Tudásközpont projektjeivel kapcsolatban tartottak tréninget felsőoktatási vezetőknek és vállalatok képviselőinek ma a Hiemer házban. Fiedler Ágnes a Gazdaságfejlesztési Iroda munkatársa elmondta, hogy igen nagy a nemzetközi érdeklődés az Alba Innovációs Park iránt. Ma két EU-s tréner Antonis Avranas görög és Charles de Monchy holland szakember tartott foglalkozást a felsőoktatási vezetőknek és a projekt iránt érdeklődő vállalatok munkatársainak. Kiemelték, hogy az egyik legfontosabb dolog a siker érdekében, hogy együtt tudjanak dolgozni a résztvevők. A szakemberek a tréning szünetében elmondták, hogy igen ambiciózusnak tartják Székesfehérvár terveit az tudásközpont megvalósítása iránt.
/ 2007.04.18. 00:19:28 |

Májusban indul a Grundfos új gyára az Alba Ipari Zónában

Május elejére elkészül, május közepén pedig megkezdődik a termelés a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. székesfehérvári gyárában. A cég még tavaly tavasszal kezdett hozzá a beruházáshoz. A Sóstó Ipari Parkban 25 ezer négyzetméter alapterületen, mintegy 6-7 milliárd forintos beruházással épülő gyárban rozsdamentes szennyvíz- és iparivíz-szivattyúkat gyártanak majd exportra, a világ minden részébe. Tájékoztatása szerint a dán cégcsoport második magyarországi gyára az idén 170 szakemberrel kezdi meg a munkát, és a tervek szerint a foglalkoztatottak létszáma 2010-ig eléri a 400 főt.
/ 2007.04.17. 05:28:07 |

Interreg III.C projekt - Olasz partnerek szakmai látogatása Székesfehérváron

Székesfehérvár önkormányzata még 2006 októberében nyert támogatást az INTERREG IIIC által finanszírozott MODELE projektben való részvételre, és alprojekt megvalósítására olasz, spanyol, görög és szlovák régiókkal közösen. A program keretében hétfőn délután kis és középvállalkozóknak tartottak tájékoztató fórumot a Hiemer házban. A látogatás célja, hogy megismerkedjenek a kis- és középvállalkozók fejlesztésének hazai eszközeivel Széksfehérváron, és egy nyilvános fórum keretében bemutassák az olaszországi helyzetet és tapasztalatokat a szakma képviselőinek és az érdeklődőknek -tájékoztatott Fiedler Ágnes a projekt koordinátora.
/ 2007.04.11. 09:23:02 |

400 milliós beruházással bővít a MetaloBox az Alba Ipari Zónában

Zöldmezős beruházással új összeszerelő üzemet és logisztikai központot épít a székesfehérvári Alba Ipari Zónában a MetaloBox Kft. Az Alba Ipari Zónában több mint 400 millió forintos zöldmezős beruházással 4500 négyzetméteres gyártó-, illetve összeszerelő csarnokot, valamint egy hozzá kapcsolódó logisztikai központot építenek. Major Péter elmondta: az augusztusra befejeződő programmal párhuzamosan növelik a foglalkoztatottak számát is. Az 1997-ben létrehozott MetaloBox évente már mintegy 20 ezer különböző típusú öltözőszekrényt értékesít.
/ 2007.04.03. 16:31:02 |

ITDH kutatás - több mint ezer munkavállaló dolgozhat a szolgáltató szektorban Székesfehérváron

 Az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaság és a város polgármestere tartott ma sajtótájékoztatót arról, hogy Székesfehérvár is a között az 5 magyar város között van, ahol a legfejlettebb az infrastruktúra a szolgáltató központok terén. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az elkövetkezendő két évben 1000 és 2000 között várható azon munkavállalók száma a városban, akik újonnan betelepülő szolgáltató központokban fognak dolgozni. A város polgármestere hangsúlyozta, hogy partnernek tekintenek minden vállalkozást Székesfehérváron.