Megnyílt az újrainstallált Réber László emlékkiállítás a Hiemer házban

Pénteken az újrainstallált Réber László emlékkiállítás megnyitójára került sor a Hetedhét Játékmúzeumban, ahol a csodálatos rajzokat izgalmas terekben, igényes megoldásokkal mutatják be a látogatóknak. A kiállítás szakmai megnyitóján Tettamanti Béla grafikusművész idézte fel Réber László alakját, aki a magyar grafika aranykorának meghatározó alkotójaként tevékenykedett.
2018.05.18. 18:02 |
Megnyílt az újrainstallált Réber László emlékkiállítás a Hiemer házban

A kiállítás keddtől vasárnapig, 10-18 óra között látogatható.

 „Csodálatos dolog a város életében, hogy ezeket a gyűjteményeket itt és egyben tudhatjuk, ebben a gyönyörű épületben. Tapasztalva, hogy mennyi ember jön ide megnézni ezeket kis- és nagyobb gyermekeikkel együtt, ez nekünk egy kis csoda, nagy öröm és megtiszteltetés.” - fogalmazott a kiállítás megnyitóján Cser-Palkovics András polgármester, aki Tettamanti Béla grafikust is idézte, aki szerint "Rébert nézni kell és befogadni!" Cser-Palkovics András köszönetet mondott az állandó kiállításért Réber László családjának, akik bíztak Székesfehérvárban, a kiállítás újrainstallálásáért pedig a kurátornak, Gärtner Petrának, aki nagy alázattal és elkötelezettséggel dolgozott a kiállítás sikeréért.

Réber László lánya, Widengard Krisztina a megnyitón arról szólt, hogy Fehérváron szeretettel, tisztelettel és hozzáértéssel foglalkoznak édesapja munkáival, ami rendkívül jó érzéssel tölti el.

Kiemelte, hogy az újrainstallált állandó kiállítás megelőzte a Réber Centenáriumot is, amelyet 2020-ban ünnepelhetünk majd.

Szakmai megnyitójában Tettamanti Béla grafikusművész kiemelte, hogy Réber a magyar grafika aranykorának alkotójaként tevékenykedett, tette mindezt úgy, hogy ismeretlen, új területeket fedezett fel. „Réber alkotásai új nyelvet teremtenek, kép és szöveg közös nyelvét, nyelvtanát.” - fogalmazott. Tettamanti Béla elmondta, hogy Réber Székesfehérváron, az István Király Múzeum kiállításán a korszak legkiválóbb alkotóival, Bálint Endrével, Kondorral, Barcsayval, szerepelt együtt, amire nagyon büszke volt, éppúgy, mint az 1980-as Békéscsabai Grafikai Biennálé fődíjára.

Tettamanti Béla szólt arról is, hogy jó volt gyereknek lenni akkor, amikor olyan grafikusok alkotásai illusztrálták a mesekönyveket, mint Heinzelmann Emma, Kass János, vagy Réber László, aki sok örömet okozott a gyerekeknek Janikovszky Éva és Lázár Ervin könyveinek illusztrálásával.