-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Minőségi könyvek olcsón – megnyílt a könyves szekér a Palotai kapu téren
A kezdeményezést, amelynek lényege, hogy mindenki minőségi könyvhöz juthasson egy buszjegy áráért Veress Márton álmodta meg Latorcainé Újházi Arankával együtt.
Az eseményen Cser-Palkovics András polgármester fontosnak nevezte a kezdeményezést azért is, „mert a könyves szekér üzenet a kultúra terén, az értékek tekintetében és arra vonatkozóan is, hogy egy közösség mit tud tenni annak érdekében, hogy az emberek hozzá tudjanak jutni a kulturális értékekhez és mindenkinek legyen lehetősége erre.” Székesfehérvár polgármestere köszönetet mondott azért, hogy a városban is volt lehetőség egy könyves szekér felállítására.
A kezdeményezés lényege, hogy mindenki minőségi könyvhöz juthasson egy buszjegy áráért: a használt könyvek 300 forintba, míg az újak 600 forintba kerülnek.
A megnyitón részt vett Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője is, aki Latinovits Zoltán összegyűjtött írásait vásárolta meg a könyves szekérnél. „Már diákkoromban szerettem verset olvasni és mondani is, ez egy régi szerelem. Ma már kevesebb időm van erre, de régebben sokat olvastam angolul is, nagyon szeretem például John le Carré klasszikus kémtörténeteit. A magyar irodalomból pedig József Attila, Ady Endre és Pilinszky a kedvencem.” – mondta el az olvasás örömeiről Vargha Tamás.
A rendezvényen Baráth Eszter Adrienn, a Fehérvári Versünnep döntőse olvasott fel részleteket Müller Péter és Márai Sándor írásaiból, majd Darvasi László Azért olvasok… című versét tolmácsolta. A nyitás alkalmából ellátogatott Fehérvárra Veress Katalin, a Könyvszolgálat Kulturális Egyesület elnöke és Veress Márton, a Könyvszolgálat Kulturális Egyesület tagja is, aki fontos célnak nevezte, hogy a Kárpát-medencében kétszáz könyves kocsit „szórjanak szét”, és egy-két éven belül eljussanak Dél-Erdélybe is, ahol sok magányos, idős ember él.