Változik a tér, az idő szalad, de van, ami állandó. Első szent királyunk is ebben hitt, amikor a magyar állam alapjait lerakta, sőt akkor sem vált reményvesztetté, amikor már világosan látta: nincs utódja, akinek átadhatná élete munkáját. Ez a hit volt az, amely az elmúlt ezer évben megőrizte városunkat, országunkat, nyelvünket, történelmünket, azt, hogy most itt vagyunk, és újra és újra megemlékezhetünk gyökereinkről. Ennek a hitnek a titkáról beszélgettünk Spányi Antal megyéspüspökkel.
Az augusztus 20-ai ünnep előtt van egy nagyon fontos megemlékezés Szent István ország-felajánlásáról. Ennek kapcsán joggal merülhet fel a múltba tekintőben a kérdés: Mi indíthatott egy királyt arra, hogy országát Szűz Mária oltalmába ajánlja?
Szent Istvánnak egészen sajátos szerepe van a magyar történelemben. Részben a keresztény magyar államnak a megalapítója, részben pedig a keresztény hitnek az elterjesztője. Õneki jutott osztályrészül az, hogy megszervezze a magyar közigazgatást, a magyar államrendet, az egyházmegyéket - ezeknek legalábbis a kezdetét, amiket a történelem során mindig bővítettek. Ezek a királyi feladatok közé tartoztak, de neki, mint hívő, mélyen vallásos, hitét élő embernek fontos volt, hogy azt, ami az ő lelkének a gazdagságát jelentette, a hitét, tovább tudja adni, meg tudja osztani a magyarokkal. Ezért hívatott hittérítőket, Szent Gellért püspököt, és ezért igyekezett olyan papokkal ellátni a magyar népet, akik életük példájával és imádságaikkal képesek az embereket a Jóisten felé segíteni. Ez nagyon nehéz munka, mint ahogy nyilván a keresztény állam megalapítása is keservesen nehéz munka volt. Szent István arra törekedett, hogy egy olyan országot alapítson, amelyben igaz magyarok igaz keresztényként élnek. Megvolt a reménye, hogy ez sikerülni fog, amikor Szent Imrében látta a méltó utódot. Imre sajnos éppen a korona, a királyi méltóság gyakorlásának átvétele előtti napokban lelte halálát. Ott maradt egy öregedő király, akinek azzal kellett szembesülni, hogy bár körülötte vannak kiváló emberek, jó keresztények, de ők többnyire német földről jött lovagok. Ugyanakkor vannak magyarok, akik becsületes, tisztességes emberek, de akiket a kereszténység még nem érintett meg egészen. Mitévő legyen? Kereste az utódot, aki Szent Imrében megadatott neki, de akit a sors elszólított mellőle, és végül egy addig példa nélküli gesztussal oldotta meg ezt a dilemmát. Nem keresett politikai szövetségest sem jobbra sem balra: nem kereste Bizánc, nem kereste Róma kegyét. Nem keresett másféle politikai szövetséget, hanem azt mondta, hogy nem tudom továbbvinni, nincs erőm, elértem életem végéig, kire bízzam azt, amit egész életemben építettem, amiért dolgoztam – Máriának ajánlom. Akkor lépett az általa építtetett templomba - talán a mai Szent Imre templom helyén álló palotából indult -, és gondolom, hogy Szent Imre sírjához térdelhetett, ahol nagyon sok zarándok megfordult később is. Odatérdelt fia sírjához, és ott tehette meg ezt a fölajánlást, amit évente mi is megújítunk, hogy magunkat, az országot, az egész kereszténységet Mária oltalmába helyezzük. Szent István az egyik legmeghatározóbb személyisége a magyaroknak, és én meg vagyok róla győződve, hogy ez az augusztus 14-i fölajánlás a legfontosabb tette volt.
Azóta nevezzük magunkat Mária országának. A történelem során voltak, és ma is vannak mozgalmak, amelyek zászlójukra tűzik a „Regnum Marianum”-ot. Mit jelent az, hogy Mária országa vagyunk?
A keresztény ember számára a Boldogságos Szűz Mária egy egészen különleges helyet tölt be. Ha énnekem van egy barátom, akkor igyekszem a barátom családját is elfogadni, és persze különösen az édesanyját, hiszen az emberhez legközelebb az édesanyja áll. A keresztény emberhez Krisztus után a legközelebb Mária áll. Amikor Krisztust nagypénteken keresztre feszítették, nagyjából magára maradt, csak néhány ember volt a kereszt tövében: Mária, Mária Magdolna, Szent János apostol – őket tudjuk biztosan a Szentírás szerint. Jézus a kereszten haláltusájában letekintve látta Máriát és Jánost, azt a tanítványt, akit szeretett – ahogy az Evangélium írja. A keresztről letekintve mondja: „Íme a te anyád, íme a te fiad.” Ez nem csak Jánosra vonatkozott, hanem minden hívő emberre. Krisztus tehát mindannyiunkat Máriára bízott, és mindannyiunkat Mária szeretetébe ajánlott. Ha úgy tetszik, ez a lelki végrendelete egy bizonyos értelemben. Éppen ezért Mária nagyon közel áll a keresztény hívő emberhez. Amikor mi azt mondjuk, hogy „Regnum Marianum”, azaz Mária oltalmában vagyunk, akkor ezzel azt akarjuk kifejezni, hogy Máriának az anyai szeretetére bíztuk magunkat: ő imádkozik értünk, ő közbenjár értünk, a maga anyai szeretetével óvja és vigyázza az életünket. Olyan ez, mint amikor egy édesanya óvja a gyermekét, ápolja, ha beteg, ellátja a gyermek körüli feladatokat, segíti, amikor nehézségekkel küzd. Visszatekintve arra az ezer évre, amely mögöttünk van, azt kell látnunk, hogy a magyarságnál számban, katonai erőben sokkal kiválóbb, nagyobb nemzetek eltűntek a történelem süllyesztőjében. Az a bizonyos sír, amiről Vörösmarty jövendöl pesszimista hangulatában, és amely valóság lehetett volna a mi számunkra is, nem nyelt el bennünket. Mi itt vagyunk, és erre nincs racionális magyarázat. Erre egyedüli magyarázatként azt tudom látni és elfogadni, hogy ez Mária imádsága, Mária oltalma, Mária segítsége. A hívő ember sokszor megtapasztalja az égiek közbenjárását. Lehet, hogy másvalaki azt mondja, hogy véletlen volt, szerencsém volt, de mindig nincs az embernek szerencséje, nem mindig jönnek össze a véletlenek. Én azt mondom, hogy hittel nézve az életemet: az égiek törődnek velünk, Mária segít bennünket, és én hálás vagyok Szent Istvánnak, hogy Máriának ajánlott bennünket. Ez olyan fontos tett volt, hogy amikor erre rádöbbentek más nemzetek uralkodói, akkor Szent István példája nyomán igyekeztek ők is magukat Máriának ajánlani. Első királyunk korát meghaladó, megelőző gesztust tett, hitből fakadó gesztust tett, ami – én úgy gondolom – hogy mind a mai napig megtart. Csak rajtunk múlik, hogy ehhez a szövetséghez, amit Szent István kötött Máriával, hűségesek maradunk-e elegendő számban. Ha igen, akkor azt hiszem, nem kell félnünk a jövőtől sem.
Mondhatjuk, hogy Szent István üzenete számunkra ma az lehet, hogy nem kell félnünk?
Úgy gondolom, hogy Szent István életének ez az egyik legfontosabb üzenete. Az egész kereszténységnek az üzenete ez. Jézus Krisztus nagyon sokszor mondja az Evangéliumban az apostoloknak: „Ne féljetek!” II. János Pál, az új szent, pápává választásakor ezzel köszöntött be: „Ne féljetek!” Visszhangzik az ő szava azóta is a fülünkben, a lelkünkben, és közel ezer évvel ezelőtt Szent István is ezt üzente. Nincs mitől félni: éljünk hitben, éljünk Máriára figyelve, mert Mária Krisztusra mutat, ő azt tanítja nekünk, amit Krisztus kér, hiszen Mária volt Krisztus legjobb tanítványa, legkiválóbb követője. Nem kell félnünk, mert az a szikla alap, amire az Evangéliumban Krisztus az egyházát alapítja, Magyarországnak is, a magyar megmaradásnak is szikla alapja lehet.
Tizenhárom éve püspök Székesfehérváron, előtte mindig Budapesten ünnepelte az augusztusi Szent István-i napokat. Hozzátesz az valamit, hogy itt, Szent István városában, a középkori bazilika alapjain emlékezünk meg királyunkról?
Nagyon szép emlékeket őrzök a budapesti Szent István ünnepségekről, azokról a megemlékezésekről, amelyeken részt venni most is kötelességem. Hiszen az egyházi szervezet úgy épül fel, hogy a püspökségek egy-egy érsekséghez tartoznak, így az esztergomi érsekhez tartozik a székesfehérvári püspökség is, Szent István idejétől kezdve Fehérvár az esztergomi érsek fennhatósága alá tartozott. Így kötelességem augusztus 20.-án a budapesti körmeneten részt venni. Mégis a fő ünnep számomra Székesfehérváron a délelőtti szentmise: a kenyérszentelés, az imádság, az ereklye a jelenlétében. Ezek azért fontosak, mert itt azt a földet érintjük, oda lépünk, ahol Szent István is élt, ahová Szent István is lépett. Nekünk itt Ugrits Tamás atyával, ebben a püspöki palotában, azt hiszem a legnagyobb élményünk az, hogy a püspöki palota Szent István templomának romjaira épült. Tehát mi ott élhetünk, ahol valaha Szent István imádkozott; egy olyan helyen, ami Szent István számára különlegesen fontos volt. Érezzük szent királyunknak ezt a lelki, virtuális, spirituális jelenlétét, közel érezzük, megtapasztaljuk az ő lelkiségét. A mi városunk nem csak az ország történelmi fővárosának számít, hanem a magyar szentek városa is. Egy különlegesen szent hely: a Városház tér, a Püspöki palota, a Szent Imre templom, és persze a valamikori bazilika romjai. Ezek a területek szakrális helyek, amelyet szeretnénk, ha mindenki a lelkében is érezne, megsejtene. Találkozhasson azzal a misztériummal, titokkal, amely az embert megerősíti és fölemeli, amely lélekben és gondolkodásmódban többletet ad az embernek. Nagyon jó itt Székesfehérváron Szent Istvánt ünnepelni, jó itt azon a földön élni, lépkedni, ahol első szent királyunk, és attól kezdve minden magyar szent megfordult.
