-
Rajzpályázat a Kríziskezelőben
Több mint 200 alkotás érkezett a legkisebbektől a Kríziskezelő Központ Hogyan segíthetek egy hajléktalan embernek? című rajzpályázatára. A legszebb, legötletesebb alkotásokat csütörtökön délután díjazták, de valamennyi gyermek rajza látható lesz a központ Sörházi téri épületében.
2024.05.17. -
Fehérvár katonáit ünnepelték
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a több mint 20 éves hagyományokhoz híven, a Magyar Honvédelem napjához kötődően idén is gálaesttel köszönte meg a helyőrségben szolgáló katonák áldozatos munkáját. A gála előtt 22. alkalommal adták át a Gyuricza-emlékgyűrűt és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának elismerését, a Sipos Gyula-díjat.
2024.05.16. -
Előadás a Regőczi Alapítványról
A koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyermekek segítésére jött létre a Regőczi Alapítvány. Az alapítvány küldetéséről Herczegh Anita kuratóriumi elnök tartott előadást a székesfehérvári Városháza Dísztermében.
2024.05.16. -
A gyermekorvosi rendelőt támogatták
Közel egymillió-nyolcszázezer forintos orvosi eszközállománnyal gazdagodott a Móri Gyermekorvosi Rendelő. Az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. támogatta az intézményt.
2024.05.15.
Mosoly, szeretet, csöndesség - a negyedik gyertya lángja is fellobbant
Advent időszaka életünknek és Fehérvár közösségének is talán a legszebb időszaka. Ilyenkor több a mosoly, több a szeretet és több az egymásra való odafigyelés – mondta Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere. „Ez az időszak a békességet jelentette, a felkészülést és az elcsendesedést is.” Köszönetet mondott mindenkinek és minden közösségnek, aki bármit is tett azért, hogy szép legyen Székesfehérváron az adventi időszak, majd Pilinszky János karácsonyi gondolataiból idézett és kívánt áldott, békés, mosolyban és szeretetben gazdag boldog karácsonyt.
„A karácsonyi bölcsőben a kisdedek ártatlanságával fekszik ez az ártatlan Isten, kinek szeretete soha többé nem hagyja nyugton szívünket. Békéje örök kísértője minden békétlenségnek, szelídsége minden háborúságnak. A karácsonyi ünnep külsősége mit se ér e tiszta, ártatlan és egyetemes szeretet nélkül.” Pilinszky János: Karácsonyi gondolatok
Együtt közösen ünnepelve, ünnepi szívvel gyújtsuk meg a negyedik gyertyát adventi koszorúnkon, hogy annak lángja is lobogjon és hirdesse az Úr születésének közelgő ünnepét – mondta Spányi Antal fehérvári püspök. „Egy utat jártunk végig, amikor hétről-hétre fellobbant egy gyertya lángja és figyelmeztetett bennünket arra, hogy közeleg a karácsony. Ilyenkor a világnak el kell csöndesedni, amikor az emberek szívének egymás felé meg kell nyílni, amikor itt az idő, hogy ne csak magunkra gondoljunk, hanem egymásra.”