Múlt héten nyílt meg a világszinten ismertnek számító szobrásznőnek, Bakos Ildikónak a kiállítása. A tárlatnak a Kossuth utcában már évek óta kihasználatlanul álló szecessziós stílusú épület, az Árpád Fürdő ad helyet. A kiállítás minden eleme az emberi test körül mozog. Ezért a művésznő két modell testének a lenyomatát használta alapul az alkotásokhoz.
Múlt héten nyílt meg a világszinten ismertnek számító szobrásznőnek, Bakos Ildikónak a kiállítása. A tárlatnak a Kossuth utcában már évek óta kihasználatlanul álló szecessziós stílusú épület, az Árpád Fürdő ad helyet. A kiállítás minden eleme az emberi test körül mozog. Ezért a művésznő két modell testének a lenyomatát használta alapul az alkotásokhoz. (tekintse meg képgalériánkat)
Az első benyomásom, mikor besétáltam a már jól ismert kapun az Árpád Fürdőbe, hogy úristen, mennyire szét van esve az épület… Én talán még a gyermekkoromban jártam ott, akkor sem sokszor. De a fürdő állapotát feledtetni tudta az első terem, ahová beléptem. Itt voltak eredetileg a kabinok, amik talán az egész fürdőből a legjobb állapotban vannak. A kabinokhoz vezető rövid folyóson függött három színes gipsz alak. Valahogy nekem, ahogyan ezek a függő alakok illeszkedtek a régi stílusú épülethez, olyan érzés fogott el, mintha ez az egész egy álom volna. Mindenkinek volt már biztosan olyan álma, hogy egy régi épületben sétálgat egyedül és különböző színes alakokat, formákat lát. Az álom-hatást segítette még talán az is, hogy mindenfelől csilingelő hangokat hallottam. A kitárt ajtajú kabinok között találtam egyet, amelyben egy szentkép lógott a falon. Alatta gyertyák. Nem tudtam igazándiból eldönteni: ez is a kiállítás része, vagy a régmúltból maradt ott?
Talán nem is tévedtem túl nagyot, mert amikor beléptem a meleg és hideg vizes medencéknek helyt adó terembe kiderült, hogy az „álom terem”-ben járok. itt az egyik medence alján, egy drótágyon egy fehér gipsznő szobor feküdt egymagában. A medence túloldalán pedig különböző álomképeket 
vetítettek a falra, és a benne elhelyezkedő kompozícióra.
A következő teremben viszont már úgy éreztem magam, mintha a jövő kor régésze lennék, és a mai korról találnék kőlenyomatokat, mert itt különböző kőtáblákba nyomott alakokat láttam, ugyanúgy, mint annak idején a piramisokat... De ezeken a táblákon a motívumok sokkal inkább a mai kor emberét ábrázolták.
És újra egy álomvilág következett. Az elmúlás víziója a nagymedence helyén egy fekete tó volt, melyen kis csónakon fehér női alakok úsztak. Úgy érzetem, mint amikor látni a letűnt korokról készült festményeket, ahogyan a halottak lelkét egy csónakban útjukra engedték.
A kiállításnak ez jó záró momentuma, hiszen én is éreztem, ahogy a lelkem szabadon lebeg egy nyugodt álomban. Rossz volt felébredni és kilépni újra a hétköznapokba. A Kossuth utca rohanó tömegébe…
